<!DOCTYPE HTML PUBLIC "-//W3C//DTD HTML 4.0 Transitional//EN">
<HTML><HEAD>
<META http-equiv=Content-Type content="text/html; charset=iso-8859-2">
<META content="MSHTML 6.00.2800.1458" name=GENERATOR></HEAD>
<BODY>
<DIV dir=ltr align=left><SPAN class=437425822-29082004>Csingerka írta: "utóbbi
két napban a "Mikor a pásztor elvesztette a juhait" c. doinát, vagy mi légyen
az, hallgattam,"</SPAN></DIV>
<DIV dir=ltr align=left><SPAN class=437425822-29082004></SPAN> </DIV>
<DIV dir=ltr align=left><SPAN class=437425822-29082004>Alább idézem a Magyar
Néprajzi Lexikonból az idevonatkozó részt.</SPAN></DIV>
<DIV dir=ltr align=left><SPAN class=437425822-29082004>Magam csak annyit
pontosítanék, hogy az a lassú rész, amelyik nem táncritmusú, az zenei műfaj
szempontjából "keserves", románul is így mondják: "de jale"
(keserves), "hore de jale" (keserves ének). A "doina" szintén egy
lassú (nem táncritmusú) műfaj, de zeneileg egészen más, s csak a Kárpátokon túli
(nem erdélyi) románok használják ezt a kifejezést. Sajnos az utóbbi időben a
hozzá nem értő rádió- és tévészerkesztők, a városi népi együttesek tájékozatlan
irányítói kezdték a "doina" kifejezést ráhúzni az erdélyi román keservesekre is.
De ha az erdélyi román folklór hiteles képviselőire, (az egyszerű falusi
emberekre) hallgatunk, akkor "de jale" (keserves) a neve.</SPAN></DIV>
<DIV dir=ltr align=left><SPAN class=437425822-29082004>Pávai István</SPAN></DIV>
<DIV dir=ltr align=left><SPAN class=437425822-29082004></SPAN> </DIV>
<DIV dir=ltr align=left><SPAN class=437425822-29082004>MAGYAR NÉPRAJZI
LEXIKON:</SPAN></DIV>
<DIV dir=ltr align=left><SPAN class=437425822-29082004>"A juhait kereső pásztor
története a magyar és a román folklórban főleg hangszeres <SPAN
style="FONT-STYLE: italic">programzene</SPAN> formájában él. E zenei műfajra,
„nótára” Balassi Bálint utalt először négyszáz évvel ezelőtt. Az összegyűjtött
nagy mennyiségű román változatban a pásztor, a juhász („păcurar”, „cioban”)
keresi az elveszett juhait vagy kecskéit, ritkábban az öregasszony vagy
pásztorlány. Az utóbbi változatokat csak a bánsági és Timok vidéki (Jugoszlávia)
románok ismerték. A mo.-i történetekben a pásztor mellett az „oláh leány”
szereplése gyakori. Ezek a variánsok a Duna mellékéről (Tolna, Fejér megyék és
Kiskunság) kerültek elő. Az ismert történeti források is az „oláh leányról”
(Balassi nótajelzése), „oláh fátáról” (Andreas Frank erdélyi országgyűlési
jegyzőkönyvíró feljegyzése 1659-ből) tesznek említést. E pantomimikus táncot
főleg lakodalmakban és a tavaszi juhbemérések (Erdély) alkalmával adták elő. Az
erdélyi magyar folklórban <SPAN style="FONT-STYLE: italic">hangszeres</SPAN>
(programzene) és <SPAN style="FONT-STYLE: italic">mimikus-táncos</SPAN>
változatai mellett <SPAN style="FONT-STYLE: italic">balladás</SPAN> formái is
ismeretesek. — <SPAN style="FONT-STYLE: italic">Irod</SPAN>. <A
name=""></A>Kaposi Edit—Maácz László: Magyar népi táncok és táncos népszokások
(Bp., 1958); <A name=""></A>Faragó József: A juhait kereső pásztor a magyar
folklórban (Igaz Szó, 1963); <A name=""></A>Habenicht, G.: Poveştea ciobanului
care şi-a pierdut oile (Revista de Etnografie şi folklor, 1968); <A
name=""></A>Pesovár Ferenc: A juhait kereső pásztor tánca (Táncműv. Ért.,
1970)."</SPAN></DIV></BODY></HTML>