Setétpatak...? :) 1. rész [Re: [Folklista] Sötétpatak]

2003. Dec. 4., Cs, 13:31:30 CET

P.I.: >>Péter! Javaslom, hogy mint nyelvészetben járatos, röviden foglald össze a tudnivalókat arról, hogy milyen nyelvi rétegek vannak, azokra miért van szükség, vagy ha nincs, akkor miért nincs, mi lenne ha nem lenne köznyelv stb. Ez segíthet a vita mederben tartásához.<<

Valóban, annyi levél jött azóta ebben a témában, hogy szükségesnek tartom a részletesebb ismertetőt... :))))

A teljesség igénye nélkül (hiszen nincs is meg nekem Bartha Csillának szocioligvisztikai témájú könyve, ha minden igaz "A kétnyelvűség alapkérdései" címmel. Rájöttem, hogy ezt mindig valamelyik könyvtárból vettem ki; de egyszer szinte kizárólag ennek a tartalomjegyzéke alapján írtam egy dolgozatot a nyelvi rétegekről, amit nagyon értékeltek, hogy milyen kitűnő, rendszerezett munka... :))) ), meg amennyit ez a nem nyelvészeti témájú lista elbír, ill. a konkrét téma megkíván.

P.I. >>...azokra miért van szükség, vagy ha nincs, akkor miért nincs...<<

Minden nyelvi rétegre szükség van! :) Nem véletlenül alakultak ki; mindegyiknek eltérő a funkciója (dajkanyelv / gyermeknyelv, szleng - korábban zsargon, argó -, szaknyelv, tolvajnyelv, sőt női-, ill. férfinyelv, köznyelv, költői nyelv, stb.). Maga az élet teszi szükségessé, hogy pl. az orvosok, vagy az informatikusok saját szakmai nyelvet alakítsanak ki maguknak, hogy bizonyos dolgok pontosak, egyértelműek legyenek (hiába próbálkozunk a szakkifejezések magyarításával, ha azok nem abszolút konvencionálisak, vagyis pl. egy számítógépes program angol menüpontjaiból a parancsikonok angol eredetijét mindenki más-más magyar szavakkal fordítja, csak növekszik a zűrzavar az egyértelmű, mindenki által használt és ismert angol eredeti helyett).

A nyelvi rétegeket az egyéni és csoportos nyelvhasználatban vizsgálhatjuk a szociolingvisztikában. Minket ez utóbbi érdekel, vagyis a társadalmi rétegek nyelvhasználatának szempontja, de csak utalok rá, hogy nyilván egy egyén szókincséhez, nyelvhasználatához annak különböző életkoraiban más-más rétegek hatása érvényesül (dajkanyelv, a környezet nyelvjárása, a tinédzserek szlengje, a betöltött munkakör szakmai nyelve, stb.).

Társadalmi rétegek többféle szervező erő alapján különülhetnek el (egy egyén, vagy csoport több ilyen "rétegbe" is beletartozhat, tehát átfedések lehetségesek természetesen, hiszen eltérőek a rendezési szempontok. Itt még fontos megemlíteni a dolog hierarchikus jellegét, tehát egy kisebb csoport egy nagyobba tartozhat bele, stb.). 

Honnan is kezdjem...? Talán "lentről". Az egyéni nyelvhasználat felett áll a családi nyelvhasználat, amely egy nagyobb területnek, egy falunak, városnak a nyelvhasználatába ágyazódik bele, és el is térhet attól (biztos mindenki tud példát mondani saját családjából, hogy egy olyan kifejezést használnak, amit más nem ért meg, vagy félreérthet, mert más /esetleg többlet-/ jelentéssel ruháztak fel egy bizonyos dolgot, vagy fogalmat, stb. kifejezendő. (Ha már itt tartunk, a nyelvüket őrző kisebbségek saját nyelvük használatában is legelőször és elsősorban, sokszor kizárólagosan és manapság egyre inkább a családra szorítkoznak.) 

Itt már át is tértünk a területi nyelvi rétegekre. Ezeket mondhatjuk nyelvjárásoknak. Ezek - megint a hierarchia aljáról indulva - külön réteget jelenthetnek egy falura nézve, tehát egy falunak eltérő nyelv-, ill. szóhasználata lehet egy nagyobb nyelvjárási egységen belül (külön a szegeknek, utcáknak, tehát falurészeknek az elkülöníthető nyelv- vagy szóhasználatáról nem tudok, de nem is nagyon tartom elképzelhetőnek a magyar nyelvterületen - ha valaki tud ilyenről, szóljon - a magyar nyelv jellegéből adódóan, hiszen nálunk - az egységes köznyelv, irodalmi nyelv szerepét leszámítva most - nincsenek akkora nyelvjárási, elsősorban kiejtésbeli eltérések - az északi csángót leszámítva persze -, amelyek a kölcsönös megértés rovására mennének). 

Ezen felül vannak a területeken (néprajzi egységeken) elkülöníthető nyelvjárások (hetési, göcseji, tolnai, stb.), amely szintén egy nagyobb egységbe (a példánál maradva esetünkben a dunántúli nyelvjárásba) tömörülnek, tehát pl. a dunántúli nyelvjárásoknak még mindig vannak olyan megkülönböztethető elemeik, amelyek minden dunántúli nyelvjárásra jellemzőek az alföldi ellenében (pl. bizonyos szavak: spenót vs. paraj, kukorica vs. tengeri, stb.; vagy a nyílt és a zárt "e" megkülönböztetése; nagyvonalakban igaz ez persze, hiszen bizonyos somogyi részeken ez a szegedihez hasonló "ö"-zésbe megy át; azonkívül a vajdaságban, és a keleti nyelvterületen, Erdélyben is van, hogy megkülönböztetik e kétféle "e"-hangot - a csángók, székelyek még többet is, mint kettő! :)) )

A nyelvjárások és a köznyelv között áll a regionális köznyelv. Erről fontos beszélni, mert kevesen tudnak ennek a létezéséről (lehet, hogy vannak, akik tagadják is), stb.

Ennek a lényege az, hogy - a köznyelv szempontjából nézve - a köznyelvet élesebb vagy tompább területi jellegzetességek különböztetik meg egy másik terület köznyelvétől. Itt elsősorban beszélt nyelvi dolgokra kell gondolni; mert a köznyelvnek ugye van írott és beszélt formája; a területi jellegzetességek az írott köznyelvben természetesen nem jelennek meg, hiszen itt elsősorban hangtani dolgokról van szó (a már említett kétféle "e") - bár megérne egy kutatást, hogy az írott szavak szintjén van-e, lehet-e eltérés a regionális köznyelvekben... (Biztos egyébként, hogy egy kicsi van, de kérdés, hogy ennek a kicsinek van-e jelentősége.)

A regionális köznyelv egyszerűen és érthetőbben fogalmazva szerintem a(z írott) köznyelv beszélt nyelvi megvalósulása. Ez gyakorlatilag minden területen más; ne gondoljuk, hogy pl. Pesten, vagy Bécsben beszélik _"A"_ köznyelvet, és az összes többi az regionális köznyelv; mert azok is azok, sőt... (a Bécsben beszélt németet kifejezetten "wiener Dialekt"-ként, tehát nyelvjárásként definiálják).

A regionális köznyelvet a forrást adó nyelvjárás szempontjából nézve annak jellegzetességeinek tompulásával, finomodásával találkozhatunk. Az egyszerűség kedvéért a nyílt és zárt e-nél maradva ezek nem annyira élesen elkülönülve jelennek meg pl. a zalaegerszegi köznyelvben, mint mondjuk valamelyik göcseji falu nyelvjárásában. A köznyelvet beszélő törekszik is ezen területi jellegzetességek leküzdésére, de ez nem biztos, hogy (teljesen) sikerül neki, mert amit mi itthon nem hallunk egymás beszédén az "e" hangok tekintetében, azt lehet, hogy egy pesti meghallja, érzékeli. Vagy vegyük föl magnóra saját beszédünket... Ez lehet, hogy az én beszédemben is érződik, még ha küzdök / közdenék is ellene, de pl. nemrég hallgattam az egerszegi politikust, Szalai Annamáriát, akinek a beszédjén eddig én se éreztem semmi "zalait", de most csak erre koncentrálva felfedeztem... 

A regionális köznyelv (jellegéből adódóan az adott területen nyelvi normává emelkedhet; tehát "az beszél szépen, aki így beszél"; emiatt olyanok is használják, akiknek eredetileg semmi közük a paraszti származáshoz, csak egyszerűen a nyelvi normának akarnak megfelelni (vagy rájukragad). (Érdemes megvizsgálni egyébként azoknak a szociális elhelyezkedését, akik a regionális köznyelvet használják: mennyire jöttek paraszti közegből, "feltornászva" magukat úgymond "magasabb" társadalmi szintre; ha jobban kötődnek falusi gyökereikhez, akkor "regionálisabb" köznyelvet beszélnek-e, mint akik nem annyira, stb.)

El is érkeztünk magához a köznyelvhez. Ez tkp. a nyelvjárásokon felülemelkedő sztenderdizált (egységesített) nyelv, nem pontosan, nem szakszerűen fogalmazva az "irodalmi nyelv" (értsd: írott nyelv). 

P.I. >>...mi lenne ha nem lenne köznyelv...<<

A köznyelvnek azért van jelentősége, hogy (általában modellálva most) egyrészt bizonyos országok országrészeinek eltérő nyelvjárást beszélő állampolgárai megértsék egymást. Ezért alakították ki pl. a "Hochdeutschot", mert különben egy észak-német nem értene meg egy burgenlandi parasztot, de még jobban érzékelhető fontossága van ennek pl. Kínában, ahol az önkényesen nyelvjárásoknak kinevezett nyelvek egymás számára tökéletesen érthetetlenek lennének, ha nem lenne az egységes kínai írás. Itt elérkeztünk ahhoz, hogy a köznyelv elsősorban az írott formában fontos, ebben a közegben mozog, ebben a keretben definiálható igazán. Vagyis kell egy írásbeli standard, amit mindenki megért és mindenki egyformán értelmez (mégha nyilvánvalóan az írott formát mindenki másképp ejti is ki - lásd fentebb a regionális köznyelvről írottakat). Ebben viszont kompromisszumokat kell kötni a különböző nyelvjárások kiejtésbeli sajátosságai között, hogy mindenkinek érthető és értelmezhető legyen a leírt szó. 

Itt át is tértünk a magyar vonatkozásra, visszakanyarodva a Setétpatak - Sötétpatak vitához. A magyar "sztenderdnek", köznyelvnek nem abban áll a jelentősége, hogy teremtsünk egy minden magyar nyelvjárási beszélő számára érthető közös nyelvet, hiszen, mint már említettem, az egymástól messze lakó magyarok is tökéletesen megértik egymást. Így nemcsak a "sötét", hanem a "setét" is mindenki számára érthető (ez lehet egy érv a "Setétpatak" mellett...). Mégis - mint ahogy Pávai István és Kánya Réka is bemutatta -, az "e"- és rokon hangok ejtésében nagy különbségek is lehetnek, amit nem lehet, vagy nem érdemes jelölni (sätét, setét, sëtét, stb.), mert azt úgy sem tudná mindenki ugyanúgy ejteni, mint az adott nyelvjárásban, hanem valami olyan betűvel kell jelölni, ami egyértelmű mindenki számára, és mindenki úgy ejtheti ki, ahogy szokta. Ezért a magyar nyelvben, nyelvjárásokban fellelhető "e"-hangokat (funkcionálisan a somogyi és szegedi nyelvjárásokban meglévő "ö"-zés is ide tartozik) a magyar helyesírás kialakítása óta egységesen "e"-betűvel jelöljük. Ami miatt azonban Kazinczyék annakidején  a "sötét" írásmód mellett dönthettek a "setét" ellenében, annak más oka van: az, hogy a standard kialakításában szinte kizárólag a keleti (bizonyos erdélyi, alföldi, de közelebbről a debreceni) nyelvjárás normáit vették alapul, ahol viszont nincs nyílt és zárt "e" megkülönböztetés; így viszont sok e-betűs szavunk lett (volna), és mivel ők azzal számoltak, hogy az "e"-hangok megkülönböztetése a beszélt nyelvből előbb-utóbb eltűnik, és "mekegőssé" válhat a köznyelv, ezért ezt ellensúlyozandó ahol - természetesen nyelvjárási adatok alapján - lehetett, az "e"-ket "ö"-kre cserélték. Így vált írott sztenderddé a "sötét" szavunk is, tehát akik a Setétpatak - Sötétpatak vitában az utóbbi mellett kardoskodnak, azok ezt elsősorban az írott nyelvi hagyományokra hivatkozva teszik.

Tehát a >>...mi lenne ha nem lenne köznyelv...<< kérdésre magyar vonatkozásban úgy válaszolhatunk, hogy akkor mindenki önkényesen írná le tájnyelvi / regionális szavait, önkényes, nem konvencionális módon jelölve azok jellegzetes magánhangzóit. Ez a vita azonban szerintem egy kicsit fel van fújva, mert mint már többször említettem, az eltérő hangtan a magyar nyelvben nem megy a kölcsönös érthetőség rovására, tehát a "setét" szó is ugyanúgy érthető mindenki számára. Mint már egy korábbi levelemben utaltam rá, szerintem engedjük, hogy maga a közösségi nyelvhasználat, ill. a helyiek döntsék el, a kérdéses településrész írásos "standardját" ( / "sztenderdjét" ... változik a nyelvi divat is! :)) ) 

Ezzel kapcsolatban Pávai István levele további részében reagált, amire konkrétan egy külön levélben válaszolok, hogy tényleg ne legyek túl hosszú.

Nagyon örülnék neki, ha Végvári József tanár úr, ha még listatag, szintén hozzászólna a témához.

Kovács Péter
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://list.folkradio.hu/pipermail/lista/attachments/20031204/a64d8571/attachment-0017.htm>