[Folklista] Szentségtörés vagy sem? (Folkmagazin cikk)

[Szász József Árpád]

A tárgyi témához az alábbi történettel szolgálok:



"A riporter, a máz nélküli élet rejtélyeit nyomozni, elmegy vidékre. Ahogy kiér annak "közepibe", első szempillantásra meglát egy hatalmas méretű, ég felé tornyosuló ürüléket. A nem mindennapi látvány rögtön elindítja benne az érdeklődési vágyat, és a közelben legeltető juhászra rázúdítja évek óta felgyülemlett életszomjából feltörő kérdését:



- mondja édes pásztor uram, "mi ez?"



A juhász, érzékelve a nem mindennapos esemény egyediségét készségesen eleresztette hangját e képpen szólván:

- hát az úrficskám, egy egészséges férfi .zar (. helyén érts s-t)



- hát honnan tudja, ilyen biztosan? Kérdi a riporterünk.



- először is, ha ezt nem férfi rottyantotta volna oda, a torony tetejét lebillentette volna a szoknyaszéle,

- másodszor pedig ha egy nő pottyantotta volna ide, akkor az egész le lenne vizelve, de itt egy méternél is odébb a nedvesség

- harmadszor pedig, ezt éppen egy öt perce én hagytam magam mögött"





Ha valakit a saját okfejtésem is érdekel, megköszönöm, és az alábbiakban követhet:



Élni tudni kell. De hogy lehet megtanulni? Lehet-e ezt egyáltalán tanulni? Ki, mi taníthat az életre? Kit lehet? És hogyan?



Mivel belőlem csak egy van, Nekem kell megtanulni. Hát ha muszáj, akkor szívesen! Hangzik a mondás :). De nem muszáj, elég csak élni, és élni hagyni. És csak azt kell tenni, amit megtudsz. Az elszámolás az alapján elkészül. Mert elszámolni mindenkinek kell. Életet kaptunk, élettel számolunk el. A Mi saját életünkkel. Hogy hogyan éltük azt meg. És Magunknak, nem másnak.



Minden amit látsz, amit hallasz, amit érzel az a Tied. De minden amit mondasz, amit teszel, amit sugárzol az is a Tied.



Úgyhogy kövesd a Csíkot, ha arra akarsz menni. Ha nem, akkor hagyd hogy mások járjanak rajta. De ne bántsd egyiküket sem, mert nem Neked fáj és nem Neked okoz örömet. Nem Te fizeted az útjukat.  A Tiedet viszont igen. Járj azon.



A dal, a tánc, csak egy-egy eszköz ahhoz hogy emberhez méltón élj. Lehet hazudni, magadnak is, lehet másokat is félrevezetni, de ugyanakkor lehet felemelni, dédelgetni önmagadat és másokat is, akik fel akarnak szállni.



A népzenével sokan felszálltak. Nem mindennapos, kínkeserves időket is átvészeltek általa. És nemigen akart senki kimaradni belőle. Ha tudtak róla, ha nem, ha értették, ha nem. Megbíztak benne, és művelték. Gyakorolták. Így fejleszthették tökélyre. És tökély volt minden pillanat. Nemcsak a ráncos korban járták csudájára. Apraja, nagyja beillett az összképbe. A botladozástól a karikacsapásig, a tíz évestől a hetvenkedőig mindenki otthonosan mozgott. Mindenkire talált a gúnya. Mert mindenki felvette és viselte a sajátját, magára járatta. A születéstől a halálig. A teljes spektrumával micsoda gyönyörré tárult a külső megfigyelő számára! Nem volt nehéz ebbe beleszeretni. Mit sem sejtve annak hátteréről, apró részleteiről, a hétköznapok verejtékeiről, a szúrós tövisekről, azon nyomban vettük a helyjegyeket és ültünk be az élő show első soraiba. És napról napra sajátítottuk el a kifejezés kultúra vidékre jellemző fortélyait. Ki meddig jutott? A riporter szintjéig, avagy tudunk már egy jó egészségeset rottyantani? Ahhoz nem elég ha tudod hogy G, vagy D, ha tudod milyen dűvő, milyen esztam, milyen rázás kell és hová. Ha tudod mi a szép. Több kell! És nincs erre recept! Te kellesz egész mellszélességben, és tudnod kell, hogy csúcson vagy és mégsem jutottál fel a csúcsra. Mert nem felfelé kell törni. Hanem kifele és befele. Kinyílni és befogadni. Van még mit tanulni!!! És ezt mint ahogyan a múltban is, ma is csak gyakorlással, műveléssel lehet. Ezt kívánom minden népzenész kollegámnak! Hogy legyen kire figyelni, kitől befogadni és kinek megnyílni.



No és hogy állunk a Világ zenével? A szinte naponként változó öltözködési szokások mellett viselünk-e bármit is úgy, hogy az ránk illjen? Tudunk-e úgy szólni, hogy minket jellemezzen? Tudom-e úgy húzni a hegedűt, hogy az előttem álló a magáét felismerje benne? Ismerem-e egyáltalán a nótáját? Érte húzom-e? Annyi kérdés tátong ezzel kapcsolatosan elém, hogy ha megengeditek ezzel most nem foglalkoznék. Elég nekem az, hogy sok szép zenét hallottam eddig, és remélem még fogok a jövőben is, olyan zenészektől, akik elég bátrak és elég önzetlenek, ahhoz hogy kitárulkozzanak a nagy érdemű elé, akit még csak nem is ismernek és még esélyük sincs rá a mai keretek közt. Köszönöm és Isten éltesse őket is!



Barátsággal,

Szász József