[Folklista] mi a példa?

[Sara Dalanics]

Kedves Mindenki!

Először is szeretném megköszönni mindenkinek aki válaszolt, bár nem tették sokan.

Nagyon kényes témát feszegetek azt gondolom.

Én nagyon reméltem, hogy ilyen válaszokat kapok Tőletek, bár azt is gondoltam, hogy pont azok fognak írni akik így gondolkoznak. Lehet akik nem így látják, azok el sem gondolkoznak.

Az én véleményem, bár én tényleg csak egy táncos vagyok, már régóta, megmásthatatlanul az, hogy egy fiú akkor táncol jól a színpadon ha szeretnék vele abban a pillanatban táncolni. Páros táncok esetén. 
Amúgy számomra a legfontosabb ami egy férfin látszódjon az alázat, amivel a tánchoz nyúlt, a pontosság, nem mint ritmusjellemző, hanem mint az odaadás egy mutatója. 
Minden számomra jó táncos férfibe bele lehet szeretni arra a 3 percre amíg nézem, de akár 10 másodpercre is.

Egy táncos férfi, mint egy egyszerű férfi, legyen társa egy nőnek, de legyen oszlop, stabilitás mellette. Lehessen rá számítani, támaszkodni, mégis rejtsen izgalmakat. És ez kívülről, mind látszik.

Akárhogy is lesz, sajnos nem tudom pontosan kik vagyunk a listán, felvállalom a véleményemet. Elnézést ha valakit, valakiket megbántok, ha úgy tűnik nem tudom hol a helyem.

Ezen a hétvégén voltunk a Szolnoki fesztiválon, ahol több nagy nevű együttes is bemutatkozott. Mi is szép eredményt értünk el, így nem a csalódottság beszél belőlem.
Mint táncosnak nagyon ritkán van csak időm a fesztiválok versenyprogramját végignézni. Most volt lehetőségem többet is látni, sőt a gála egy részét is láttam.

Megdöbbenve tapasztaltam, hogy az amatőr csoportok miket vittek színpadra. Minden szám, koreográfia (tisztelet a kivételnek amiből meglepően kevés volt), arról szólt, hogy ki rúgja le hamarabb, többször, jobban a csillárt a mennyezetről, ki kiabálja el a leghangosabban. Minden fiúrésznél mindenki üvöltött mint a sakál, rázta a végtagjait, félelmetesek voltak. És mikor már reménykedtem, hogy jönnek a lányok, akkor fel kellett fognom hogy semmit nem változtat ezen. A lányok kapaszkodtak, rosszabb esteben csüngtek a fiúkon,a legények meg ráncigálták őket ide oda, majd az első adandó alkalommal hátra lökték őket tuti csapásolni, magukat verni.

Nem mondom jó hangulat volt a színpadon, jó volt a zene, ilyenek, de leginkább azt éreztem, hogy már nem tudják mit kezdjenek magukkal.

Olyan volt, mintha túl jónak éreznék magukat ahhoz, hogy beérjék annyival amennyi régen volt, vagy amennyit ma át lehet adni belőlük. Mintha egy stílussal, vagy hitelességgel, vagy egy nézéssel nem lehetne feltűnni a színpadon. Márha fel kell tűnni.

És aki meg tudja technikailag csinálnia bonyolult figurákat is, azt lehet jobban értem, mert azt érezheti (bár ez alapjában ellent mond a néptánc alapjainak), hogy már nincs feljebb, nincs kihívás, nincs "jobb", "több" de hogy azok akika hátsó sorban állnak, mert még nem pontosak táncilag, nem olyanok technikailag, azok is csinálják ezt a - elnézést a kifejezésért - majomkodást, az számomra hihetetlen.

És amikor a zsűrizés alatt úgy éreztük, nincs vész, nagyon megdícsértek minket, mégis a mi utunk a követendő, akkor a fesztivál szólótáncosává olyan embert választottak aki a gála alatt egy egyszerű táncban 3 perc alatt 47szer mondta azt, hogy "HÁP" és 0-szor nézett rá a párjára (szégyellem bevallani, de olyannyira bosszantott minket a dolog, hogy számoltuk)

Mindegy. 

Csak így a fiataloknak nehezen magyarázzuk meg hogy mi nem ezt várjuk el tőlük. 

Vagy azt kell erősíteni, hogy nem számítnak a minősítések, a fesztiválok, a díjak, a zsűri?

Túl sok, túl nagy kérdéseket boncolgatok, de idestova 22 évemből 17-et táncolással töltöttem és néha csalódok.

Mindenkinek tisztelettel:

Dalanics Sára

ui: bocsánat az elgépelésért, de elvágtam a kezem, így kicsit nehéz.