[Folklista] Hagyományok és hagyományozódás átalakulása Magyarpalatkán,- Rőmer Judi

[Kemecsei Gábor]

    Hagyományok és hagyományozódás átalakulása Magyarpalatkán - Rőmer
    Judit tanulmánya

Romániában 1945-89-ig kommunista rezsim uralkodott, melynek elsődleges 
gazdaságpolitikai intézkedése az 1947-től bevezetett mezőgazdasági 
kollektivizálás. Ennek során a magántulajdonban lévő földek és jószágok 
kényszerű beszolgáltatásával termelő szövetkezeteket (későbbiekben: 
téesz) alapítottak, ahol a lakosság a közös tulajdonúvá vált 
földterületeket meghatározott munkanormák szerint művelte, a termény 
nagy részét pedig beszolgáltatta.
Magyarpalatkán a téesz (helyi elnevezéssel: kollektív) körülbelül 
1960-62-ben alakult. Az állam a ­60-as évek közepére a magántulajdonok 
birtokbavételével megszüntette a kalákás munkákat, így lassan az ahhoz 
kapcsolódó táncalkalmakat is. Talán ez az első, és egyben legmesszebbre 
menő közösség-bomlasztó lépés a politika irányából, melynek mélyreható 
kultúraváltó hatása lett. A földek elvétele megszüntette a 
helyhezkötöttséget, a lokális endogámiát (miszerint mindenki csak a 
saját falujából hátasodhat), a lokálpatriotizmust, a paraszti öntudatot, 
a tulajdontudatot, a felemelkedés és előrelépés lehetőségét és a 
földművelő-állattartó gazdának minden olyan társadalmi és mentalitásbeli 
jellemzőjét, amitől paraszt volt. Felborult a gazdálkodó családok 
hierarchiája, rendje, munkamorálja, a családtagok szerepköre és 
tekintélye, ami jelentős társadalmi krízist okozott. Így teljes 
érdektelenséggel fordultak a közös gazdaság felé, elfeledve a 
felelősségtudatot, megrontva az állami gazdaságok munkamorálját.
A téeszesítés elsődleges szenvedői a magántulajdonuktól megfosztott 
gazdák. A cigányoktól (beleértve a zenész cigányokat is) azonban – 
földjük nem lévén – nem volt mit elvenni, így tulajdonképpen a kalákák 
megszűnésén túl más kár nem érte őket. A vasárnapi táncok sok helyen 
ettől függetlenül továbbra is megmaradtak, a magánházak, csűrök helyett 
a kultúrházak szolgáltak a tánc helyszínéül. A kultúrházak is a 
kollektivizálás idején épültek egyrészt gyűlések, másrészt különféle 
közösségi rendezvények – úgymint színház, táncok, bálok, lakodalmak – 
helyszínéül. A kezesek ugyan megmaradtak feladatkörükben, kissé 
átalakult hatáskörük, felelősséggyakorlásuk tere. Továbbra is az ő 
dolguk volt a zenészek megfogadása, az alkalmak szervezése és 
lebonyolítása, de mivel a tánchelyet a kultúrház adta, így az azt 
üzemeltető személy lett felelős a helyért, illetve a rendért. A zenészek 
bérét az addigi közösségi munkával való kifizetés helyett önállóan, 
saját forrásból kellett fedezni.
A közössé tett földet senki nem érezte a közösségének, hiszen nem az 
döntött megműveléséről, és nem a közvetlen eredményt hasznosították, 
hanem külső utasításra, meghatározott ütemterv szerint „idegen 
földként”, motiváció nélkül művelték, valamint bekerült a rendszerbe a 
pénz eszköze, ami átformálta az értékrendszert és a gondolkodásmódot. 
Módosította a célt, ami felborította a munka – megélhetés egyensúlyát. 
Emellett fontos megjegyezni a fokozatos elszegényedést, ami az egyébként 
is szegény Mezőséget még alacsonyabb életszínvonalra süllyesztette.
„....a kollektívbe csak reggel kaptuk a parancsot. Reggel tudtuk meg, 
hogy hova kell menni. Hétvégén vot, amikor vasárnap is megkövetelték, 
aki ment, ment, nem büntették meg mondjuk azért ha nem ment valaki, én 
személyesen, én nem mentem. De voltak akik mentek. Nem vot rendes 
munkanap vasárnap, de kerültek olyan munkák, hogy kellett munkás. Nagyon 
gyengén fizettek, úgyhogy abból nagyon gyengén tudtunk megélni. 
Kukoricát adtak, meg egy pár lejt, hogy éppen sóra, s borsra elég 
legyen. Nehezebb vot mint előtte, s mint ahogyan most.”
A téeszesítés, az ipartelepítés és a területrendezés (szisztematizálás) 
elsődleges okozója volt a falvak elnéptelenedési folyamatának. 
Meghatározó következményei voltak a közoktatást módosító rendeleteknek 
is, úgymint a tannyelv és a tananyag folyamatos elrománosítása, illetve 
az 1976-tól kötelezővé tett tíz osztályos elemi iskola. A fiatalok 
ingyen mehettek a városba tanulni, aki gyengébben tanult otthon maradt, 
a képzettebbek elköltöztek, csak hétvégente, vagy egyáltalán nem jártak 
haza. A felnőtt férfiak egy része – aki nem került be a téesz dolgozói 
közé – ingázni kezdett (helyi nevén: navétázott): városra járt dolgozni, 
főként építkezésekre. Így a településen alacsony iskolázottságúak és 
idősek, mezőgazdasággal foglalkozók maradtak. A hazajárók sokat hoztak a 
városi kultúrából, értékrendből, ízlésből, és keveset tartottak meg a 
falusiból. Így, a várossal folytatott – egyre sűrűsödő – interakciók 
révén került le falura a diszkó, a lemezjátszó, a magnó, a városi 
viselet stb. Megszűnt tehát a fiatalok közössége, majd az állandó 
ingázás következtében tágabb kereteket kaphatott a lokális endogámia. 
Ennek következtében a lokálpatriotizmus is egyre halványabbá vált. Az 
életmódváltás tehát éles kultúraváltást hozott magával.


folyatás itt:

http://folkradio.hu/hir/6440