[Folklista] cikk a Romaniai Magyar Szobol

[Natalia Zagyva]

Magyar Filmnapok (2.)
Táncház-effektus

	(Bukarest) * Volt egyszer, hol nem volt, volt egyszer egy gyûjtô ország, 
úgy hívták, hogy Magyarország. Ebbe az országba gyûlt csángó, szerb, román, 
roma – a kies Kelet-Közép-Európa valamennyi földönfutója. Magyarok is éltek 
még ott... Kocsimosás, betörés, italozás és alibiként házépítés, fekete 
munkában – ez volt a földönfutók foglalkozása. Hajléknak pedig a járda 
széle, párnának a szegélykô is megtette, nyár idején. Télen? – arról nem 
szól a krónika.
	De volt egy hely ebben a meseországban, ahol télen-nyáron jól érezhette 
magát a hontalan, és a honos is. Egy élet-sziget, ahol megszépül a test és 
kivirul a lélek, fény villan az álmos sötétben. Ahol mindenki szívbôl 
énekelhet, vetheti a figurát, hazai hangokat adhat, kaphat. Társra talál a 
magányos, a sérült lelkû, a perifériára vetett, a kapcsolatteremtésre még 
képes és képtelen. Kompenzál ott gazdag, szegény – teljes a társadalmi béke. 
Nincs rangkülönbség, osztályháború, nemzeti marakodás. Mindenki normális. 
Önmagát nyújtja – és nem utasítják vissza. A táncház ez a földi menyország.
	Szomjas György Vagabond címû filmjét látva bízvást ajánlhatjuk ezt a 
mûintézetet modern világunk valamennyi szorongójának, frusztráltjának, 
helyét keresôjének – remélônek és reményvesztettnek. A táncház-effektus 
békét hozna Palesztínába – hamarabb, mint a világszervezet. Megnyugtatná az 
örökké izgatott, harcra kész populistákat – bemutatván nekik, miként ûzi el 
a néptánc és a szülôföld nótája a globalizációt. És tovább mennénk: 
esténként táncházba kellene terelni minden politikust! Hátha észhez térnek, 
és kevesebbet ártanak majd napközben.
	A filmet látva fölmerül a kérdés: Miért nem táncolunk és nótázunk 
éjjel-nappal? Egyáltalán, miért kell egyébbel foglalkozni? Hiszen a tánc 
maga a rend, kiegyensúlyozottság, biztonság – a gond nélküli világ! A 
mindenkit védô pajzs, és a mindenki számára elérhetô éden. Avagy e 
táncházasdi is csak egy ravasz praktika? Szelep a fölös energiák, 
feszültségek levezetésére? Óvszer? Egy kis menedék, búvóhely, illúzió a 
kivetetteknek – hogy kussoljanak, csendbe legyenek? És ha már rendbejött 
minden, odakint vár a zsaru. A börtön elôszobája lenne e mûintézet? Avagy az 
elmegyógyintézeté? A film záróképei megnyugtatnak: a rács mögött is akad 
furulya, készen áll a táncegyüttes, a talpalávalót várja. Mindössze a 
viselettel van némi gond: csíkos ruhához, kényszerzubbonyhoz kell igazítani 
a koreográfiát.
	Tény az, hogy a táncház mint csoda létezik – és kezdeni kell vele valamit. 
Egy lehetôség... Egy szalmaszál. Talán az utolsó. Egy parányi reménysziget. 
És Szomjas György filmje palackposta errôl a szigetrôl. Bontsuk fel! Ne 
hagyjuk elúszni! (Zsehránszky István)

_________________________________________________________________
Share your photos without swamping your Inbox.  Get Hotmail Extra Storage 
today! http://join.msn.com/?PAGE=features/es