[Folklista] a moldvai MAGYAROK kedvelt zenekarai 1.

[Petyko]

P.I. >>A furulya (Moldvában "sültü", "szültü" stb.) nem szerepelt semmilyen
zenekarban még másik furulyával együtt sem, hanem kisebb táncalkalmakon (pl.
"guzsalyas" = fonó) egymagában használták.<<

Én is a "sültü" elnevezést használtam az etárgyú levelemben, mert a
nyelvérzékem a furulya szó használatát Moldva esetében kevésbé érzi
adekvátnak - annak ellenére, vagy azzal együtt, hogy Hodorog András klézsei
"furulyás" is így nevezi meg a hangszert, gyűjtés utáni bemondásoknál, tehát
gondolom, amikor magyarországiaknak / magyarországiakkal beszél, vagy ilyen
környezetben van.

Tőle viszont úgy tudom - hiszen direkt rákérdeztem erre -, hogy régebben is
szoktak náluk furulyások együtt játszani.

>>DOB régen nem volt. A dob onnan lett, hogy városon, és román falvakban
(magyarról nem tudok) kezdtek lenni német hatásra fúvószenekarok
(rézbandák). A módosabbak ilyent hívtak. Akinek nem volt annyi pénze, az a
hegedű-kobozhoz hívott még a rézbandából is egy-két hangszert, rendszerint
dobot, mert az olcsóbb volt. Ez viszont nem a balkáni típusú kétféle verővel
ütött dob volt (tapan, tupan, davul, daul), hanem a rezesbanda nagydobja,
ráerősített cintányérral, esetleg egy kisdobbal kiegészítve.<<

Ezért tettem zárójelbe a levelemben a moldvai hangszerösszeállítás
ismertetésénél mindig a (-dob) -ot.

>>A HARMONIKA nem volt része ezeknek. Nem ismerek olyan harmonikást, akinek
az
apja és a nagyapja is az lett volna, így ez nem hagyományos hangszer.<<

Én nem ez alapján a szempont alapján mondom, hogy hagyományos, hanem a
zenekarban betöltött _szerepe_ szerint. Tehát mivel a harmónika teljes
egészében a koboz és/vagy cimbalom szerepét veszi/vette át, ezért ez
hagyományos szerep, mivel nem tesz hozzá ehhez a szerephez többet, mint amit
a koboz és/vagy cimbalom betölt(ött). Most lehet, hogy lesznek, akik
megbotránkoznak, de ez alapján a gondolatmenetem alapján én (csak ebben a
modellált esetben!) a szintetizátort és a szaxofont is népi hangszernek
tekintem. (A románoknál egyébként a harmónika és a szaxofon már egyértelműen
népi hangszer, hiszen népzenére használják, méghozzá gyakran; tehát a
gyakorisági szempontot is figyelembe kell venni. A tangóharmónika a környező
népeknél, és a legtöbb európai népnél mindenféleképpen népi hangszer;
méghozzá a legelterjedtebb Európában, hiszen nincs olyan nemzetközi
fesztivál, ahol ne jellene meg bármelyik résztvevő zenekarban az olasz,
belga, román, szerb, litván, stb. harmónikás.)

>>Ugyanez a helyzet a SZAXOFONnal. Ez nem a furulya helyére jött, hiszen a
pásztorok a szaxofonnal inkább szétkergetnék a nyájat, mintsem
összetartanák.<<

A szaxofonnál sem a furulya eredeti, fő kiinduló szerepére gondoltam, amikor
azzal hasonlítottam össze, hanem kifejezetten a furulya tánckísérő
funkciójára.

>>A SZINTETIZÁTOR még újabb. Majd akkor tudjuk népi hangszernek tekinteni,
ha
több generáción keresztül használják helyileg, kialakul egy sajátos lokális
stílus, amelyet a következő generációknak továbbadnak. Ha ez nem történik
meg akkor nincs szó népzenéről, csak a városi könnyűzene falusi utánzásáról,
de gyakran még ez sem igaz, mert városról jönnek leginkább a szintetizátoros
zenekarok, s nem ismerik a helyi hagyományt, azt játszanak, amit lemezekről
tanultak stb.<<

Nem értek egyet. A (falun, hagyományos közegben és ilyen igényeket kielégító
zenekarban játszó) szintetizátorosok Romániában, Szerbiában, stb. igyekeznek
hagyományosan játszani, az ott már népi hangszernek számító harmónika
játéktechnikáját utánozni, tkp. annak a szerepét átvéve. Ezzel kapcsolatban
mindenkinek ajánlom Avar Panninak a Folkmagazin korábbi hasábjain megjelent
tanulmányait a mohácsi zenéről, zenészekről, zenei életről (hacsak nincs
szerzői jogi vonzata, az idevonatkozó részeket a cikkekből lehet, hogy még
"e-mailbe is másolom") . Ebben leírja, hogy a divat által hozott új
hangszereken játszók először mindig az ő szerepüket korábban betöltő
hangszereket utánozzák, majd az új hangszer lehetőségeit kihasználva
fokozatosan eltérnek ettől, de mégis hagyományos alapokon kialakítva az új
hangszernek az adott zenei környezethez, elvárásokhoz passzoló
játéktechnikai hagyományát. Ez délszláv viszonylatban úgy jelentkezett, hogy
"kezdetben volt" a duda, és amikor kezdett a tambura terjedni (ekkor még
csak szólóhangszerként), akkor az legelőször is a dudahangzást utánozta;
csak miután szerveződtek a tamburazenekarok, akkor változott a játékmód is,
elhagyva a dudautánzó kíséretét a dallamnak. Most meg ott tartunk, hogy a
szintetizátor utánozza a tambura és a harmónika hangzását, amikor egy
horvát, vagy egy szerb kólót játszik, mondjuk egy mohácsi lakodalomban.
Amikor felnő majd egy olyan szintetizátoros generáció, aki életében már nem
látott tamburát (reméljük, ez soha nem fog bekövetkezni), a tambura
hangzásának az utánzására való törekvés is nyílván el fog tűnni; tehát ez
egy folyamat, méghozzá etekintetben fordított, mint amit Pávai István
bemutatott, hiszen nem a városi zene falusi utánzásáról van szó, hanem a
falusi zene "városias", új hangszereken való "utánzásáról", de azt merem
mondani, hogy akár továbbéltetéséről is, egy bizonyos szinten.

Kovács Péter