[Folklista] z , zs, dzs

[JUHASZ Zoltan]

Egy kis olvasnivaló a magyar nyelvről.

Juhász Z.





Czakó Gábor: Az ideák nyelve (megjelent a Kortársban)


Roppant érdekes könyvet írt világhíres rajzfilmesünk, Varga Csaba. Címe: 
A Kőkor élő nyelve (Fríg Kiadó, 2004). Nem kevesebbet állít, mint azt, 
hogy: "a magyarnak nevezett nyelv az emberiség ősnyelve, s mivel még ma 
is létezik, értékben nem vetekedhetnek vele a fennmaradt ókori épületek, 
tárgyi emlékek."

Tekintsük el a lelkesültségből eredő túlzásoktól, s nézzük, van-e alapja 
a gondolatnak. Természetesen minden nyelv ősnyelv, ahogy minden élőlény 
ugyanannak az ős-egysejtűnek az ivadéka. A genetika tudománya szerint az 
emberiség közös ősanyától származik, aki talán két-háromszázezer éve 
élt. Az őscsalád nyilvánvalóan egy nyelvet beszélt, miként a Teremtés 
könyvében is olvashatjuk: "Az egész földnek ugyanaz volt a nyelve és 
ugyanazok voltak a szavai. Amikor keletről elindultak, Sineár földjén 
találtak egy nagy síkságot, és ott letelepedtek." A Vízözön után 
vagyunk. "Így szóltak egymáshoz: ?Rajta, építsünk várost és tornyot, 
amelynek teteje az égig ér. Szerezzünk nevet magunknak, és ne szóródjunk 
szét a földön!?

Akkor az Úr leszállt, hogy megnézze a várost és a tornyot, amelyet az 
emberek építettek. Így szólt: ?Nézzétek, egy népet alkotnak, és egy 
nyelvet beszélnek. Ez csak a kezdete tevékenységüknek. Ezután semmi sem 
lesz nekik lehetetlen, aminek a megvalósítását elgondolják. Ezért 
szálljunk le és zavarjuk össze nyelvüket, hogy senki ne értse a másik 
nyelvét!?" (Ter 11,1-8.)

Varga elképzelése hasonlít Buji Ferenc teóriájához (Emberré vált ember), 
miszerint az evolúció során csak egyetlen lény, az ember fejlődött. 
Indult egysejtűként, majd továbblépett, ám testvérei mind megrekedtek az 
adott szinten; maradtak férgek, halak, madarak, erszényesek. Például az 
embervonaltól elszakadt Ausztráliában nem fejlődött ki méhlepényes 
emlős, de erszényes majom sem.

Ugyanígy a kőkori ősnyelvről az idők folyamán leváltak a többiek, és a 
maguk útjára tértek. Az őrzött meg legtöbbet az eredetből, amelyet 
gyökrendszere megóvott a gyors változásoktól. Innen a meghökkentően sok, 
a finnugor rokonság körén túlmutató közös szó a szanszkrittal, 
kecsuával, sumérral, latinnal, keltával stb. Mindannyian ugyanazt az 
örökséget kaptuk.

"Nyelvészeti tekintetben igen érdekes, hogy a személynévmások a sémi, 
árja és altáji nyelvekben igen hasonlók"- írja Czuczor és Fogarasi a 
Magyar Nyelv Szótárában. A magyar "mi" azonos a szláv mivel; amit a 
német meinnek mond, a latin meusnak, és így tovább. "Minthogy a 
személynévmások a szóbeszéd első szükségeihez tartoznak, s ennélfogva a 
legősibb eredetűek: vagy azt kell föltennünk, hogy az említett 
nyelvcsaládok vagy egy törzsanyának leányai, vagy külön-külön, de 
ugyanazon ösztönszerű eljárás szerint fejlődtek, mint a hangutánzók és 
kedélyszók." Ez utóbbi matematikailag is lehetetlen, hiszen nem egyszerű 
szóhasonlóságról van szó, hanem közös fejlődési útról is: az igék ragjai 
is e névmásokból alakultak ki. Münk vogymunk. Hunul: "minkh vojgimunkh". 
Czuczorék az Eichoff-féle 550 darabos szanszkrit gyökjegyzékben 150-et 
találtak a magyarhoz hasonlónak.

*

Egyszer Alma-Atában - ki ne értené magyarul e város nevét? - a 
szállodában fölkeresett, a korabeli Szovjetunióban elérhető kulináris 
javakkal elhalmozott, és testvérként ölelgetett két ujgur író, akik 
könnyek közt mesélték népük hányattatásait és eleven szeretetét a 
Nyugatra szakadt magyar testvérek iránt.

*

Nyelvünk különlegességét mások is észrevették. A magyar költészet első 
angol fordítója, Sir John Bowring nem ismerhette a Magyar Nyelv 
Szótárát. Ennek munkálatai ugyanis 1845-ben kezdődtek, s a Magyar 
Tudományos Akadémia 1862-1874 között adta ki a köteteket. Bowring 
könyve, a Poetry of the Magyars 1830-ban jelent meg. Ennek előszavában 
így ír: "A magyar nyelv magában áll, a messzeségben. Más nyelvek 
tanulmányozása vajmi kevés haszonnal jár, ha ezt a nyelvet próbáljuk 
igazában megérteni. Lényegében egyedülálló nyelvi öntőformája van, 
szerkezete és felépítése oly múltba vesző időkre mutat, amikor Európa 
legtöbb nyelve még nem is létezett, vagy nem volt hatással a magyar 
vidékre."

Sok nyelvészünk más nyelvek tanulmányozásából kiindulva próbálja 
értelmezni a magyart. Emlékezetes a XIX. századi ugor-török háború, 
amelynek mostani ütközete a finnugor-sumér veszekedés; itt vagy ott, de 
mindenképpen kell valami rokonságot találni. Még meg sem jelent a Magyar 
Nyelv Szótára, máris följelentették a szerzőket a német tudományos 
közvéleménynél. "Czuczor és én a külföld előtt, az ?Allgemeine Deutsche 
Encyclopaedie? czimü munkában bevádoltattunk, hogy a történelmi 
hasonlitó nyelvbuvárlat ellenségei vagyunk. Aki a czikket közölte, nem 
tudá, mi volt vitatkozásunk tárgya. Valamint minden félszegség vagy 
egyoldaluság, ugy az ellen is, hogy egyedül csak rokon nyelvekben s itt 
is csak némelyekben keresendő az üdvösség, azon elvekkel összhangzásban, 
melyeket föntebb kifejték, felszólaltunk; felszólaltunk volt pedig 
ismételve mindaddig, míg a tárgyilagosság teréről le nem szorittatánk. 
De hogy ellenségei voltunk volna a történelmi hasonlitó 
nyelvbuvárlatnak, azt munkálatunk csaknem mindenik lapja megczáfolja" - 
írja Fogarasi János a Szótár utószavában.

Ő és Czuczor minden szócikknél bőségesen idézi más nyelvekből, köztük a 
finnugorokból a lehetséges rokon szavakat, ám lényegében belülről 
indulva vizsgálták ezt a bizonyos egyedülálló öntőformát és szerkezetet. 
Követőik a nyelvészi hivatalosság nyomása miatt csak elvétve akadtak, s 
ha igen, "a tárgyilagosság teréről" hamar "leszoríttatának". Így megy ez 
máig. Bizonyság erre az, hogy művük nem jutott el az újramegjelenésig 
1874 óta. Az Arcanum CD-kiadásáig gyakorlatilag hozzáférhetetlen volt 
még a nagyobb közkönyvtárakban is.

Nos, Czuczorék arra jutottak, hogy a magyar nyelv - a nyilvánvaló idegen 
szavaktól eltekintve - kb. 2400 gyökből áll, amelyek családokat, 
nemzetségeket alkotnak. "Gyökszónak hivatik az, ami nincsen szóképző 
által alkotva." Általában két-három hangból áll, és két fajtája van: 
"önálló, vagy élő gyök és elvont, vagy régiesen holt gyök". Előbbi 
önmagában is megáll, például a kép, másikának "nincs többé önállósága, 
köz hasznú értelme, amilyen pl. a dar - darab, darabol szavainkban". De 
ez sem áll magában, mert a tör rokona. A bennük lakó kép, a darabolás, 
aprítás azonos.

*

Nyelvünk ős voltáról és gyökrendjéről beszélni ugyanaz, de más-más 
szavakat kíván. Kezdjük az ősnyelvkérdéssel.

Ez annak bizonyítását igényli, hogy a magyar logosznyelv volna. 
"Kezdetben vala az Ige, és az Ige testté lőn" - olvassuk János 
evangéliumának kezdő mondatában. Ez a mondat a világ teremtését és 
Krisztust, a Logoszt magát írja le. A kisbetűvel írt logosz a teremtő, a 
mozgató elv. A logosz tökéletes magyar megfelelője az ige. A magyar 
beszédet az ige mozgatja. Családjába tartozik az igéz, az igaz, az 
igazság, a leigáz, az iga, az idéz, az idő, az ünnep, eredetileg idnap 
szavunk idje, aminek értelme: szent. Továbbá az ég és az igen. Igenyös, 
mondják szülőfalumban, Decsen az egyenest. S máris ott vagyunk az 
Egynél, az isteni számnál. De most nem erre megyünk tovább.

*

Már az eddigiekből is kiderül, hogy szavaink mélyén képek rejlenek. "A 
kőkor nyelve a kép" - ismételgeti könyvében számos alkalommal Varga 
Csaba. A világ tehát úgy jött létre, úgy lőn testté, hogy az Ige, az 
őskép, az idea, a lényeg megnyilvánult, s ezáltal megvalósult.

Nézzük csak meg kép szavunk családját: képzel, képzelet, képzelőerő - 
lelkünkben képet alkotunk, s világot teremtünk belőle. Álmot? Képes 
vagyok és képtelen vagyok, kiképez, leképez szavaink a kézzelfogható 
létrehozásról szólnak. Fölképel szavunk a kép arc értelmét őrzi, jogi 
képviselőm a bíróság előtt arcomat viseli, lényegemet. A képmutató 
lényeghamisító, a beképzelt saját lényegét érti félre.

A kép a szócsalád mindegyik tagjában megképlik. Vastag hangú párja a 
kap. A kap-ban új kép villan, a gyors mozdulaté: fölkap, kapa, kapacs, 
kapóra jön, kikapós menyecske. Betegséget elkapni azt jelenti, hogy a 
nyavalya maga átjön énbelém, megképlik bennem. A kapcsol - megért, a 
lekap - hirtelen lefényképez. Tehát gyökrendünk él és dolgozik.

*

Folytassuk a világ teremtésével. Az isteni Igét, a világ valódi nevét 
nem tudjuk kimondani, jobb is ez így; képzeljék, mi történnék, ha 
közszájon forogna! A teremtő ige értelméről azonban van fogalmunk. 
"Kezdetkor teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és 
üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek 
fölött. Isten szólt: ?Legyen világosság?, és világos lett." 
Gondolkodtunk már azon, hogy a világ és a világosság szavunk azonos? 
Eszerint ideájuk, lényegük is azonos. Ezt tanúsítja a világtalan szó 
is... A világ és a világosság Duma-István András kortárs csángó költő 
ódon nyelvében csodálatosan egy: "Gyönyörű szép gyermekeit / Minden 
rossztól őrizd meg / Szép fiatal virágait / Világságban tartsad meg." 
Világságban; egyszóval fényben és létben...

A világ szó gyöke a vil, ebben lakik a kép, az idea, s ez gördül tova, 
jelentését gazdagítva szóról szóra. Nézzük: villám, villog, villong, 
csillog-villog, csillag, virrad, virág. A székely azt mondja a 
virradatra: villámodik.

A vil mély párja a val: valóság, és ebben a létige rejlik: valósít, 
vala, van.

Bérczi Szaniszló csillagász hívta föl a figyelmemet arra a világos és 
egyszerű tényre, hogy ahol a Nap kel, ott van Kelet, s ahol nyugszik, 
ott van Nyugat. A Nap nyugtakor szentül. A napszentület értelme, hogy a 
Nap meghal, eggyé válik Teremtőjével. Egy hun legenda szerint a Nap este 
széjjeloszlik csillagokká, és hajnalban összegyűjti magát.

*

Nyelvünk gyökrendjének fölismerése a legelemibb magyar nyelvi élmény. 
Aki már ismer kiszámolót, legalább azt, hogy "szil, szál, szalmaszál", 
annak sok minden világos. Ebben, az egymást termékenyítő szóbokrok 
szövevényében a mai napig tenyésznek a szavak. A gyökrend hatalmas 
élőlény egységes szervezeteként óvja a régi sarjait, és növeszt új 
hajtásokat.

Berzenczey László, XIX. századi magyar utazó Hongkongban találkozott a 
föntebb idézett Sir John Bowringgal, aki ott az angol kormányzó 
hivatalát viselte. Bowring azt mondta neki, hogy "az angol legyen büszke 
arra, hogy az ő nyelve az emberi történelem époszát tünteti fel. Ki 
lehet mutatni eredetét, kivehetők, szétválaszthatók benne az idegen 
rétegek, melyek különböző népekkel való érintkezés idején rávakolódtak. 
A magyar nyelv egyetlen darabból álló terméskő, melyen az idők viharai 
karcolást sem ejthettek. Nem az idők változásától függő kalendárium. Nem 
szorul senkire, nem kölcsönöz, nem trafikál, nem ád, nem vesz senkitől."

Hízelgő és erős túlzás. Akad nyelvünkön nem egy karcolás, és mi tagadás, 
trafikálgatunk, adunk-veszünk szavakat; töröktől, latintól, szlávtól, 
némettől, újabban amerikai szavakat fűz mondandójába a sznob és a 
labanc. Abban igaza van az angol műfordító diplomatának, hogy az 
indoeurópai nyelvek - köztük az angol - roppant gyorsan változnak; 
Shakespeare-t a mai angol már alig érti. Ha a Halotti Beszéd írójának 
lett volna jele az a, é, ő, ű, cs, gy, dz, dzs, ly, ny,s, ty, zs 
leírására, a hosszú és rövid hangok megkülönböztetésére, ma is értenénk 
a szöveget első hallásra. Anyanyelvünk terméskő tömbje a gyökrend, ez 
óvja a gyors változástól a maga roppant tehetetlenségével, hiszen 
némelyik szócsalád több száz szóból áll, mindnek kellene módosulnia, 
egyszerre. Ráadásul a családok nemzetségekké kapaszkodnak.

A befogadott idegen szavakat a gyökök, mint ragok és egyéb toldalékok, 
beszövik a nyelvbe, és a gyökrend szabályait követve alkotnak más 
gyökökkel egyesülve új fogalmakat. Például: font g fontos, fontol stb.

*

A magyar szó gyöke tehát idea, kép. Felhő. Hogyan keletkezik? Fel - hő! 
Vonat - viszonylag új szó, de látjuk a vonást. Csűrdöngölő. Csűr, döng, 
döngöl, csűrdöngöl ő. Kész regény.

*

(A legmagyarabb szó)

Ha ősnyelv, ha logosznyelv, ha a kőkor ma is élő nyelve a magyar, akkor 
annak kell hogy legyen nyoma. Ilyen nyom a világ-világosság-valóság 
szavaink azonossága. Továbbá a teremtő logosz kapcsolata a kép és ige 
szavunkkal, ezek családjával, valamint az egy-gyel.

A hagyomány számtudományának alapgondolata, hogy a szám nem puszta 
mennyiség, minőség is. (Vö. Cz. G.: Magánállamok; A nulla és a Semmi.) A 
legnagyobb, a mindent egyesítő szám az Egy. Erről tudnak az indoeurópai 
nyelvek is, példa rá a latin unus, universum, universitas, unitas, unio 
stb. Nos, a magyar is így érti: világegyetem, egyetem, egység, egyesület 
stb. Az angolban is létezik ez a szócsalád, de már nem látszik ennyire 
közvetlennek a kapcsolat például a university és a one között. Ám a mi 
nyelvünkben e számtudományról hatalmas szósereg tanúskodik - az 
értelmező kéziszótár 1992-es kiadásában 8 oldal! És akkor még nem 
említettük a különböző igekötős és egyéb elöl toldott szavakat, melyek a 
szótárban másutt lelhetők. Nézzük: egykutya, egyívású, egyenlő, 
egybekel, egyakarat, egy húron pendül stb. A hagyomány gondolkodása 
körkörös: a mindenség - az Állatövtől az évszakokon át a napig - körben 
jár, ahogy a születés és a halál, a vetés-aratás és valamennyi 
természeti és életjelenség egymásra következik. Tehát a számok nem a 
végtelenből a végtelenbe futnak, hanem egytől egyig keringenek. A 
végtelen számegyenes uralma összefügg korunk végtelennek gondolt 
anyagfogalmával és a végtelen fejlődés elképzelésével.

Az Egy Isten száma.

Mit tanít nyelvünk az Úrról, az Egyről?

Ismételni kell, hogy az Egy = Szent.

Egyszerű - aki az Egy képmása, az tiszta, világos, nincs benne semmi 
léhaság, cifraság. Nem árt tudni, hogy cifra szavunk az arab sifrből 
ered, oda pedig Indiából érkezett, ahol sunyának mondták, jelentése 
pedig: üres. Az Egyben nincs üresség.

Egyenes, vagyis nyílt, köntörfalazás nélküli, ragyog benne a két pont 
közti legrövidebb út fölismerésének megvilágosodottsága.

Egynemű: szennyezetlen; az Egy a Valóság, rajta kívül semmi sem lehetséges.

Az Egy egy-ész, vagyis egész: teljes, szétbonthatatlan és kiegészítésre 
nem szoruló.

Egyesít, tehát eggyé tesz, megszentel, tömörít - kívüle semmi más nem 
képes bármekkora különbségeket áthidalni.

Egységes: megszünteti az összes ellentéteket, melyek mind megbékélnek 
benne. Az emberiség egysége, valamennyiünk egyenlősége, vagyis 
testvérisége, egyháza azért lehetséges, mert közös atyánk van, az Egy.

Egyetlen, vagyis a legnagyobb kincs.

Egyez: békében van, fölold, megért, lásd még: kiegyenlít.

Egyre megy: egytől egyig minden létező feléje tart, s benne nyugszik el.

Egybekel: egésszé, teljessé, szentté válik, csonkasága, fél volta 
megszűnik, lásd még: egybeforr, egybevág, egybecsendül, tehát a másikkal 
való azonosságát megérti.

Az Egy képe, ábrázata a kör: ami teljessé lesz, kiegészül, az 
kikerekedik. Ezért a "kőkori" ősistenség-ábrák rendszerint körök, körbe 
írt pontok, keresztek, forgó keresztek stb. Nem lehet véletlen a kerek 
és a kereszt gyökének azonossága. A népmesei kerekerdő, amelyben 
óriások, boszorkányok, mindentudó sündisznócskák meg egyéb csodás lények 
laknak, s ahol a halandó mindig eltéved, valószínűleg a másvilág; tehát 
a maga nemében teljes világ.

A kettő az Egy töredéke, a meghasonlás száma: gondoljunk bele a 
kettősség, a kétkulacsos, a kétszínű, a kétes egzisztencia, a kétséges, 
a kétség-telen, a kétely, a kétségbeesés értelmébe. Varga Csaba szerint 
a jó kettőre is van szavunk, mégpedig a más. Lásd: másik, második, 
másodkézből, másodhegedűs, másállapot, másolat, máslás, máskor, másít 
stb. Ugyanő a kettes számrendszer ismeretének nyomát látja az ilyesféle 
szószerkezetekben: dehogynem, alighanem stb. Lássuk: de - igenlés, 
dehogy - tagadás, dehogynem - igenlés; alig - igenlés, aligha - tagadás, 
alighanem - igenlés.

És ismét az egy és a kör egybetartozása: a számrendszer szerinti egység 
kerek szám. Tehát például a tíz és szorzatai: száz, ezer stb.

Nyilvánvaló, hogy ez a számfölfogás akkor kerülhetett a nyelvbe, amikor 
eleink még így gondolkodtak. Hol és hány ezer éve? Ki tudja. Annyi 
bizonyos, hogy Ural környéki rokonaink sámánvallása nem ismeri a 
Minden-Egy gondolatot. Mi igen. Önmagukat chunnak nevező eleink egyetlen 
istenként a Napot tisztelték, szentélyeket nem állítottak neki, mert 
"mindenütt jelen van". (Schütz Ödön - Detre Csaba: Hun szavak, szövegek 
- internet.)

A "chun" nép ennek a nyelvemléknek a keletkezése idején a Kaukázus 
előterében élt, az őslatinok meg Itáliában, s ráadásul majd másfél ezer 
évvel korábban! Nincs adatunk arra, hogy többet mondjunk Varga Csaba 
metaforájánál: a "kőkorban" jutottak az őslatinok és az ősmagyarok 
ugyanarra, az indiai vallásbölcselettel, de azon túl az 
őskinyilatkoztatással egyező számtudományra. Itt ugyanis nem szavak 
kölcsönözéséről van szó, hanem azonos világszemléletről. Ez Indiára 
mutat, tudniillik a hinduizmus és a belőle támadt buddhizmus egyik 
alapeszméje. Ki tudja, hol s mikor élhettek együtt az ő őseik és a 
mieink, mikor lett ez az eszme nyelvünk szerves részévé? És miként? Nem 
lehet eléggé hangsúlyozni, hogy a nyelvben rögzült számfölfogás mélyebb 
és alapvetőbb, mint ha hoszszadalmas értekezés maradt volna ránk egy 
több ezer éve élt magyar Platóntól.

S ha már Platón nevét kimondtuk, akkor hangsúlyozzuk még egyszer, hogy a 
magyar gyökkép és az idea ugyanaz. Idekívánkozik a Platón Lakoma című 
művében szereplő elképzelés - Arisztophanész előadásában -, miszerint az 
emberek valaha androgünök voltak. Zeusz kettévágta őket, azóta ki-ki 
keresi a párját. Ez a gondolat szintén indiai eredetű. Nos, a mi pár 
szavunk tud erről, ugyanis vagy kettévágott dolog részeit jelenti, vagy 
olyan feleket, melyek egyesítve egyet adnak. A cipő jobblábasból és 
ballábasból áll, nem két jobblábasból. A két agyfélteke is a maga 
különbözőségében adja ki az egyet. Más nyelveken megszámolják a 
szerveket, sőt a hajat, és többes számban beszélnek róluk. Mi a páros 
szerveket egyes számban mondjuk, mert a lényegből, az egészből, a dolog 
értelméből indulunk ki. A két láb együtt adja a járást, a két szem az 
éles látást. Így én fölemelem kezemet, meresztem a szemem, a kapus lába 
közt rúgom a gólt, és csikorgatom a fogam.

A Tiboldi-féle székely Adomakönyvben szerepel a "feles tinó." Feles, 
mert nincsen párja. Én is feles tinó vagyok, amíg nincsen párom. Az 
ember-egész a feleségesedéssel keletkezik, az egybe-keléssel. Ezért 
összeadhatnak száz hadosztály homoszexuálist, egyetlen házaspár sem jön 
ki a műveletből.

*

Nézzük, hogy az őskori gondolkodásnak milyen további emlékei élnek még 
nyelvünkben.

A hun ige szó eget jelent. Ég - ég. Két szó, az egyik főnév, a másik 
ige. Némelyek szerint véletlenül egyezik a hangalakjuk, mások szerint 
nem, mert jelentésük is egybeesik. Eckhart mester azt írja A teremtés 
könyvének magyarázatában, hogy a "...tűznek (...) a természetes helye 
legfelül van, magasabb rétegben és rendben, amit a mélység színének 
nevez, az éghez ő van a legközelebb az elemek egész világában, mert 
őalatta van a levegő és a levegő alatt a víz." Az alatt pedig a föld. A 
négy világalkotó elemnek ez volt a rendje a legtöbb hagyományos 
világfölfogásban. Tehát a tűz, vagyis az égő van legfölül.

*

Ha logosznyelv a magyar, akkor a világ értelmezésének máig eleven 
eszköze. Zsoldos Imre, a Tajpeji Katolikus Egyetem tanára, huszonkét 
nyelv ismerője, költő, műfordító: 
spanyol-orosz-angol-francia-kínai-német nyelvek között oda-vissza 
dolgozik. Villámpostán írta a minap: "Nyelvünkben valójában a magyaráz 
szó a legmagyarabb. A magyaráz kínai megfelelője a suóming. A suó annyit 
jelent, hogy mondani, a ming meg annyit, hogy világos. Az angol explain, 
a német erklaeren, a francia expliquer, a spanyol explicar, az olasz 
dichiarare, spiegare stb. szavak részint a fény, a világosság értelméből 
veszik eredetüket, tehát aki magyaráz, az fényt vesz valahonnan, s a 
kérdéses dologra bocsátja." Mi is ismerjük és használjuk ezt az 
eljárást, de van erősebb lámpásunk is: anyanyelvünket bocsátjuk a 
homályosra, az teszi érthetővé.

Érthetővé. Mi mindent jelent ez a szó? Gyöke az ér. Ha ige, elér 
valamit, érint, érdekel, érez, ért. Az ért-hetben és fejleményeiben a t 
a tárgyra utal; tőle a szó tárgyilagos. Az ér-ezben az íz, e régi lélek 
szavunk sejlik, s ettől lesz lelkes következményeivel együtt. Előhanggal 
biztat, vagyis lelkesít. Értelem és érzelem ugyanazon gyökön terem? 
Állítólag szöges ellentétek, de mégis ennyire egyek? Tilos elválasztani, 
szembeállítani őket?

Aki megért valamit, az rájön az értékére. Az ér "előhanggal: bér, 
vastaghangon ár, áru" - írja Czuczor és Fogarasi. Az értésből 
következhet: hatni, hatás, hatalom, hatóság. Ért-het-ő. Szavunk volt már 
főnév, ige, most melléknévi igenév, de az ő is ott sejlik benne. 
Ér-t-het-ő-vé. Vá-vé, a ható ige után a válni, a létige lép a sorba. Az 
érintéstől léptünk az érzelem és az értelem egységéhez, pedzettük a 
hatalmat, s eljutottunk a létezésig, miközben végig valami csuda 
egyszerű dologról beszéltünk. Ahogy a szerelem megbizsergeti egész 
szervezetünket, úgy rezzen minden szavunkban a gyökrend egésze.

*

A világ ellentétek egysége. Ami keletkezik, az elhal, és az elvetett 
magnak el kell pusztulnia, hogy az új élet kisarjadhasson. "Ki az, aki 
tudja, hogy a születés és a halál, a keletkezés és az elmúlás egyetlen 
egységbe tartoznak? Az ilyen embert szeretném barátomnak!" - olvassuk a 
Csuang-ce bölcsességében. Nos, nyelvédesanyánk ilyen bölcs barát. Az 
imént láttuk, hogy az értelem és az érzelem az ér gyökből ered. Vajon 
véletlen-e az öl, az ölelés meg az édes anyaöl egybecsendülése? A 
rémületé, a rimánkodásé, a reményé? Az eteté és az éteté? A mulatságé és 
a mulandóságé? Telik-múlik - ami telik, annak jó, de ami múlik, az 
mállik, pusztul... Nyakal, nyakas, nyakaz; botor, botol, botos, botoz; 
vizez, vizes, vizel. Igazság-gazság. Egyetlen hangocska az eltérés, 
mégis, micsoda különbség!

Sokan idézgetik Hermész Triszmegisztosztól a Tabula Smaragdina egyik 
alapgondolatát: "ami fönt van, az van lent, és ami lent van, az van fönt 
is." Mi pólyáskorunktól tudjuk, hogy a magas és a mély szavak szellemi 
értelme azonos: olyan mély, hogy magas nekem.

Ikerszavaink varázshadának egyik csapata csupa ellentétpár: esik-kel, 
sül-fő, sző-fon, él-hal, jön-megy, egyik-másik. Mind közös valamiben, s 
innen fordít hátat a másiknak. Érdemes belegondolni egyik-másikba. Ez 
most szó szerint veendő. Az egyik azt jelenti, hogy az Egyhez, a 
teljességhez, a mindenséghez, az Istenhez tartozik, a másik pedig nem. 
Ezt Varga Csaba vitatja, szerinte a másik a jó kettőt jelenti, példának 
okáért lásd második szavunkat...

*

Ahogy egyetlen Isten, úgy egyetlen valóság lehetséges, amiben minden 
mindennel összefügg; így az ősszóban lakó kép és az általa megnevezett 
dolog. Mondogassuk szánk elé tett kézzel: szív, fúj. Érezzük, hogy 
tényleg fújunk és szívunk? Magyarázzuk el egy idegennek azt, hogy be, 
ki. Természetes, ugye? Most a gerjed szavunkat. Körzünk a karunkkal, 
ugye? A gerjed a kör nemzetségéhez tartozik, jó négyszázadmagával. A 
létegység tanának második leckéjét nyelvünk gyökrendje oktatja.

Nézzük! A kör gyöknemzetség alapja a k+r képlet. A gyökképletek 
gondolata Kiss Dénes költőtől származik. A magánhangzók cserélődhetnek, 
a keringés, a forgás képe marad: kör, kerít, karéj, kerge, karám, karom, 
köröm. Okkal-móddal a mássalhangzók is változhatnak. Ekkor új családok 
keletkeznek, de a nemzetségen belül: forog, forgács, far, forr, ferde, 
térül-fordul. A k f-re változott. Ha g-re: gurul, görbe, girbegurba, 
gerjed. Most az r m-re, mb-re cserélődik, de a kép marad: gömb, gomb, 
domb, göb, gömbölyű. Akár el is maradhat a kezdő mássalhangzó: orsó, örv.

A forgás képe köti össze a nemzetségeket, a családokat, s magyarázza meg 
minden magyarnak az először hallott szavak értelmét. Nem kell ismernünk 
kerítőnőt, hogy kihüvelyezzük, mivel foglalkozik ez az asszonyság.

*

Az indoeurópai nyelvekből a szóbokrok javarészt kipusztultak. Varga 
Csaba idézett könyvéből való a következő angol-magyar példasor.

Garden: kert

Garnish: körítés - itt még van valami roppant érdekes, mintha a mi kör 
gyökünk beszabadult volna az angolba... Vagy az angol emlékszik arra, 
amire mi? S vele mások is, gondoljunk a német Gartenre meg a garnérungra 
vagy a francia jardinre. Ámde:

Fenc: kerítés

Wheel: kerék

Round: kerek

Ha megszerkesztjük a szavak viszonyrendszerét, akkor az derül ki, hogy 
az angolban a hasonló értelmű szavak véletlenszerűen helyezkednek el a 
nyelvi mezőben, a magyarban viszont egységes, összefüggő rendet 
alkotnak. Ismét az Egynél vagyunk.

*

Számtudomány, világszemlélet, bölcsesség. Mit tud még nyelvédesanyánk? 
Ismeri például a Doppler-elvet. Eszerint a közeledő hullámok 
frekvenciáját növekvőnek érzékeljük, a távolodókét csökkenőnek. 
Magyarul: az érkező motor hangja magasabb a távozóénál. Érkező: magas 
hangrendű, távozó: mély, hasonlóan az itt-ott, ide-oda, erre-arra, 
ez-az, imott-amott, így-úgy szópárokhoz. Minthogy a magyar beszélő a 
világ közepén áll, ahová a botját leszúrta, az ikerszavak hangrendje is 
rendszerint ilyen: lim-lom, hepe-hupa, tör-zúz, litty-lotty, dérrel-dúrral.

A téridő egységéről ragjaink értesítenek. A határozóragok jelentős része 
változtatás nélkül jelent időt és helyet: ház-tól, hajnal-tól, ház-ban, 
hajnal-ban, ház-ra, hajnal-ra, kifutottam az idő-ből - és így tovább.

Az ősi írások betűi számokat is jelentettek. A magyar emlékszik erre: az 
olvas igét számol értelemben is használja.

Nem árt ismét hangsúlyozni, hogy a gyökben rejlő kép megfelel annak, 
amit Platón ideának nevez; a fejlemények értelmét az ideához való 
hasonlatosság adja.

*

Sokan azt állítják, hogy a kínai szorgalom titka az írás és az 
evőpálcika. Ugyanígy a magyar leleményességnek, sokféle sikerességnek, 
drámai gondolkodásnak az alapja a magyar nyelv. Mi, magyarok így 
koccintunk: egészségedre! Vagyis legyél egész. Legyél egy, legyél szent. 
Ott, a kocsmaasztalnál...

*

Varga Csaba megfigyelése, hogy az indoeurópai nyelveken gondolkodók 
alapállása "roppant tárgyilagos és gyakorlatias, az ?én - itt - most - 
birtoklom? szavakkal fogható össze". Velük szemben "a magyarok mindent a 
legtágabb összefüggésben, mondhatni, messzi madártávlatból szemlélnek, s 
csak a nagy összefüggések megértése után közelítenek a részletekhez".

Először mutatkozzunk be. John Smith - Kovács János. Az angol s az összes 
indoeurópai nyelv használója önmagával kezdi, a magyar a családjával.

A dátumot az indoeurópai a nappal kezdi, és az évvel fejezi be, mi ismét 
fordítva: a nagy egésztől megyünk a részletekhez, akár a postai 
címzésben: nálunk ország - város - utca - házszám, náluk éppen ellenkezőleg.

A többi európai nyelvben kötött a szórend, a miénkben szabad. A magyar 
mondat nem szavakból és nyelvtani rendszerből áll; legalább ennyire 
fontos a gondolat. "A magyar nyelv nyelvtani rendszere jóval szabadabb, 
ám egyszersmind bonyolultabb, mint például az angol és a német. Éppen 
azért szabadabb, mert deduktív logikájú, tehát az egységből halad a 
részletek felé, de ezért bonyolultabb, sőt kifinomultabb is a nyelvtani 
rendszere a mai induktív logikájú nyelvekénél. Mert az egységből a 
részek felé tartó szemlélet szétszedi, lebontja az egységet, és a részei 
közötti viszonyokat pontosan jelöli. A magyarra tehát az lenne a legjobb 
jellemzés, hogy elemző nyelv. A nyugati nyelvekben ez a folyamat éppen 
fordítva van" - írja Maleczki József nyelvész.

A szóban az alapjelentést hordozó első szótag, a gyök a hangsúlyos, a 
mondatban a mondanivalót hordozó szó. Pista vizet iszik. Iszik vizet 
Pista? Vizet iszik Pista? S közben megtudunk egyet-mást erről a 
Pistáról, de nem keveset a róla szólóról!

*

A mondatszerkesztési szabadság társa a gyökrendből folyó szóalkotási 
szabadságunk. Nyelvünk szavait tudósaink egymillió-valahányezernek 
olvasták, de fölösleges munkát végeztek, mivel szavaink 
megszámlálhatatlanok.

Bárki alkothat új szavakat, sőt kifejezéseket; magyarázat nélkül érteni 
fogjuk őket, mert látjuk a gyökök hordozta képet. Naná, hogy a ragok 
ragadnak! Egyetlen hangból keletkezett az ööőzik ige. Csókos: Z bank 
csókosai kedvezményes kölcsönt kaptak. Joghézag: szinte látjuk a 
paragrafus lyukát. Éltes, mégis tüzes özvegyről hallottam a minap: "Ó, 
Rozi? Kovács Tibivel rúgja a paplant!" Teri és Feri együtt kavar. 
Dudorka, mondta barátnőjére egy rokon fiú. S rögtön elképzeltük a kedvest.

Majdnem minden kocsmában találkozunk bölcselő magyarokkal, akik civilben 
sofőrök, szenesemberek, ápolók. Az ő érdeklődésük, érzékenységük szintén 
anyanyelvünkből származik. Vegyünk egy leckét: gyap-gyep puhaság, 
lágyság. Gyapot, gyapjú, gyöp. Zsuzsi néni mondja Széken: kieresztettem 
a tyúkokat gyepelni. Aki látott már baromfit gyepelni, az tudja, mi 
történt, amikor Aletta meggyepálta Brigit.

Lehet, hogy a nyelvi szabadság összefügg a nemzeti szabadságvággyal?

*

A gyök képe pontosan leírja a jelenséget, ami a szó jelentése: eső, 
pörk-ölt, fagy-lalt. Több gyök összekapcsolódása egész filmet vetít 
elénk le, mivel különféle jelentéseket, gondolattársításokat idéznek 
egybe. Varga Csaba könyvében olvassuk: "A magyar nyelv eleve folyamatos 
gondolattársításra kényszeríti beszélőit - ha akarják, ha nem."

Nézzük meg, mi a kapcsolat a kisujjam, a lelkem és a mozdony között! Az 
ujjam ízekből áll, ahogy a nád és a kukoricaszár. A szárizik a 
kukoricaszár törmeléke. Az íz első értelme a kicsi. Az ételben lényeg, 
az íz a leves lelke. Amikor ízzé-porrá törnek valakit, akkor csak por és 
lélek marad belőle. Isa por és hamu - olvassuk a Halotti Beszédben. Aki 
biztat, az lelkesít. Az íz a lélek mellett őst is jelent, ami végső 
fokon ugyanaz. Belső-Ázsiában minden komoly ember el tudja sorolni őseit 
hetedíziglen. Ősvallásunk fontos részét képezte az őstisztelet, így van 
ez máig Kínában, Japánban. Az íz az izomban mozgató. Nem véletlenül, 
mert a mozgás a lélek erejéből következik. Az izeg értelme az apró, 
fürge mozgás. Ha párjával szemléljük, s kimondjuk: izeg-mozog, akkor 
megérkezünk gyermekkorunk legendás gépóriásához, a 424-es mozdonyhoz.

*

Ikerszó számos nyelvben létezik. Leginkább bababeszédben. Már ki is 
mondtuk: baba, mama, papa, tata, cici, kaka, nyanya, néne, bibi, ajaj. E 
szavak zöme világszerte közös. Nyilván ősnyelviek, hiszen elemi 
életmegnyilvánulásokból származnak.

A hangulatfestő és játékos szavak is előfordulnak sokfelé, ám a magyar 
nyelv ikerszógazdagsága páratlan. Az izeg-mozog például egy olyan 
ikerszótípus tagja, amely csak gyöknyelvben lehetséges. Ez a jelentést 
tovagördíti. A rontom-bontom-ban vagy a tör-zúz-ban, az üt-vág-ban két, 
hangzásra különböző, de hasonló értelmű gyök fonódik össze, s hozza a 
maga családját. A térül-fordul egyrészt a forgás ideáját idézi, másrészt 
a létesülését, a kiterjedését. Utóbbi gyökének hármas alakja, a ter, 
tér, tár pedig elvisz a területhez, a térséghez, a tárulhoz, a 
könyvtárhoz, a termethez, a terméshez, a tervhez, a teremtéshez, a 
Teremtőhöz, aki mindezt létrehozza.

A terep üres, de ha odatelepszik valaki, és telepet hoz létre, akkor 
megtölti. A téridő egységes szemléletéből következik, hogy a magyar 
nemcsak a teret, az időt is telíti, tölti. Az pedig telik-múlik.

*

A kép marad, de közben azért finoman változik. Olyannyira, hogy a far 
képe forgástest. Forog akkor is, amikor farol-faral, de le is huppanhat. 
A le, az al és az ol ma már holt gyök, mert csak rag és képző: alvezér, 
alsó, alap, aláz, alkuszik, lepény, lapos, alacsony. Hangváltással 
olcsó, rövidüléssel ócska. Mindnek közös érteménye a lentiség: 
alom-álom, miként főtisztelendő Czuczor Gergely akadémikus magányosan s 
talán éppen vasra verve írta a Magyar Nyelv Szótárában. A kortárs német 
szótáron a Grimm testvérek az idő tájt nyolcvanadmagukkal munkálkodtak...

Amikor az l-hez csatlakozott a t, talp lett belőle. A gyökök értelme 
gyakran egyetlen hangban sűrűsödik össze. Esetünkben ez az l a láb. A 
be, a bent, a bél értelme a b hangban rejlik, a fönti az f-ben, ami 
leginkább fejben mutatkozik meg, ami nemcsak gyök, de önállóan szó is. 
Nézzük: fejes, fejedelem, oszlopfő, főnök, föveg, födél, Körösfő: ahol a 
Körös ered. "Fejes az - írja a Szótár -, aminek a fejhez hasonló 
buckója, alakja van: fejes bot, szeg, káposzta, saláta, csizma." 
Fejesnek mondják az akaratost, és fejetlennek az erkölcsi, társadalmi 
rendetlent.

*

Sok esetben nyilvánvaló, hogy a ragok, jelek, képzők is eredetileg 
gyökök voltak; saját értelmükkel járulnak a ragozott szóhoz. A kor főnév 
időt határoz meg: nyolckor, az-kor, vagyis akkor, agg-kor. A gyógy-szer, 
pince-szer, egy-szerű, szerelem szavainkban a szer gyök dolgozik. A -ka, 
-ke (lágyan: -csa, -cse) kicsinyítő képzőket szokás szlávnak mondani, 
bár a törökben is előfordulnak. Czuczor a ke-ves, ki-csi, 
csak-csek-csek-ély, öcs, ecs szavainkból vezeti le őket. A példákat tőle 
vesszük: csut-ka, csut-ak, tó-csa - kicsi tó. Megesik, hogy kétszeresen 
kicsinyítünk: tőr-öcs-ke, ur-acs-ka, bor-ocs-ka. A -nyi, mértéket 
jelentő képző szerinte "a nő, tájejtéssel: nyő igénkből és nagy 
melléknevünkből ered", amit a hangzás és a jelentés együtt igazol: 
órányi, hordónyi, tenyérnyi.

*

Láttuk a mondatszerkesztésnél, a szóképzésnél, a páros testrészeknél, 
hogy nyelvünk alapszabálya az értelem. A helyhatározóragok például 
jobban ismerik történelmünket egy átlagos diáknál. Megmondják, hogy egy 
bizonyos hely a történelmi magyar szállásterületekhez tartozik-e, vagy 
sem. Fütyülnek Trianonra, s arra, hogy a helynévnek az idegen vagy a 
magyar alakját használjuk-e. A hova kérdésre itthon felelhet a -ra és a 
-re meg a -ba és a -be. Tehát mondhatjuk, hogy Decsre megyünk vagy 
Őcsénybe, Kassára, Munkácsra, Váradra, viszont a Lajtán és Kárpátokon 
túl általában csak a -ba, -be használható. Csakis Párizsba, Krakkóba, 
Amerikába, Tokióba utazhatunk. Érthető kivételek a szigetek: Máltára, 
Krétára. Ennek oka a rövidülés: Napóleont Elba szigetére száműzték. A 
sziget szó kiesett, a rag maradt, és a helynévhez tapadt. A meghitt, 
titokzatos kivétel Etelköz, mai nevén Moldva, ott mehetünk Lészpedre is, 
Bákóba is meg Forrófalvára és Pusztinára.

A hol-ra felelő választékos és rejtélyes -ett, -ott is tudja ugyanezt: 
Pécsett igen, de Bécsett soha. Pedig Bécs Wien magyar neve.

*

Anyanyelvünkről való töprengésünket nem lehet befejezni, csak 
félbeszakítani. Talán azzal, hogy akad hazánkban számos világörökségre 
méltó táj, város, épület, de mind között a legősibb, legpompásabb, 
legbecsesebb, tehát a legméltóbb e címre a magyar nyelv, a kőkor élő nyelve.







Szász József Árpád wrote:

> Lankadt lelkű barátaim, (a " z zs dzs " hullámhosszán- tán nem is az 
> utólsó)
> elfáradtam, de nem adom fel és erre kérlek titeket is.
> Nem egy József Attila, nem egy Ady szólt hozzánk, nem egy példa volt 
> már a történelmünkben, amely megadta a lehetőséget, hogy felismerjük 
> és megértsük a pőre élet rejtéjét, a jelen pillanatának bölcs 
> megélését. Ígyhát se esélyem se szándékom nekem ezt pár összetákolt 
> szóval bepótoltatni, de Agócs őszinte szavaiból is táplálkozva kérlek 
> engedjétek be a fényt testetekbe lelketekbe, mert a fény az erős és 
> gyógyítani képes. És a nap az minden nap felkel, töretlenül. És értünk 
> is, nekünk is szórja sugarát.
> Kedves barátaim, társaim az élet minden pillanatában ugyanazok a 
> kísértések tesznek próbára, és kár szembefordulni inkább a 
> harcművészetekből ihletve elengedni melletünk, sőt még az érkező 
> lendületet is magunk hasznára elfogadni. Barátaim merítsünk tehát erőt 
> abból az u.n. "lendületből" is. Csak egy kérdés van még, hogy mihez.
> Azt pedig ki-ki maga kitalálhatja, legyen az a szeretet, tisztelet, 
> alázat, felelősség, erkölcsösség, bölcsesség vagy hit a múltban a 
> jelenben és a jövőben, hőseinkben és a jelenlegi társainkban. És ha 
> ezek céljaink, akkor kiállunk érte minden pillanatban, nemhogy Most, 
> amikor kockára van feltéve.
> És barátaim végül jelzem, hogy én is kiállok és emelt fővel, derekasan 
> viselem, mert minden befektetett pillanatot kamatoztatva visszakapom 
> általatok, kik mertek tisztán élni és megosszátok azt az őszinte 
> mosolyotokkal (amire nagyon vágyunk).
> Töretlen hittel,
> Szász József
>
>     És vannak nagyon logikusan, célszerűen megszerkesztett,
>     következésképpen hihetetleül szívós, alig változó nyelvek, és
>     vannak olyanok, amelyeknek különféle történeti, vagy táji
>     változatai alig hasonlítanak egymásra. Az egyértelmű, hogy a
>     magyar az előbbi kategóriába tartozik, sőt, azt hiszem, hogy ez
>     nem csak a nyelvre vonatkozik, hanem az egész kultúránk azért
>     tudott ilyen nagy, asszimilatív erővel hatni a különféle
>     szomszédnépekre, nemzetiségekre, mert erős volt. Kérdés, mennyire
>     tud erős lenni MOST. Mert én úgy látom, hogy mára elgyengült,
>     megfáradt, civakodó, enervált, gyáva, különféle idegen példákra
>     csak felfelé tekinteni képes néppé váltunk, olyanná, aki
>     idegenkedik még a saját, határontúli atyafiaitól is. És
>     mindezekért manapság hajlamos vagyok önzően csak a saját egyéni
>     dimenziómban gondolkodni, ugyanis a NEMZET a szememben egyre
>     gyengébben teljesít.
>     Őszinte aggodalommal
>     Agócs Gergely
>
>------------------------------------------------------------------------
>
>---------------------------------
>Nyári táborok: http://www.folkradio.hu/nyari_tabor.php
>Támogasd a Folkrádió Közhasznú Alapítványt ha teheted:
>http://www.folkradio.hu/alapitvany.php?page=adakozas
>  
>