[Folklista] Fölszállott a páva 2013

[Németh György]

Tisztelt levelezőtársak!Először is: minden nehézség, tévés szakmai hiba ellenére élvezhető volt a Páva, fantasztikus, hogy megvalósulhatott, de.Leginkább a többségnél előtérbe került kérdés feszegetésére futja tőlem is:  a műsor televíziós tálalása, megjelenítése, a kamerák kezelése, a díszlet, a tér, a szignál, a konferálási stílus.Nem értek egyet azokkal, akik a modern kor követelményének és a haladás feltételének vélik az ordító szakmai hibákat, a hozzánemértést.
A tartalom és a forma nemhogy összhangban lett volna, hanem egymást rontotta. És annyi jogos kritika folyamatos rájuk zúdítása után ne legyünk elégedettek attól, hogy a végére a helyzet javult valamennyit. A Fölszállott a páva nem ajándék, hanem egy közszolgálati tévében közpénzen készült kulturális műsor, mely megfelel a tévé feladatának, hivatásának. Ennyi mellőztetés, elhallgatás után ne legyünk se kishitűek, se szemérmesek, igenis számon kérhetjük a megvalósítás minőségét.
A filmes-tévés szakmának megvannak a maga szakmai fogásai, a kameramozgástól a bevilágításig, a díszletezéstől a vágástechnikáig.
 Minden esemény képi közvetítése, megjelenítése más és más feldolgozást követel meg. Más szakmai eszközöket kell használni egy reklámspotnál, mást egy PR film esetén, egy pop zenekar videoklipjénél, egész mást egy színházi közvetítés esetén, vagy két ember elmélyült beszélgetésénél.
Mi lenne, ha egy futballmeccsről a legfontosabb akciót, egy 20 méterről lőtt bombagólt csak úgy láthatnánk, hogy 4 kamera 3 vágással mindig más szemszögből mutatná, hogy hol tart éppen a labda, és a  3 másodperc alatt lejátszódó eseményt össze se tudnánk rakni. Vagy egy úszóversenyről úgy tudósítanának, hogy "villódzó" képeket látnánk karcsapásokról, habzó vízről, felbukkanó fejekről, de hogy hol tart a verseny, melyik pályán ki hogy áll, azt nem tudnánk meg. Az így kiválasztott eszköz egyértelműen nem felel meg a vállalt feladatnak. De ugyanezt el tudom képzelni egy úszóegyéniségről készített portréfilmben, ahol művészi eszközökkel a szorgalmat, a rendszeresen végzett emberfeletti munkát, a vállalás terheit, monotonitását vagy szépségeit szeretnék bemutatni.
Ez történt a táncosokkal, másodpercnyi távoli totálkép után egymásra zubogó közeli képek félcsizmákról, fénylő padlóról, szoknya libbenésről, és újabb vágás. Csak azt nem lehetett látni, hogy mit táncolnak és hogyan. Nem lehetett megtudni, hogyan használták a teret, nem láthattuk az érzelmi kifejeződéseket, nem láttuk a csoport tagjainak egymáshoz való viszonyát, a közös és ellentétes mozgásokat, a csapásolásoknál az összehangolt  kéz és lábmozgást.
Viszont nagy találmánynak ott volt a szignál: a szálló rózsaszirmok (tépett tollak?)  viharában egy fehér nyakú piros tollú pulyka (!) becsukódott, mint egy legyező, majd a végén kinyitódott, megint becsukódott, és kinyitódott, és ez jött kérés nélkül, jött, jött, állandóan jött.
A tánccsoportokat leszámítva a műsorszámok többsége intim esemény volt, azonban elvesztek ebben az óriási térbe, tehát ez sem stimmelt. Még a táncegyütteseknek is nagy volt ez a tér, látni lehetett a távoli totáloknál, hogy a kamera nem a tánccsoportot fogta be, hanem önkéntelenül az irtóztató nagy teret, ezért veszett el benne maga a csoport.
Herczku Ágnes ízlésesen oldotta meg a feladatát, nem úgy Novák Péter. Vásári kikiáltóként viselkedett, egy abszolút nem vásári műsorfolyamban.
Ági ruhája néha elfogadható volt, néha megszaladt a tervező fantáziája. Erőlködött, hogy mindenképpen alkotás legyen, ráadásul egyszerre  népies, modern és alkotójának egyedi darabja. A pávatollas ruha versenybe szállhat egy különc divatbemutató hordhatatlan ruhakölteményeivel, szegény Ági, mintha egy bokorból kandikált volna ki.
Összegezve: a  bemutatandó műfaj, a produkciók felületes ismerete, a tájékozódás hiánya, a sablonos gondolkodás, a tömegműfajokban begyakorolt megoldások kritikátlan alkalmazása, gátolta, hogy ez a a fajta kultúra maradéktalanul átjöjjön.  Igen, követeljük meg, hogy tegyenek különbséget a kereskedelmi tömegműfajok és a hagyományos közösségi kultúrák között. Ha közülünk sokan megrökönyödtünk  a tartalom és forma ilyen kényszerházasságán, hogy fogadhatták az un. "kívülállók" ezt a zagyva salátát. Megérinthette őket vajon ez a csodálatos világ levegője, ez a már soha vissza nem térő világ, melyet  a mindennapi életünkben szeretettel, élvezettel a magunk gazdagodására megpróbálunk még itt tartani? Maradéktalanul fel tudták ezt dolgozni, vagy csak a karcsapásokat, a habzó vizet, a felbukkanó fejeket látták, egy vásári forgatagot, amit másnapra elfelejtettek?
Németh György