<!DOCTYPE HTML PUBLIC "-//W3C//DTD HTML 4.0 Transitional//EN">
<HTML><HEAD>
<META http-equiv=Content-Type content="text/html; charset=iso-8859-2">
<META content="MSHTML 6.00.2900.2180" name=GENERATOR>
<STYLE></STYLE>
</HEAD>
<BODY bgColor=#ffffff>
<DIV align=justify><FONT face=Arial>Egyénként itt hiába támadják Bartókot, és
utalnak arra, hogy mért nem annak közvetlen, autentikus formájában mutatta be a
népzenét, és hogy milyen alapon utasítjuk el a Word Musicot, ha egyszer Bartók
is úgy dolgozta fel a népzenét, akit viszont fölmagasztalunk. Ugyanis
meggyőződésem, hogy Bartók a maga korában, az adott társadalmi közegben nem
tehetett mást, nem cselekedhetett volna másképp. Az urbánus nagyvárosi
polgároknak, akik közé ő is tartozott nem mutathatta volna be másképp ezt a
zenei anyagot, mert nem fogadták volna el. Sőt, ha egy koncertszínpadra felvitt
volna egy öreg parasztnénit (vagy bácsit) egyszerűen kiröhögték volna abban az
időben, amikor a társadalmi különbségek, a származás(i közeg) jobban számított,
mint most; tehát nem fogadták volna el. Így viszont őneki sikerült elindítani
egy olyan társadalmi odafigyelést a népzenére (bizonyos kulturális közegben,
társadalmi rétegekben), amely nélkül meggyőződésem, hogy a táncházmozgalom (és
előtte a Martin György-féle néptáncgyűjtés és egyéb előzmény) sem jöhetett volna
létre. Itt szó volt az értés és az érzés összefüggéséről a magyar nyelvben,
amely egy gondolkozásbeli összetartozás nyelvi kifejezője lehet a magyar népnél.
Ezzel kapcsolatosan szó volt a zene(szerzés, -hallgatás) azon céljáról, hogy a
zene érzelmeket, bizonyos hangulatokat keltsen az emberben. Bartókot nem
kötelező szeretni, sőt meghallgatni sem, mint ahogy Csingerka tette; egyik
sem volt a célom a kérdésfelvetéssel. De azt el kell ismerni, hogy
Bartóknak sikerült ráérezni ezekre a hangulatokra, és felerősíteni ezeket más
(ún. "kortárs") harmóniai eszközökkel, amit megintcsak lehet szeretni "érteni",
vagy nem (én se szeretem pl.). Képes ugyanazt a hatást kelteni, ugyanannak a
kíséretmódnak az eredendő lényegét (eredőjét, eredeti "célját") adni a
komolyzenei eszközökkel pl. a Román Népi Táncok - nál (ha helyesen idézem fel a
mű címét), amit Méhkeréki Kovács Tivadar volt képes másodmagával
produkálni. Bartók azt a hangulatot próbálta bemutatni, visszahozni a
komolyzenei közönségének (nem pont ugyanazokkal a zenei eszközökkel, mint
eredetiben; hiszen itt a hangulat visszaadása volt a cél), amit ő maga
megtapasztalt a gyűjtései során. Ezt csak a kor elfogadott eszközei által
tehette (nem szervezhetett táncházat pl.). Tehette ezt pl. azzal a céllal, hogy
a közönségnek esetleg a tőle kapott zenei élményeken felbuzdulva esetleg
elmenjen abba a közegbe (pl. gyűjteni, vagy valamiképpen (újra?)hasznosítani azt
- talán nem fogalmazódott meg benne konkrétan a táncházmozgalom gondolata erre a
célra, bár a tudatalattijában már megjelenhetett), ahol ezt az élményt,
hangulatot eredetileg, hamisítatlanul kaphatta (volna akkor még) meg. Tehát
összegezve: nem arról van szó, hogy Bartókot kötelező elismerni, szeretni,
hanem, hogy meg kell látni, és el kell ismerni, ill. tisztán kell / érdemes
látni - persze ezt sem kötelező jelleggel, csak akár a saját
tisztánlátásunk érdekében, hogy a horizont jobban kinyiljon a számunkra - az
érdemeit a magyar (és a kárpát-medencei más népek) népzenéjének a
gyűjtésében és annak a bemutatásában (sőt a török gyűjtés miatt még inkább
kimondhatjuk, hogy az egyetemes zenetudományban / zeneművészetben).</FONT></DIV>
<DIV align=justify><FONT face=Arial></FONT> </DIV>
<DIV align=justify><FONT face=Arial>Kovicsán</FONT></DIV></BODY></HTML>