RE: [Folklista] Stagnálás vagy változás

[Szász József Árpád]

""Mi a célja az egész táncház-mozgalomnak?" ...- a hagyományőrzés. Valóban szép eszme. Ragaszkodnunk kell a hagyományokhoz, és meg kell tartani azokat. De vajon nem-e élünk mások által teremtett burokban? Nem-e csupán a parasztember által alkotott világot próbáljuk áthelyezni egy olyan korba, amiben minden megváltozott? A városban élünk, villamoson utazunk, polgári életmódot folytatunk, de úgy próbálunk mulatni, mint egy parasztember, 
magyarként úgy próbálunk muzsikálni, mint egy cigányzenész, éneklünk 
a nehéz nyári munkákról, mialatt az utcán 45 fokos a beton. Hol 
vagyunk mi, városi fiatalok ebből? Fog-e változni a hagyomány, tud-e 
változni, egyáltalán szabad-e, hogy változzon? Hiszen akkor élő valami, 
ha alakul, változik. Azt a virágot, amelyik állandó, művirágnak hívják."

Kedves Nudli Jóska és listatagok!

Jó kérdések és aktuálisak, amiket feltettél ját. Örvendek, hogy feltetted. Kösz.
De először is mit nevezünk hagyományoknak?
	A hagyomány (traditio), közértelemben nemzedékről-nemzedékre átszálló, szájról-szájra adott történet, tan. A katolikus egyházban a hagyomány a hitelveknek olyan rangú forrása, mint a szentírás. Hagyomány (legatum), a római jogban oly végintézkedés, mellyel az örökhagyó közvetlenül v. közvetve vagyonából, de mindenesetre az örökség rovására, valamely személynek vagyonbeli előnyt juttat. 
	Tehát mi nem őrizhetjük, nem ragaszkodhatunk a hagyományokhoz, hanem részesei, szereplői lehetünk, vagy nem a hagyománynak, amennyiben nemzedékről nemzedékre, vagy szájról szájra átveszünk és átadunk "valamit". Viszont arról tehetünk, hogy folytatódjon, vagy nem. Vagyis megszakíthatjuk a folyamatot, és ezáltal megszűnik a hagyomány. Természetesen elkezdődhet valami új, de az már nem hagyomány. Az: új. Nagyon lényeges, hogy mi a szájról szájra. És itt lehet a fordulópont, ahol elsiklik az értelmezés. Itt van az, hogy nem ugyanazokat a dolgokat, cselekedeteket kell átvenni és továbbadni, hanem be kell venni a bögyünkbe (magunkba) és engedni, hogy átjárjon, majd ha van elég bátorságunk, elég hitünk, elég erőnk akkor kiengedni és átadni, ami ebből kialakul bennünk. Nagyon fontos: a mi, az én. Mit teszek én magamban hozzá, mit szakítok le az eredetitől, amit ráadásul csak a képességeim szintjén tudtam, már eleve felfogni?
	Miért is vegyünk át dolgokat és adjunk tovább? Először is mérlegeljünk, mit veszünk át, mit ajánlanak, majd utána mérlegeljünk, mit akarunk tovább adni. A józan, döntőképes ember mérlegel, és utána dönt. A mai világban láthatjuk, vannak, akik így, és vannak, akik úgy döntöttek. Miért? Hát ezt én nem tudom, csak sejtem és ezt megoszthatom veletek:
	1.	Az átlag ember szerintem, annyit tanult az életben: amivel találkozott és amit hasznosítani tudott. Mivel a legtöbb ember közösségekbe tömörülve élt, mindez adott volt számukra. Csak hagyományos életrend szerint élt. Amit tettek, azt mind az életben való fennmaradásért tették. Olyan dolgokba nem szóltak bele, amihez nem értettek, mert az életükre figyeltek inkább, a saját életük volt a tét. Voltak az átlagtól eltérő emberek, akik változtatni igyekeztek a jelenlegi állapotokon, és az idő maradandóvá tette a hasznosokat és elfelejtette az életképtelen változásokat. Általában akik hasznos változásokat indítványoztak, azok elfogadták a jelenlegit és éltek is, annak lehetőségeivel, csak mindezek mellett úgymond reklámozták, biztatták a közösséget a változás megtételére. Az életképtelenné bebizonyosodott változásokat akarók legtöbb esetben viszont nem fogadták el az aktuális normákat és abból kilépve, kívülállóként harsogták az igazukat.
	2.	Megvolt a közösség a maga környezetében (köszöni szépen jól), de aztán érkezett a támadás, "a modern világ". Erre nem volt felkészülve, és úgy ahogy van, a földre teperte. És kérem szépen (szerintem), most kezd feltápászkodni, miután megismerte, megtanulta a mai kor eszközeit. Nem szidok én itt senkit, de be kell látni, a lényeget, hogy: a földön hever a nép, a közösségként mivoltában legalábbis. (Természetesen mindig szerette az újat, de mindig csak annyit evett belőle, használt amit fel tudott dolgozni.)
	És itt adódik a kérdés, hogyan tovább? Megint csak szerintem: első lépés a beismerés, a tényfeltárás, majd a tanulmányozás és utána a döntés. Ha jól látom tehát, nem a nagy újításoknak van itt az ideje (habár természetesen nem vagyok az új dolgok ellen, ha értelmezni tudjuk és látjuk a céljait), hanem megállni, levegőt venni, és alapjaitól rendbe rakni magunkat. Feltenni a kérdést: kik vagyunk, honnan jöttünk, hová tartunk, miért, kivel, kiért. stb?
	És végezetül úgy gondolom, a nagy öregjeink nyugodtan pihennek az anyaföld ölén, ha láthatják rajtunk, hogy igenis döntőképes, érett emberek lettünk, és el tudjuk dönteni mennyi új és miért kell számunkra, valamint mennyi régi és hogyan tovább, persze őket tisztelve és elfogadva, nem elvetve mintha nem is lettek volna.
Szász József
2004-11-02