Re: [Folklista] OFF: maradjunk a lista témájánál!

[Agócs Gergely]

Barátaim!

    Magyar vagyok. Annak születtem, képemet ezért többször is
széjjelverettem. Szlovák állampolgár. Amúgy. Döntsetek hát rólam, akartok-e.
Még itt vagyok.
    De a nagyfödémesi magyar iskola már jövőre lehet, hogy bezár. Tavaly ott
muzsikáltunk, abban a gyakorlatilag színmagyar faluban, annak reményében,
hogy segítünk megfordítani egy érthetetlen, öngyilkos folyamatot, és
valójában azért, hogy a födémesi gyerekek tizenöt év múlva is tudjonak
magyarul beszélni a nagyszüleikkel. Magyarbődön már nem tudnak. Pedig ott
1968-ban még szintén nagy többségben magyarnak vallották magukat a lakosok.
Azok is voltak. Reformátusok. 1971-ben megszűnt a magyar iskola. Ma az
utolsó generáció, a nagyapák beszélnek és énekelnek, táncolnak, stb. már
csak magyarul. Hát ezért tartozik ide ez a kérdés. Mert a hovatartozás, az
identitás megannyi kifejezőeszközei közül kiemelkedően fontosak azok,
amelyek megvitatására eredetileg ez a lista életre keltetett. Ha éreznénk,
mi határontúli magyarok magunk mögött az anyaország biztonságát, nem csak
üres szólamok, hanem a nemzetközi jogi védelem útján is kifejezve, talán
bátrabban vállalnánk anyanyelvi kultúránkat
nótástól-zenéstől-tácostól-mindenestől.
    Szóval itt vagyok. Ide köt a munkám. Viszolygok minden
erőszakszervezettől, az államot beleértve, ezért nem törtem össze magam
eddig sem, az ilyen, vagy olyan igazolványért, hiszen úgy érzem, én én
vagyok, papír nélkül is. Azt, hogy "határontúlinak" születtem, nem tartom se
tragédiának, se kivételes érdemnek. Ez egy tőlem független állapot, és
valójában nem is az a kérdés, hogy jövőre, ha folyamodnék érte, kaphatok-e
kettős állampolgárságot. Sokkal inkább érdekes számomra, kellek-e nektek. A
magyarbődi öregekkel, meg a nagyfödémesi gyerekekkel együtt. Vállalható
vagyok-e számotokra komolyan is, vagy csak az állami ünnepségek alkalmával,
duma szinten, amikor a branyiszkói ütközetről, a zsitvatoroki békéről, vagy
a poszonyi országgyűlésekről, ezek szereplőiről van szó.
Ha engem, a többi ötmillióval együtt megtagadtok, többé nekem ne jöjjetek
Balassival, Bél Mátyással, Madáchcsal, Mikszáthtal, de a palásti
dudanótákkal, vagy a "Bertóké" verbunkkal se, meg azzal se, hogy "Kiskálosi
fenyves erdő a tanyám".
    December ötödikén is itt leszek. Státuszom addig is: célszerű magyar
turista. Idegen országban.
    Lelketek rajta.

Határtalan jóindulattal

Agócs Gergely


----- Original Message ----- 
From: "Szász József Árpád" <SzaszJ at olajterv.hu>
To: "Folklista a Folkrádió levelező listája" <lista at list.folkradio.hu>
Sent: Thursday, November 04, 2004 1:33 PM
Subject: RE: [Folklista] OFF: maradjunk a lista témájánál!


Tisztelet sorstársak, mai élő emberek!
Megintcsak szomorúan kezdem el mondandómat, nyilvánulok meg, de mégis
megteszem, mert hiszek benne, hogy ezek lehetnek az első lépések a
szomorúság feloldásához.
Miért is vagyok szomorú? Hát pontosan a népzene, néptánc kilátástalan jövője
miatt. És miért kilátástalan? Mert ahhoz, hogy a legfontosabbakról
beszéljek, elsősorban kell a "nép", másodsorban a zene (zenéje) és végül a
tánc (tánca).
Ki a "nép", ebben az értelemben? Hol van?
Mint mondottam korábban, a padlón, a földön hever, majdnem hogy vérbefagyva.
Mert az a nép, nem az, aki az egészből kimaradva (kívülállóként) mitsemértő
módon, esetleg derűsen, mosolyogva járkál a tetemek között és hű, de lazán
megfejti eme jelenséget és harsogja, hogy előre. A földről feltápászkodó
egyes emberekhez pedig odaszól: mit mind nyavalyogsz, panaszkodsz,
sajnáltatod magad.gyere, fogj élethez, csináld amit előtte, menj a helyedre.
Mivel, hogy én történetesen a "népet" keresem, nem is foglalkoznék a
kívülállókkal, habár az is megérne egy pár gondolatot (tán később).  Nézzük
is meg mire képes egy ilyen nép, mit várhatunk tőle, mit tehetünk közöttük
léve? Elsősorban magunkra figyelni, megtalálni a testrészeinket, a
tudatunkat. Majd utána megkeresni, helyrerakni az elhagyott részeket.
Begyógyítani, előbb talán elsősegélynyújtással a sebeket. Aztán lehet a
szomszédokra, társakra, a többiekre figyelni és segíteni nekik is, és ezt
követően lehet lépésről-lépésre a kiegyensúlyozott állapotba visszatérni.
Kérdem én tőletek, hol tartunk ebben a kérdésben, ha történetesen ennek a
népnek az aktuális sebei közé tartozik a nemzeti hovatartozása is? Az már
nem érdekel minket, csak a zenéje, tánca, csak amit adni tud, és amit kapni
tudunk tőle. Csak kapni szeretünk? Mindenki csak adjon nekünk? Hát így
valóban nem ide tartozik a kettős állampolgársági kérdés se. Mert nem a mi
bajunk? Az az övék? Ők csak adják tovább a szép kis táncokat zenéstül? De az
szívből szóljon és őszintén! Mert így szeretjük, úgy szeretjük, így kell
nekünk, úgy kell nekünk!!! Mert arra nem vagyunk mi képesek? És mástól
akarjuk megkapni. Az áldóját néki!!
Kedves szelíd és nem szelíd, vagy akármilyen listások és jómagamat
beleértve! Vagyunk egynéhányak ebből a népből valók, ilyenek, olyanok is, és
bizony van akinek fontos mindez, és ide is tartozik. Mert minket érint,
mirólunk szól. A mi bajunk. Nekünk fáj, és addig nem tudunk, most már nem is
akarunk másra figyelni, amíg így van. Mert mi valóban őszintén akarunk
muzsikálni, táncolni. Igazságban élni. Nem koreográfia szerint, és újnál
újabb próbálkozások szerint. Van nekünk bejáratott receptünk. Voltak nekünk
őszinte tiszta szívű elődeink, és ők a példaképek. Ők arra megtanítottak,
hogy szeressük a felebarátainkat, a rokonokat, az idegeneket is tiszteljük.
Erről bizonyságot is tettünk. Ott az asztalon lehet nézni, és tessék is
megnézni! És nem tőlünk kell félni, félteni a világot. Mi pontosan a
folytonosság hívei vagyunk (ez hagyomány) és azt kívánjuk biztosítani.
Akár hiszitek, akár nem, amíg a nép a sebét nem gyógyítja meg, nem fog tudni
egészségesen élni. A magyarnak magyarnak kell lenni és szívben és papíron
egyaránt, ha nem akarunk hazudni. Mert mondják, hogy az a fontos, ami a
szívben van, onnan jön. Hát onnan jön ez. És ha mást írunk papírra, az
hazugság!! Mellébeszélés. Nincs itt tovább szükség leplezésre, ki kell
mondani a valóságot. Nem kötelező ezt érezni, de aki ezt érzi, annak ez az
igazsága. És jó tudni, hogy igaz ember kétszer táncol hamis embernek:
először és utoljára. Ha mégis ráveszi, az már nem tánc, az gyász.
Mit szeretnétek látni a jövőben? Gyászt, szertartásokat? Vagy tán magatokat?
Magatokra lenni? Tudjuk mind, hogy szabad a világ. Lehet ezt is, azt is. Mit
választotok? De azt vállaljátok, büszkén, mint mi. És ha magatokra akartok
maradni, vagy hagyni minket, akkor biztos, hogy nem ismerhetjük meg egymást.
Nem adódnak össze erőink, boldogságaink stb...
Amúgy meg gondolkozzatok el azon, milyen megalázó (valakinek lenni), hogy
valaki életéről más dönt és dönthet. Mert tudtommal a valaki már döntött,
hogy magyar. És mindig ezt gondolta és hitte. És aszerint táncolt, énekelt
és élt. És így fog-e? Ha további támadások áldozata lesz, és további sebeket
okoznak neki.
Szász József
2004-11-04