[Folklista] statisztika

[Szász József Árpád]

Miért járunk táncházba? Van-e felelősségünk, a szabadságunk meddig terjedhet ki, milyen "károkat" okozhatunk? Mi is tulajdonképpen a népi kultúra, mi a hagyomány?
Képzeljünk el egy kis falut, és nézzük meg kívülről, hogy néz az ki, mi történik ott. A földrajzi, természeti adottságokkal összhangban rendeződött házak fogják meg a tekintetünket, majd láthatjuk az utcákat, tereket és még a kisebb ösvényeket (járásokat) is. Ha elég magasról nézzük, láthatjuk a főbb útvonalakat, amelyek összekötik másik falvakkal. Egy-két ház a falutól messzebbre, erdő alatt, domb mellett fekszik (ezek is teljesen beleillenek a tájba), oda is vezet kisebb út.
Még személyek nélkül is ez a kép az életet, a fennmaradást jeleníti meg.
Hogyan juthattunk el ide, mitől van ez így, milyen szabályok szerint, mi a rendje, módja?
Miért nincsenek nem odaillő (kilógó) házak, csak magukra, hol az egyén, az individuum?
Bújjunk bele most egy idevaló bőrébe és nézzük mit is tesz, nap mint nap.
Kora reggel felkelvén elrendezi az állatokat (megeteti, megitatja, kitakarítja a pajtát), kettőt fal (reggelizik) és irány ki a mezőre. Egyedüli megélhetés számára a földművelés. Ezt teszi gyerekkora óta, megtanulta az apjától (esetleg a többiektől is) már nem igazán van kérdése ezzel kapcsolatban (ha van is, nem ugrasztja ki őt a kerékvágásból), tudja, mit kell tenni, minek mi az eredménye, ismeri saját erejét, a természet erejét. Használja ezeket és éli a mindennapjait, elégedetten fekszik le és kezdi a másnapot. Hasonlóan él a szomszédja is, a többi ember is. Ugyanazokon az ismert utakon járnak, amiket együtt tapostak ki, ismerik egymást is. Mindahányan otthon vannak, másságukkal is csak kiegészítik, esetleg megerősítik egymást. 
Most nézzük meg, hogyan táncol egy idevaló. Ahogyan az egész élete zajlik, a tánc is egy kéznél lévő eszköz számára (része az életének), amit megismert, megtanult az idők során (az apjától, a többiektől), de amit minden alkalommal újra és újra megél (hiszen azért táncol, hogy azt megélje). Nem felmondja a leckét, a tanultakat, hanem tudja, hogy mit akar vele, belülről jön, és otthon van mindig benne. Minden egyes hangnak, mozgásnak megvan a saját jelentése (tudja, hogy mire használja, és félreérthetetlen mások számára is, akik őt ismerik), kifejez vele, együtt nőtt fel evvel az eszközzel és az ő szája-íze szerint alakította ki magának, saját testére faragta, szabta.
Bármi történik is az egyén fejébe, a letett dolgok azok, amik láthatóak. Kívülről azokat foghatjuk fel. Csak azok maradhattak meg belőle. A többi sem vesz el, csak tovább hordozzuk, amíg le nem rakja valaki közülünk.
Érdekes látvány lenne, ha láthatnánk mindazon történéseket, amik mondjuk egy pajtában (istállóban) tánctanulás céljából folytak, lehettek ott aztán igazi tánclépések szénásvillával, gereblyével vagy Isten tudja még mikkel. De mindezek legyenek a falak titkai, valószínű attól is lehet varázsa egy ilyen helységnek. Valószínű, hogy magának a falunak, házainak, utcáinak összképe is ezért elbűvölő, varázslatos.
Mi nem tanultunk táncot apánktól, nem e faluban születtünk, de hallottunk zenét máshonnan, láttunk táncot valahol és megmozdított minket, de nem tudjuk mi az, hová tegyük, rövid volt az oda vezető út és gyorsan mentünk, nem vagyunk szabadok benne, sokat gondolkozunk rajta, beszélünk róla, és nem vagyunk otthon benne...
Láttunk és hallottunk moldvai, gyímesi, székelyföldi, mezőségi, kalotaszegi, szatmári, dunántúli, palóc, sárközi, somogyi stb. táncokat illetve zenéket.
Megfogott, megtetszett nekünk egyik, vagy másik, de hát itt a kérdés: mik azok, amik megfogtak, és mit akarunk velük?
Ha nem abban a faluban élünk, nem járhatunk azokon a meglévő utakon. Mi az itteni utakon járhatunk, vagy ha újakat keresünk, taposunk ki, azoknak legyen végük és vezessenek valahová, kössenek össze valamivel.
És attól lesz szép, tájba illő, hogy mi járjuk azokat ki, mi tesszük láthatóvá, és ezeken már otthon lehetünk.
Tegyük láthatóvá, fejezzük ki magunkat a saját eszközeinkkel, lépéseinkkel, hangunkkal és vegyük komolyan, hiszen a mi életünk filmje pörög, és hát töltsük meg, színezzük azt ki.
És most magamról, magunkról:
Zenészként szeretem, és örömet szerez, ha az, aki tőlem, zenekaromtól kér valamit: komolyan veszi kérését (ez amúgy látszik kívülről is), saját magáért kéri, van jelentése számára, valamit közölni, kifejezni akar általa, és résztvevőként, nem csak úgy belepottyanva (alkalom, táncház, mulatság, lakodalom, stb.), a megfelelő időt, helyet megválasztva teszi. Ekkor lehet az, bármiféle kérés, akár más vidékek zenéje, vagy egy konkrét dallam, vagy netán egy konkrét hang (variáció) is helyet kap magának, és mindannyiunk örömére hasznosul.
	Zenekarként, pedig az adott felkérésnek megfelelően, attól függően, hogy milyen alkalomra történik, saját tudásunkat, figyelmünket felajánlva próbálunk eleget tenni, természetesen a mi állapotunknak, hangulatunknak nem ellentmondva. Ennek megfelelően kapnak helyet a repertoárunkban a különböző tájegységek, különböző temperamentumú zenéi.

Szász József
Budapest
2004-02-25
--------- következő rész ---------
A non-text attachment was scrubbed...
Name: cel.doc
Type: application/msword
Size: 28672 bytes
Desc: cel.doc
URL: <https://list.folkradio.hu/pipermail/lista/attachments/20040225/115e14a7/attachment-0016.doc>