[Folklista] Szabó László részére

[Demeter Viktor]

Kedves Laci!


Örülök, hogy írtál, a személyes emailcímedet ugyan nem tudom, hogy tudom-e (én sem értek a számítógépekhez nagyon), de azért elküldöm valahogy néhány versemet.

   Olyan vagy, mint egy ember


Olyan vagy, mint egy parányi fűszál,
hiszen terajtad mindenki átjár:
reád dől le a fáradt ember,
fölötted alszik el, ki semmit sem nyer.

A szegények naponta visszatérnek,
az átutazók csak testeden henyélnek;
s csak a nincstelenek őriznek,
szavad csak ők értik meg.

Olyan vagy, mint egy ribizlibokor.
Mögéd bújnak a szerelmesek,
s benned rejtőzik a vad, akit én keresek.
És a kudarcért mindenki téged okol.

Gümölcsöd leszakajtják, elviszik,
bogyóid zamatjáról értéked felbecsülik,
épp úgy, mintha egy éjjeli nőről beszélnének.
Mért nem veszel elégtételt?!

Te vagy a fenyő, az oriás!
Te oltalmazol minden kis törpét,
te régóta tudod a világ dolgát,
ismered a létezés történetét.

Téged kivágnak, raktárba tesznek,
majd piacra visznek,
jó pénzért el is adnak, meg is vesznek.
Mért nem beszélsz, mért nem árulod el a gyarlót,
mindent megbocsátsz, mintha nem tettél volna eddig elég jót!

Olyan vagy, mint egy dió.
Kalapáccsal könnyen kinyitható,
csizmával is széttaposható.
Gyümölcsöd, kicsiny titkod elhajítod,
magadat sosem tanítod.

Erővel nyílsz vagy anélkül?
A fő, hogy nyilsz s úgy sem sikerül
megőrizned magad magadtól,
mert a hazugság vágya benned tombol.
Magad mihez hasonlítod?

Olyan vagy, mint egy szem szőlő.
Nem túl sok, nem is kevés,
tested habár egyre nő,
szíved olyan, mint rég.

Téged falatként kapnak be az emberek,
szinte meg sem ízlelnek, csak lenyelnek.
Gömbölyű termeted biztosítja kívánatosságod,
mézédes ízed legszebb virágod.
Mért tűröd mégis e megaláztatást?
Mért nem leszel borrá s csinálsz valami mást!

Olyan vagy, mint egy kő.
Mindent feltaszitó, össze is törő,
durva, vad és idegen,
házamat tartja ily elem.

Vén, rút kőépületek sorakoznak,
egymással a csendben vitatkoznak,
vetekednek, viaskodnak,
veszekednek, viszakoznak.
Bírjátok a harcot, de nem féltek még,
hogy egy nap valaki alkot s itt lesz a vég,
s eltörölnek benneteket?

Olyan vagy, mint egy piáninó.
Fából munkált testeden érződik a jó,
világlik a szeretet, tova száll a gyűlölet;
s hangodtól elfog a bűvölet.

Tudsz te dühös is lenni, mikor haragszol!
s Dícséreted szent, végtelen nagy harang szól.
Ha játékos vagy, pajkosan járhat rajtad az ujj,
ha régmúltként látod magad, a kéz is  szomorún nyúl.
Mért hagyod, hogy játszanak veled?
Te képviseled a művészetet - meglehet -.

Olyan vagy tehát, mint egy ember:
szerető karjaid kitárod,
sírra teszed virágod,
harcolsz s megalkuszol,
néma is vagy, ki nem válaszol

Szeretlek téged is, szeretem őket is,
mindenkit becsülök, mert enélkül nincs
lét, s értelme annak;
az ember feltámadhat, újjá születhet,
elaludhat, de fel is ébredhet.

Sorsunk, mint a szerencse, forgandó:
nem minden jó egyértelműen jó,
az igaz sem lehet mindig való,
s van, mikor ölni tud a szó.

Az ember olyan, mint a sors:
megírt jellemek változnak;
s e folyamat - lehet -, nem éppen gyors,
de beillik egy álomnak.

Szeressük egymást a harcban, a békében,
holtan is és még az életben
képesek legyünk megbocsátani,
hisz az embernek nincs mása csak a társai.
      2003. szeptember-december 9.
--------------------
   A káosz éve


Visszatekintek: s mit látok magam mögött?
-Füst felleget, hatalmas ködöt,
melyen csak az emlékek törnek át,
nem látható innen más.

Látom, ahogy kergettem önmagam,
pörögtem, forogtam s közben mindent föladtam.
A lényeges dolgok értéküket vesztve
hevernek szanaszét esve
s én magam gurulok előttük,
akarat nélkül, várva a csodát.

Ám az, mint mindig: nem jöve el
hiába vérzik érte a kebel,
hasztalan kutatja az ész,
a szellem ereje van, hogy kevés.

Nemis kűzdöttem nagyon,
üldögéltem magam rakta szemétkupacomon,
s olykor fölálltam, hogy lépjek egyet,
de e léptemmel testem csak hátrafelé ment.

Kéne változni, változtatni,
de nem tudok álmokban ringadozni;
elveszett hajdani szerető arcom,
mamár lustán, gonoszul röhögve alszom.

S mit tudok fölmutatni ez évből?
Egy szerelmet, mely épp úgy összedől,
mint minden köröttem?
Esetleg néhány síró arcot,
kik megjövendölék a kudarcot,
s gyászdalt énekelnek fölöttem?

S én eközben mit teszek?
Úgy érzem senki nem leszek,
s mindent megadnék a nyugalomért,
vagy meglehet az unalomért.

Elvesztettem magam, vagyinkább eladtam arcomat;
s cserébe nem nyertem mást, csak a világ undorát,
reménytelen reménykedést, bukott harcokat.
És így már senki nem vár, senki nem számít én reám.

Visszanézve csak romok füstölgő képei tűnnek elém,
nem látom végét csak érzem, hogy ez az enyém,
ezt építettem magamnak és mindenkinek,
és ezért, senki nem irigyel meg.

Keresem a kiutat, a jót,
mely elmaradt mellőlem,
látni vágyom a halyót,
mely megment engemet!
      2003. december 31.
   A magány órája


Hó fedte a város szép utcáit,
forró tested illata csábít,
szenvedélytől szikrázó szemed vágyom,
te vagy az egyetlen a világon.

Te vagy. De mi vagy te? Szépségnek Istene?
Kedvesek kedvese, az igazság hírnöke?
Nem tudom. Mért is tudnám? Mit is tudok?
Csak, hogy a hóban gázolok, hozzád kullogok.

De mért nem röpülök, szállok a házakon át!
Valami csillapítja szívem rohamát.
Szomorú vagyok. Szomorún ballagok,
a csendben haladok, csak némán hallgatok.

Szomorú a hófödte háztető,
sírnak a sírok, gyászba öltözött a temető,
az autók szinte kábultan totyognak,
a csatornák egyhangún zokognak,
az utakon munkások dolgoznak,
egy ablakban zoknikat foltoznak.

A hó is, néhol kellemesen elterülve
fekszik a hideg földön, a láthatatlan fűben,
máshol kupacokba kotorva
tengődik összetaposva, bemocskolva.

Egy-egy kis csoport töri meg csak a csöndet,
ők nem sírnak, nem színlelnek, csupán örülnek.
Rajonganak a havas utcákért, a csípős hidegért,
nem latolgatják, ki menyit ért, szeretnek a szeretetért.

Csak mi lennénk ily elkorcsosult lények?
Csak mi nem látnánk meg a szépet,
és vajon nem látjuk vagy nem is nézzük?
Gyermekkorunk szép perceit félve, ám olykor felidézzük.

A szépséget az idő múlásával kell mérni?
Mért volna okunk rettegni, félni
a tegnaptól ha még a holnapot sem értük meg?
Felnőttként a világ mivé lett?
Az ember mért tart a múltjától, mikor az ártatlan lélek,
nem úgy, mint az a jövőben élő meghatározott képlet?!

Tervezgetünk s függvények sorozatából
állítjuk össze életünk lehetséges perceit;
nem tapogatózunk mint rég, csak kalkulálunk táblázatokból,
mérlegelve lépünk s vizsgáljuk léptünk esélyeit.

Utamon csak fehér fák kísérnek,
úgy érzem, mintha nem is élnének.
Némán, mozdulatlan állnak, tűrnek és várnak;
nem érdekel senkit ha kiabálnak, köröttük csak szaladgálnak.

Megyek. De mért is megyek? Hová visz utam?
A kéjek birodalmába sietnék sebesen?
Vagy a puszta élvezeteket már megúntam
s most hozzád tartok, szerelmem?

Van-e nekem olyanom? Tudom-e én, mi az szeretni?
Próbáltam már pénzt, ruhát, költőt s állatot becsülni!
És mi értelme volt annak is? A pénz elfolyt,
a ruha szétszakadt, a költő nem dalol,
az állat már nem vár hűségesen.
És én mégis - hahaha - szerelmem keresem!

Lépteim megszaporázva folytatom töprengésem,
és szívembe csakhamar belevésem,
bele írom fekete tollal, beleégetem tüzes vassal:
"SZERELMES VAGYOK", majd újra: "SZERELMES VAGYOK".
Ezt mindig elmondom, így érzem, ha a Nap rámragyog,
de elmúlik nyomban, ha jön a hajnal...
Mert a napsugár, mi reám ragyogott,
a Hold szomorkás fénye volt.

S párnáim közt heverve találom magam,
nyoma sincs már a magányos útnak, melyen annyit vívódtam;
egyedül vagyok, nem fekszik mellettem senki sem,
de nem vagyok magányosabb, mint aki szívtelen.

Nem keresem a puszta gyönyör forrását,
a szerelemnek megadom a formáját,
távolról nézem, de nem mert megmérem,
hanem - csss! - bátortalan vagyok.
Egy nap - mikor mindegy esik e a hó -, azt akarom,
hogy kezét kezemben tartva, ajkára lágy csókot nyomva elérjem,
hogy valaki szeret, őszintén szeret,
s akkor semmi más, senki más nem lesz több, jobb, mint ő, ő, ő.
      2004. január 3.

                        Hát ennyi volna egyenlőre.

Valószínű, hogy ezen túl nem tudok így levelezni, mert kiköttetjük a matávunkat. Ha gondolod, megadom többi adatomat:
tel: (06-20) 384 49 32; (06-30) 346 20 27
Cím: 1045. Budapest, Berda József u. 36. III/22.


                        Üdvözlettel:
                        Demeter Viktor
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://list.folkradio.hu/pipermail/lista/attachments/20040109/c377dcee/attachment-0017.htm>