[Folklista] Szentségtörés vagy sem? (Folkmagazin cikk)

[Németh György]

Kedves Listatagok!

Agócs Gergely hozzászólásában felvázolt, a művészetek világában napról napra, állandóan felmerülő választás motivációjára adnak magyarázatot  Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor, a szociológia, és kulturális antropológia kiváló kutatóinak, a "Látható és láthatatlan világok az ezredfordulón és utána" c. könyvében megjelent kutatási eredményei.

Idézek:
"Főleg Európa keleti felén a kilencvenes évek hozadéka - de Nyugaton is fokozódik - az üzlet, az üzleti szempontok eluralkodása a művészetek világában.
"a romantika divatja - akárcsak a tizenkilencedik században - összefügg a művészeti élet elüzletiesedésével"
"a minden romantika nélküli üzleti szellem menthetetlen eluralkodása, s a romantikus művészet az erre az élményre érzékeny korokban egyszerre tölti be a tiltakozó lelkiismeret, a pénz egyeduralma ellen lázadó alternativitás és a pénz hiányzó lelkét pótló (és ezzel a pénz uralmát végső soron legitimáló) kiegészítő tényező szerepét."
" A kor jellemző stílusa maga a pluralitás, egy olyan eklektika, amelyben nem fontos az egyes elemek összedolgozása sem. Ebben az eklektikában a kultúrtörténet különböző korszakainak különböző stílusai, divatjai egymással nem ütközve élnek egymás mellett; ...ezotéria és vulgaritás, modern és archaikus,  keleti és nyugati együtt, mintegy szinkretikus egységet alkotva jelenhet meg - zenében, táncban, színházban. "

stb.
*
Na, ezt meg kell emésztenünk...
Ha ez az uralkodó korszellem, akkor nem csodálkozhatunk, ha a gyengébbek nem tudnak ellenállni a bűbájos (és kifizetődő) szirénhangoknak.

Németh György


------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------
"kecerakonca ." <kecerakonca at gmail.com> írta:
>Szerintem a tisztánlátást nagyban elősegíti, ha különválasztjuk egymástól a
>MŰVÉSZET és a SZÓRAKOZTATÓIPAR (khm, akarom mondani SHOW-BUSINESS)
>kategóriáit.
>A kettőnek más-más céljai, eszközei és mércéi vannak.
>Ezt a különbözőséget a listán korábban így jellemeztem:
>
>"A művésziség megítélésében egy francia művészettörténész, René Berger
>megállapítását tartom mérvadónak, miszerint "A művészet nem arra való, hogy
>kápráztasson, hanem arra, hogy eszméltessen..." (ez ott részletesebben van
>kifejtve, de most a lényeg elég, lásd: R.B. A festészet felfedezése - A
>látás művészete, 16. o.). Úgy vélem, ez a mozzanat a leglényegesebb ismérve
>a művészetnek, és legfontosabb vezéreszméje kell, hogy legyen
>a művésznek. Eszerint a művész azért él az önkifejezés művészi eszközeivel,
>mert el akar valami olyat mondani, amire a köznapi nyelvi eszközök nem
>elegendőek. Hozzáteszem, az önkifejezés igénye, ez a különleges, izgalmas
>késztetés, általában olyan személyiségben fejlődik ki, akinek eleve van
>valamilyen mondanivalója."
>
>(...)
>
>"Úgy is fogalmazhatnánk, hogy a művészt a kultúripari szakmunkástól az
>különbözteti meg, hogy a művész ténykedésével formálja, alakítja közönsége
>szépérzékét, és  kifejezésmódjában egy kódolt, de előbb-utóbb kitapintható
>szellemiséget is közvetít. Ennek a másodlagos, mondhatni emelt
>szintű közlésmódnak a kódrendszere határozza meg a stílust. A kultúripari
>munkaerő ezzel szemben mindenkor megpróbálja minél jobban eltalálni a
>társadalmi ízlésátlagot, azaz azt a legkisebb közös többszöröst, amely
>biztosítja szolgáltatása számára a lehető legnagyobb keresletet. Itt
>nincsen szükség semmiféle üzenetek kódolására, hiszen a cél nem az
>eszméltetés, hanem a kápráztatás, azaz az idő kellemes, de valójában
>céltalan elütése, illetve az élettér tetszetős, de semmiféle üzeneteket nem
>hordozó díszítőelemekkel való felruházása. A művész ugyanakkor a saját
>katarzisélményét is megleli az önkifejezésben, függetlenül attól, hogy a
>közönség milyen számú, vagy milyen szinten "fogja az adást". Ezért van az,
>hogy a jó költők nem törekednek minden áron minden versüket kiadni
>(Pilinszky pl. halála előtt minden kéziratát elégette), vagy hogy a jó
>zenészek nem csak a gyakorlás, azaz a produkcióra való felkészülés
>okán szoktak otthon muzsikálni, hanem passzióból is, kvázi saját maguk
>örömére (szerintem ez az egyik oka pl. annak, hogy több brácsás kolléga
>otthon hegedűt ragad)."
>
>
>Most, évek elteltével csak annyit fűznék hozzá, hogy mindezek szellemében a
>szórakoztatóipar egyetlen mércéje a piaci siker. Ezen a terepen az egyes
>szereplőket a lemezeik eladása, illetve a koncertmeghívások gyakorisága
>legitimálja, és velük (pontosabban az e téren megvalósuló tevékenységükkel)
>szemben bármilyen más esztétikai és egyéb erkölcsi vonzatokkal bíró
>(küldetés, üzenet, társadalmi "szerepvállalás", stb.) követelmény
>megfogalmazása enyhén szólva megmosolyogtató. Azok az okfejtések, melyek
>szerint a népzene elemeit használó, azokat más kontextusba helyező
>kísérletek magát a népzenét "népszerűsítenék" (micsoda abszurd
>szókapcsolat!) - szerintem is vakvágányon haladnak. A tömegkultúra egyik
>velejárója a felhígulás, a korábban oly gazdag, sokszínű kulturális tér
>színeinek elegyítése, összemosása. Sajnos, a legtöbb fuzionális kísérletet
>(tisztelet a ritka kivételeknek) nem a művészi önkifejezés útjait kereső,
>hanem kifejezetten a szórakoztatóipar igényeinek kiszolgálása mentén
>alakuló, vegytisztán piaci megfontolások keltik életre.
>
>
>A helyzet természetesen itt sem fekete-fehér képletet mutat, hiszen egy
>előadó, vagy zenekar életében akár sikeresen megférhet mind a két felvázolt
>magatartás. Mint ahogyan a (jó) színész is játszhat egyik este egy
>kabaréban, a másik este pedig egy magas esztétikai értékeket hordozó
>melodrámában, adott esetben ugyanaz a (jó) zenész, aki az egyik lemezén
>ragaszkodik az eredeti stílusjegyek hagyományhű megszólaltatásához, a
>másikon megengedheti magának, hogy könnyed, szórakoztató örömzenét
>szolgáltasson. Hogy zenei példát is említsek Mozart írta a Cosi fan tutte
>és a Requiem zenéjét is. Előbbivel valószínűleg maga Mozart sem a
>zeneművészet mélységei és magaslatai feltárását akarta megcélozni, míg az
>utóbbival egy komoly kísérletet tett ebbe az irányba.
>
>
>A népzene esete persze kivételes, hiszen itt a NÉP az esztétikai értéknek
>nem  "előállítója", hanem az esztétikai érték formálóerejének hordozója.
>Ehhez a társadalmi kerethez ráadásul sokunkat fűzik érzelmi szálak, hiszen
>a származás, egy etnikai közösséghez való tartozás önazonosságunk fontos
>alapját képezi. Ezért érthető, hogy a népzene bármilyen feldolgozásának
>kérdése sokkal érzékenyebb téma, mint mondjuk, hogy Carl Orff 1937-ben
>milyen középkori diák-melodiáriumok mely témáit hogyan hangszerelte meg.
>
>
>Bizalommal
>
>
>Agócs Gergely