[Folklista] Vikár-portré az m2-n

[Petyko]

Sziasztok!

Épp most ért véget a Vikár Lászlóról készült portréfilm az m2-n. Most még friss, ezért főleg azok számára, akik nem látták, röviden ismertetném a tartalmát (vagy azt, ami megmaradt nekem a lényegéből), mert érdemesnek találom arra.

Ő ugyebár Kodály tanítvány volt, és annakidején Kodály rábízta a Karád község népzenei monográfiájának az elkészítését (ennek a végén lesz jelentősége). Ez az ötvenes években volt (előtte egyébként Kodály is gyűjtött ott, gondolom, ez volt az előzmény). Egyik nap Kodály azt kérdezi Vikár Lászlótól, hogy akar-e az oroszokhoz menni. Ez 1957-ben volt, és Vikár természetesen nem akart menni (ugye ezt a történelmi kor tükrében különösebben nem kell magyarázni.). Erre Kodály kibökte, hogy a cseremiszeknél való gyűjtésről lenne szó. Bár Vikár semmi továbbit nem tudott a részletekről, mégis szívesen vállalta. Bartók és ő már régóta tervezte akkor, hogy kimennek oda, és akkor lehetőség nyílt rá, mivel előzőleg a szovjet-magyar államközi szerződésben külön Kodály kérésére bevettek egy olyan passzust, hogy a szovjet állam tegye lehetővé, hogy egy népzenekutató a Volga-Káma vidékén (vagyis a magyarok egyik feltételezett őshazájában, ami viszont bizonyítottan a magyarok egyik szálláshelye volt) helyszíni terepmunkát végezhessen. Kodály Vikár L.-ra gondolt. Vikár el is indult egy nyelvésszel Moszkvába. Odáig lehetett ui. magyar útlevéllel menni, Moszkván túl már orosz engedély volt szükséges. Ezt Leningrádban megszerezte (persze napok, ha nem hetek teltek el addig, miközben a pénze elfogyott, ezért barnakenyéren és mustáron élt), de egy olyan embertől, akinek - mint később kiderült - erre nem volt jogosultsága. Eközben Leningrádban az egyik múzeumban 400 fonográfhengert másolt át, finnugor és gondolom, ottani török népek zenéjéből; amiket haza is hozott, és saját elmondása szerint ezek most is ott vannak az Akadémián, de azóta sem hallgatta meg senki...! Ez az ember, aki neki az engedélyt megadta, mivel ez majdnem az ő állásába került, Vikárt hazatoloncoltatta (azt mondták neki, hogy bár megsértette a SZU törvényeit, nem tartóztatják le, de hagyja el a SZU területét. A Volga-Káma vidékén gyűjtött anyagot hazavihette, de lelkére kötötték, hogy azt otthon ne publikálja, ne propagálja), és az ő tevékenységének köszönhetően Vikár hat évig nem kapott a Szovjetúnióba beutazási engedélyt. Közben Vikár az orosz tiltás ellenére egy idő után félénken, de mégiscsak nekiállt az anyag feldolgozásának, közzétételének, stb. Fő támasza volt a munkában és ebben az egész ügyben Kodály Zoltán, aki hat év után megelégelte a várakozást, és felhívta az orosz nagykövetet, akit amúgy ismert. Kodály részéről (Vikár elmondása alapján) csak ennyi hangzott el (kb.-i idézet): "Idefigyeljen: barátom maga nekem? ... Akkor intézze el, hogy V.L. kimehessen [ide és ide] gyűjteni, és egy hét múlva hívjon fel, hogy mit intézett!" ... és ezzel letette a kagylót. És a nagykövet egy hét múlva visszahívta Kodályt, melynek következtében Vikár még 12 (!) alkalommal mehetett ki a Volga-Káma közbe gyűjteni! (Ekkor már nem a magyar állam küldötteként, hanem valami szovjet művészek szövetségének az embereként, vagy hogy). Kb. 400 dalt gyűjtött (vagy négyszáz hengerre vett föl...? Nem tudom, de ez nagyjából ugyanaz.), ami szerinte egyrészről kevés (ahhoz képest, ami ott van, csak egy csepp a tengerben - mondta), másrészről - a körülményeket figyelembevéve, és - teszem én hozzá - a semmihöz képest - sok; nemcsak hegyi és mezei cseremiszektől, hanem votjákoktól, tatároktól és csuvasoktól is. Ezzel kapcsolatban Vikár a műsorban kijelentette, hogy - ha valaki, hát ő tudja -, hogy ez a vidék ugyanolyan vegyes etnikumú, mint a Kárpát-medence (nemcsak úgy, hogy az egyik országrész votják, a másik tatár; vagy hogy az egyik falu votják, a másik tatár; hanem úgy is, hogy a falu egyik része votják, a másik tatár). Valamint - mivel ereszkedő pentaton és kisambitusú - 3-4 hangos - dalokat mind ottani finnugor, mind ottani török népektől egyaránt gyűjtött -, nem lehet egyértelműen kijelenteni, hogy a pentatón, vagy a kis hangterjedelmű dallamok ott a finnugor, vagy a török népek sajátja lenne, illetve, hogy melyik csoporttól ered, de neki van egy feltételezése, merthogy ott a tatár nép van lélekszámban és kultúrálisan fölényben, hogy tőlük ered. Annál is inkább igaz lehet ez - mondja ő -, merthogy feljebb, a török népekkel nem érintkező finnugor népeknél a nálunk, magyaroknál is meglévő, a régi stílusú ereszkedő népdalainkat jellemző pentatónia nem fordul elő, hanem a szerinte ősibb 3-4 négy hangból táplálkozó dalok. (Ez megint felveti a magyarság eredetét a zene eszközeivel való bizonyítás kérdését, amiről itt a listán is leveleztünk...) Úgy diktálja a logika is, hogy a kisebb hangterjedelmű dalok keletkezése az ősibb a bonyolultabb szerkesztést kívánó pentaton dalok keletkezésénél. Amikor ezt egyszer Kodálynak felvetette (aki a pentatóniát tartotta magyar vonatkozásban a legősibbnek), az elgondolkozott, és azt felelte: "Menjen vissza még, és majd meglátjuk." (Nem tudom, ennek hatására változott-e ezzel kapcsolatban Kodály álláspontja.)
Vikár L. eldöntötte (nem ezután az eset után, hanem mostanság), hogy többet már nem gyűjt ott, mert akkor ő maga az ő életében nem tudná befejezni a 400 dal rendszerezését, így viszont be tudta fejezni. (Ki is adták őket, a képernyőn mutatták is a könyvek borítóit. Nem tudom, lemezek voltak-e közöttük, de mindenesetre soknak angol nyelvű a borítója. Egyébként Vikár Japántól Amerikáig az egész világon bemutatta egyedülálló gyűjtéseit, hiszen saját elmondása szerint nem szovjet ember rajta kívül nem volt annyiszor azon a vidéken; de még szovjet se, mert mért járna be pl. egy moszkvai orosz kb. 300 falut Baskíriában...?)
Megható volt, ahogy a filmen Vikár könnybe lábadt szemekkel közölte a riporter Sebő Ferenccel, hogy most, öregkorában fejezte be a karádi monográfiát, amit annakidején Kodály bízott rá az ötvenes években, de a cseremisz, csuvas, stb. gyűjtések miatt abba is hagyatta vele, kézlegyintéssel mondván: "Karád az itt marad, most ez a fontosabb!" (Azt a hasonlatot használta, hogy az életben mindenki kisebb-nagyobb utakra kel, ahonnan egy idő után mindenki hazatér. Ő Baskíriából hazatért, és most úgy érzi, Karádról is hazatért...) Mutatták a borítót; "160 karádi népdal" a címe, ha jól emlékszem, a számban nem vagyok biztos, de száz valamennyi. Most azt nem tudom, hogy csak ennyit adott ki, vagy a gyűjtésnek az ötvenes évektől mostanáig terjedő szüneteltetése miatt mára csak ennyit talált...

Én csak annyit tennék ehhez az egészhez hozzá, hogy becsüljük meg a köztünk élő népzenegyűjtő nagyságokat, keressük a velük való kapcsolatot mi, táncházasok is, alakuljon ki egy párbeszéd a tudomány és a gyakorlat képviselői között (pl. egy táncház előtt Vikár László tartson egy előadást), és hogy az állam is ismerje el őket, pl. azáltal, hogy a gyűjtéseik megfelelő módon használatban vannak, feldolgozva, kutatva, publikálva vannak, hozzáférhetők, közkinccsé vannak téve. Annak tényleg nincs értelme, hogy pl. Vikárnak saját elmondása szerint a leningrádi fonográfhenger-másolatai azóta érintetlenül porosodjanak az MTA-ZTI-ben...

Kovács Péter

ui. Egyébként a karádiakat ismerem, van ott néptáncegyüttes, főleg gyermek korosztály, és a táncosok közül néhány gyerek (aranyos lány) zenélni is tanul, a Méta együttestől, aki ha jól tudom, rendszeresen ott tartja táborát (ugye, Beja? :) ) Valószínűleg ügyesek is, úgyhogy a hagyomány ebben az ilyen szempontból nagymultú faluban hál' Istennek meg a jóakaratú embereknek továbbél! 
--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://list.folkradio.hu/pipermail/lista/attachments/20031020/b7605b6f/attachment-0017.htm>