[Folklista] tenni vagy nem tenni?

[Szabó László]

Kedves Listatagok, Kedves Jocó!
Ezt olyan szépen megírtad, hogy egy hivatásos művészet-kritikus sem tehette 
volna különbül. Ha visszaemlékszünk a lista korábbi időszakára, amikor 
parázs vita folyt az antológia kapcsán a nekünk tetsző, vagy nem tetsző 
kritikáról, az építő, vagy romboló vélemény-nyilvánításról, vagy még 
korábban, amikor arról vitáztunk, hogy ki írjon a sajtóban rólunk, a 
táncház-mozgalomról -, nos mindezek tükrében azt hiszem, hogy ilyen és 
hasonló felfogású írásokra lenne szükség a médiában.
Gondold ezt meg, Jocó!
szeretettel: Szabó Laci
-----Eredeti üzenet----- 
Feladó: "Szász József Árpád" <SzaszJ at olajterv.hu>
Címzett: "Folklista a Folkrádió levelező listája" <lista at list.folkradio.hu>
Elküldve: 2005. február 15. 10:43
Tárgy: RE: [Folklista] tenni vagy nem tenni?


Nem is olyan régen, eleget téve Agócs Gergely meghívásának, volt szerencsém 
meghallgatni a Fonó zenekart és vendégüket, Somát élőben. Ezúttal is 
köszönöm a meghívást, és engedjétek meg ebből az élményből születendő 
gondolataim kibontakozását.
Nagy izgalommal mentem el a műsorra, habár még nem is tudtam, hogy valójában 
a borkóstoláson és táncházon kívül egy koncert jellegű fellépés is lesz. 
Úgyhogy mindez még izgatottabbá tett és teljes lelkesedéssel vágtam neki a 
közönségi mivoltom megélésének.
Agócs bajtárs jóvoltából bizony a feladatom érdekesebbé, teljesebbé vált már 
az első megszólalását követően. Lenyűgözött a beszédének egyszerűsége és 
pillanatok alatt a lényegre terelte a figyelmemet: azaz nyisd ki füled, 
kezdődik a muzsika. Oly tisztán, kevés szóból fejezte ki magát, -ezáltal 
bizonyságot téve arról, hogy tisztában van vele mit is akar-, hogy tudat 
alatt is rábíztam magam: vezessen be az ő általuk érzékelt zene világába. 
Így történhetett meg, hogy az amúgy általam másként felfogott ördöngösfüzesi 
zenét is sikerült más szemszögből is meglátni, akarom mondani, hallani.
Mindaddig számomra az a zene elsősorban a bugyutaság, a szegénység, a 
kopárság, a sáros utcák létjogosultságáról, az ott lakó emberek életének 
tükre volt, és persze annak élhetőségéről, szépségeiről tett hitvallást. 
Bevallom eléggé nehezteltem is az elején, hogy hol van e fájdalom, e 
küzdelem, e feszültség a muzsikájukból, de rájöttem, hogy mindehhez az 
érzésekhez nem szükség többé a nyomor, a keserűség, a fájdalom. A nélkül is 
szembe lehet nézni önmagunk gyengeségeivel, hogy áldozatra lenne szükségünk. 
És nem biztos, hogy mindenkinek át kell érezni mindazt a gyötrelmet, amit az 
őseink végig éltek. Főleg akkor nem, amikor az ők gyógyszereiket, 
mentálhigiéniai képességüket mára már nem tudjuk a maga természetességében 
használni.
Viszont nagy szükség lenne a figyelemre. Oda kell figyelni magunkra, a belső 
hangunkat kellene meghallani. És ezt nem lehet nagy zűrzavarban, vagy 
ahogyan Gergely is mondta a kápráztatás fogságában. Ki kell nyitni az ajtót, 
ha vendéget akarunk fogadni. Úgy jöhet létre kapcsolódás, és az a feltétele 
a feltöltődéshez. Arra pedig nagy szükség van, hisz elég sokan a földön 
hordják az orrukat. Így pedig előbb utóbb összeütköznek, és nem találkozást 
élnek meg. Fel kellene tehát emelni a fejünket, körül nézni, szemlélni és a 
kisgyerek nyitottságával tanulni, örülni a mának.
Ezt az örömet láthattam a Háromszék Együttes előadásán, a Hagyományok 
Házában is. Az ő produkciójuk sem az elkápráztatás jegyében született, hanem 
a tánchoz, a tánc öröméhez való kapcsolódásból. Így sikerülhetett nekik 
megfogni a néző tekintetét és lebontani a közönség és előadó közti falat, 
valamint átadni az örömből felszabaduló kifogyhatatlan energiákat.
Soma jelenléte és hangja is erről az örömről tanúskodott. Úgy a 
befogadóéról, mint az előadóéról. Hisz az egész előadást csillogó szemekkel, 
felemelt bámészkodó tekintettel figyelte, átadva magát az alkotó és formáló 
erőnek.
Nahát valahogy így látom a művészetet. A művészet küldetését, éspedig 
hídként, mely összeköti az emberi testet, tudatot a világ energia 
központjával, Istennel. És valóban, Anikóval egyetértve, így válik Isten a 
fő megrendelővé, a szavára hallgató művész számára.
És mindannyiunkban ott lakik, mégha más-más alakban is, csak fel kell 
ismernünk. És akkor létrejöhet az, hogy ne kelljen az egeket lehoznia Berecz 
Andrásnak se, ahhoz hogy odafigyeljen az ember a meséire és megértse, és 
Soma hangja sem marad magára. Megcsendülhet más fülében, és arcával 
visszajelezheti hogy készen áll a párbeszédre. És higgyétek el, erre nagy 
szükség van, ha részesei szeretnénk lenni a világmindenségnek.
Tehát Pávaival is egyetértve: ne csak várjunk, tegyünk is ezért, és bátran.
Szász József
2005-02-15