[Folklista] UNESCO listán a táncház módszer
Németh György
nemgy at freemail.hu
2012. Már. 2., P, 15:33:38 CET
Kedves Dedesz!Folytatásos regényt írogatunk itt ketten a folklistán, belekiabálunk egy mély kútba, de semmi hullámverést nem tudunk okozni. Ennek ellenére jó volt, hogy gondolkodtunk közösen egyes dolgokon, folyamatokon, remélem, gazdagodtunk általa, ha megoldani nem is tudtuk a problémákat. Az csak egy titkos remény a részemről, hogy hátha másokat is elgondolkoztattunk.Jóformán mindent kiveséztünk, egy dologra azért még visszatérnék.Egy baj van, nem tudok röviden, csak hosszabban.„A népzenei és néptáncos kutatások értek el olyan mélységet, hogy
adatközlőre lebontva ismerte meg a hagyományokat. Azt írták le, hogy nincsen egy statikus, adott csoportra jellemző stílus, hanem van egy
"ideál", ami valójában sosem létezik, mert személyre szabottan jelenik
meg. (Szintén Pávai István gondolata.)Ezt a virtuális ideált mindig az adott helyen és időben a zenész
keltette életre, egyértelmű, hogy benne van a teljes személyisége. Így a
játékában a hagyományokból, a személyiségéből és a tévesztésekből
keveredik az a muzsika, amit hallunk. Nem hiteles az a muzsikus, aki
elődje - legyen az adatközlő(!) - játékát próbálja egy-az-egyben CD
minőségben előadni, Keresnie kell az ideált, az általánosat, és
hozzátenni magát, azt amitől ez élő tud lenni.
Sajnos egy nagyon fontos elem hiányzik: a közösség, és annak a
kontrolláló szerepe. Maradt a közönség, és ennek sokkal passzívabb és
széttartó visszajelzése.” – írod.Ennél szerintem egy kicsit bonyolultabb a helyzet. Egyrészt mindig csak lokális, csoportkultúrák léteztek, melyek kereskedelmi, közös munka, házassági stb. kapcsolatokon keresztül bővülhettek falun kívülre is, nagyvonalakban így alkotva egy adott dialektust, pl. Mezőségi, Kalotaszegi, Szatmári. A hagyományozódás, azaz a generációk közötti tánc és zenei tudás átadása kis mértékű és nem tudatos változtatással járt csak. Amíg erős volt az önellátó közösség, az nem fordult elő, hogy az új zenészgeneráció teljesen más dallamokkal, más kíséretmegoldásokkal, más ritmusosztásokkal állt volna elő. Csak a polgárosodással – amikor felbolydult a társadalom, és új társadalmi-termelési viszonyok jöttek létre, új értékek vették űzőbe a régi hagyományos értékeket, amikor a változások kikezdték a régi életmódot –következett be óriási felfordulás a hagyományban, a zenében és a táncban egyaránt, röpke néhány évtized alatt. A soha nem tapasztalt nagy tömegű városi, polgári hatás óriási feladat elé állította a falusi közösséget, amely önmaga is változásban volt. Azonban amíg nem érződött még a közösség rétegződése, vagyon szerinti tagolódása, és nem járt ezzel együtt esetleg elköltözés tanyára, vagy a városba, valamint a polgári-individualista értékrend még nem rombolta le a korábbi szokás és hagyomány vezérelte értékrendet, addig erős maradt a közösség. Ekkor még működött a szűrő, s a hagyományokat, szokásokat még meg nem tagadó paraszttársadalom az ilyen nagy tömegű hatásokat, divatokat is megpróbálta és tudta a saját képére formálni. A falusi közösség segítségére voltak ebben a már kialakult stílusjegyek, a hangképzés, a vonókezelés, a harmóniavilág és a többi helyi sajátosság, amelyek soha nem öncélú ékességek voltak, hanem az otthonosságot, a biztonság érzetét nyújtották a közösség számára az általa kontrollált, átlátható világban, így a közösségbe szorosan beletartozó zenész számára is. A polgári-individualista értékrend reneszánszkori első nagy rohama után, a reformkorban már újfajta viszonyok érlelődtek. A városi polgárság (és a nemesség árutermelésben érdekelt része) már követelte a helyét a társadalomban, ehhez szövetségest talált a parasztságban, melynek felszabadításában érdekelt volt, hisz szabad munkaerőre volt szüksége. A polgárság és a parasztság értékrendben, és a kultúrában is régóta közeledett egymáshoz. Kíváncsiak voltak egymásra, a másik életvitelére, öltözködésére, gondolkodására. Egymástól lestek el dolgokat, egymást utánozták. A városban létrejött népies műdal és népszínmű azért tudott falun egy hihetetlen gazdag virágzást produkálni, mert az előbbiek alapján a parasztság erre már nagyon nyitott volt, ugyanakkor még elég erős is ahhoz, hogy bár egy „új stílusban” ugyan, de ezeket a hatásokat asszimilálni tudja. 1936-ban az országgyűlés elfogadta a jobbágytelkek szabad adás-vételi és öröklési jogát, mely addig már törvény nélkül is gyakorlat volt. Ez a polgárias tulajdonosi tudatot erősítette, de az életviszonyokban is már kisebb változást hozott. Az 1848-as jobbágyfelszabadítás meghozta a gyökeres változásokat a társadalmi és életviszonyokban is. Ezért fontos, hogy tudatában legyünk annak, hogy a meginduló népzenei és néptánc gyűjtések már ezen időszak után, a felbomló falusi társadalom idején zajlottak, miközben a tetten érhető hagyomány már egyre nagyobb sebességgel száguldott lefelé a lejtőn hosszú ideje, és így az egyes szondázások a lejtő más-más szakaszát kapták el, nem sokkal a vég előtt. Bartók, Kodály, Lajtha László, Martin György ezzel nagyon is tisztában voltak.Martin György írja a Duna-vidék táncairól szóló fejtegetésében: „A verbunk és a friss közé csak a század eleje (XX.sz. N.Gy.) körül ékelődik a lassú. (…) A paraszti tánckultúra hanyatló szakaszában elterjedő lassú csárdás már nem érhette el a többi táncfajta vagy más vidékek nagyobb múltú lassú csárdásainak formai gazdagságát.” Miért nem érhette el? Mert a „hagyományos paraszti táncélet felbomlásának utolsó korszaka” az első világháborúval –néhány speciális, zárvány területet leszámítva – véget ért. (Martin György: A magyar nép táncai)Szükséges tehát, hogy tudjuk, mi volt az eredeti állapot, a genezis. Csak annak függvényében értjük meg, hogy amit felgyűjtöttünk, az a lejtőn hol helyezkedik el. Nem elég azt tudni, hogy a széki táncrend maga a tánctörténet, hanem azt is kell tudni, hogy egy XX. századi környezetben, zárványában fennmaradt népi kultúra, néphagyomány, és maga a táncház az észlelt formájában nem statikus valami, nem egy hosszú idő óta fennálló történeti jelenség, hanem a felbomlás utolsó szakaszában lévő hamu alatt izzó parázs, mely a legkisebb szellőre is lángot kap, és pillanat alatt ellobban. Ezért óriási felelősség terheli azokat, akik csapatokban küldték a sérülékeny erdélyi, moldvai helyszínekre a csak a saját előbbre jutásában érdekelt zsákmányszerző hordákat, akik megszállva a településeket, életmódjukkal, életfelfogásukkal, modern használati tárgyaikkal, budapesti kapcsolataikkal, szakmai felkészületlenségük ellenére a helyieknek tudást sugalmazó befolyásukkal (időnként kioktatásaikkal) durva bakancsban széttaposták a fellobbanó kárászéletű parazsat.A szokás és hagyomány vezérelte értékrend saját határain belüli folyamatos alkalmazkodással évezredekig megfelelt a társadalomban élő embernek. A reneszánsz előtt maradéktalanul eleget is tett annak a társadalmi szükségletnek, hogy megfelelő eszközöket és biztonságot nyújtson az életformája változatlan fenntartásában önmaga egyszerű újratermelésére törekvő önellátó falusi társadalomnak, annak ellenére, hogy a társadalmi körülmények, és a természeti környezet állandóan változott. Az értékrendszerek „a társadalom alapszerkezetét teszik bensővé az egyén számára (…), s az adott társadalmi formáció fennállása alatt folyamatosan újratermelődnek. Az egyéni lét tapasztalatai, az intézmények szerkezete és működése, az interperszonális kapcsolatok egyaránt igazolják helyességüket, s megerősítik, hogy az adott társadalomban, az adott körülmények között így kell élni, így kell ítélni, dönteni, cselekedni.” (Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor: Értékrendszereink)A reneszánsz óta a polgári individualista értékrend falura történő behatolásával az egyén szerepe felértékelődött, az individuum előtérbe került. Ez hozta magával, hogy a nem választáson alapuló „egyszeri és folyamatos hovatartozást biztosító patriarchális közösség” (Csepeli György) felmorzsolódásával a zenészt már egyre kevesebb dolog kötötte. A XX. század végére már a zárványokban fennmaradt hagyományos közösségek is felbomlottak. Mára csak a letűnt hagyománnyal szembeni alázat az egyedüli gát, s a polgári-individualista értékrend uralkodóvá válása, a rohamos változások utat engedtek az egóknak, és ma már egy zenész azt tol le a közönség torkán, amit akar. Legyen az a Dallas sorozat főcímzenéje, letkiss, F-moll legényes vagy az „Este, este, késő este”.Tehát a hetvenes években megismert zenészegyéniségek ugyan éltek egy ideig a megtartó, normát adó, értékek terén orientáló hagyományos közösségben, de az elmúlt 20–25 évben a közösségek felbomlásával már teljesen magukra maradtak. Rájuk is hat a világ, a média, és a szocializmus alatt kordában tartott, ma már teljes valójában viruló polgári-individualista értékrend, mely a használati érték helyett a csereérték alapján ítél minden fölött. A faluban, szoros életközösségben megélt és elsajátított hagyomány alapján eredetileg adatközlőnek számító zenészek, táncosok egzisztenciális függése a szakmailag szélsőségesen heterogén magyarországi-budapesti megrendelésektől, a felületes médiától, a profitorientált egyéb rendezvényektől, olyan óriási nyomást jelent, hogy csoda, hogy megőrizték hagyomány iránti alázatuk, elkötelezettségük nagy részét. Az utánuk következő generáció viszont már ebben a megváltozott, másfajta világban nőtt fel.Éppen Pávai István figyelmeztette a vitatkozó zenészeket itt a folklistán, hogy amit a ma már mindentől és mindenkitől független „adatközlők” játszanak, az nem mind népzene, és nem mind érték. Épp a nemrég megtartott Csángó bál illusztrálta ezt nekem meglehetősen negatív élmény formájában, ott játszott hegedűn valaki egy héjszát, amitől a hajam az égnek állt. Ilyen nyakatekert, mesterkélt, a megszokottól eltérő zenei rendszerben működő „táncdallamot” adatközlőnek számító zenésztől még nem hallottam. A tánc a teremben zavartalanul folyt…ÜdvözlettelNémeth György---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------dedesz <dedesz at freemail.hu> írta:
>Kedves György!
>
>2012-02-14 12:46 keltezéssel, Németh György írta:
>> Én sem szeretném, hogy a politika beszálljon a táncházmozgalomba, nem is arról van szó. De úgy gondolom, hogy ha az állam terjesztette fel a táncház-módszert az Unesco-listára, mert tudja, hogy nemzetközi szinten Magyarország kulturális megítélésében ez sokat javít, és fellendítheti a turizmust is, akkor ezt nekünk ki kellene használni. Hosszú távú, biztos támogatási rendszert kellene kipréselni belőlük, hiszen most már nem csak egy szabadidős programról van szó, hanem világörökségről, amibe állandóan invesztálni kell, és ezt senki sem tagadhatja. Az egy más kérdés, hogy ez a kurzus, most mindenhonnan elvon, semmint támogat.
>Sajnos abban nem tudok hinni, hogy kormányaink a közel jövőben érdemben
>felvállalják ezt a feladatot.
>
>> " Mostanra kiderült, hogy az utánzás nem elég. Keresi mindenki a saját útját."
>> - Honnan derült ki? Valami vizsgálat, vagy tudományos kutatás eredménye? Vagy csak az ego-k tobzódása. A mai társadalmunk sokban alapoz az egyén kezdeményezésére és teljesítményére, a kapitalizmus ugyanis individualista társadalom. De az visszataszító vadhajtásnak számít, ha úgy érvényesülhet valaki, hogy tehetségtelen. Nálunk sok tekintetben egy túlhajszolt individualizmus üli lakodalmát, olyanokat is magával ragad - akik nem esnek a Gaus-görbe középső szakaszára, nem lehet ugyanis mindenki tehetséges.
>Félreértesz: nem vagyok individualista, és nem is erre gondoltam. A
>népzenei és néptáncos kutatások értek el olyan mélységet, hogy
>adatközlőre lebontva ismerte meg a hagyományokat. Azt írták le, hogy
>nincsen egy statikus, adott csoportra jellemző stílus, hanem van egy
>"ideál", ami valójában sosem létezik, mert személyre szabottan jelenik
>meg. (Szintén Pávai István gondolata.)
>
>> '"keresi mindenki a saját útját" - vagyis a zenész keresi a saját útját .Ez azt jelenti, hogy az individuum fölébe került a közösségnek - ez ha bekövetkezett, akkor annak már nincs köze a népzenéhez, a néphagyományhoz, az már fogyasztásra szánt tömegzene. Persze koncerten, mindenki azt csinál, amit akar, mindenki olyan zenét játszik, ami számára érdekes. De nem kellene a műfajokat összekeverni, ettől van ez az óriási fogalmi káosz.
>Kellene vagy sem, korunkban divat a műfaji keveredés, a határok
>áthágása, összemosása...
>A zenészek ésa táncosok között jelentős különbség van: amíg egy faluban
>jelentős számú ember táncolt, és úgy alakította a hagyományt, hogy maga
>is művelte, addig ez egy élő, önmagát szabályozó aktív tevékenység volt.
>Azonban zenész kevesebb volt, falvanként jó ha egy banda. Itt általában
>úgy történt a "változások szabályozása", hogy a zenészek mindig is
>tanultak egymástól (öregjeiktől, más falvak muzsikusaitól, művészektől,
>rádióból, stb.), kísérleteztek, és a közösség visszajelzései alapján
>alakították a muzsikát, muzsikájukat. Itt is volt egy ideál, és egy
>konkrét megvalósulás. Mekkora különbség van a széki, vagy a kalotaszegi
>prímások közt...
>Ezt a virtuális ideált mindig az adott helyen és időben a zenész
>keltette életre, egyértelmű, hogy benne van a teljes személyisége. Így a
>játékában a hagyományokból, a személyiségéből és a tévesztésekből
>keveredik az a muzsika, amit hallunk. Nem hiteles az a muzsikus, aki
>elődje - legyen az adatközlő(!) - játékát próbálja egy-az-egyben CD
>minőségben előadni, Keresnie kell az ideált, az általánosat, és
>hozzátenni magát, azt amitől ez élő tud lenni.
>Sajnos egy nagyon fontos elem hiányzik: a közösség, és annak a
>kontrolláló szerepe. Maradt a közönség, és ennek sokkal passzívabb és
>széttartó visszajelzése.
>
>> " ne legyenek kizárva a friss dolgok, mert ezekben nagyon nagy erő, élet van."
>> Ne legyenek kizárva az értékes dolgok - ennek van értelme. A friss dolgok sokfélék lehetnek. A "Győzike-projektek is friss dolgok, meg Karádi Katalin vonós zenekarral, meg a sekélyes magyar nóta boogie kísérettel.
>> Azok a pop-rock zenekarok, akik népzenei dallamokat, hangszereket emelnek be zenéjükbe, soha nem tolongtak a népzenei pódiumok körül azzal, hogy ők népzenét játszanak, engedjék őket oda, tudták, hogy amit csinálnak, az a saját műfajukba tartozik, csak nem olyan, mint a nagy többség. Ha a népzenészek kezdenek pl. kávéházi magyar nótát, cigánynótát, vagy pop-rock zenét játszani, miért ragaszkodnak a népzenei pódiumhoz? Valószínűleg azért, mert nehéz bevenni a céljaiknak megfelelő világot, nehéz elfoglalni azt a pódiumot, nehéz a sok profi között feltűnni. Sokkal egyszerűbb kitűnni a többi népzenész közül, hiszen mindig vannak bizonytalan ízlésű emberek, akik megetethetők ilyen "friss" dolgokkal. Ha tehetségesek, nyomuljanak a megcélzott műfajban, ha tehetségtelenek, akkor ne rombolják nálunk az ízlést.
>Nem állítom, hogy minden új dolog jó! Azt sem, hogy a népzenei
>színpadokra mindennek fel kell férnie. Az biztos, hogy a falusi zenész
>sem úgy játszik évekkel később, mint azelőtt: változik, fejlődik,
>alakul. A Muzsikás együttes sem az első CD-jét (bocs, az még lemez volt)
>zenéli folyton. A változás örök. A népzene "friss" dolog: mindig
>alkalmazkodik a körülményekhez, integrál és szelektál. Ha ezt elhagyjuk
>belőle, elhal, lényegét veszti el, a közösségi és a személyes jellegének
>ideális arányát.
>Nagyon nehéz, de nem nagyon látok más esélyt, mint bízni abban, hogy a
>zenészek jól viszik tovább a hagyományokat, a közönség pedig jól "vágja
>le" az értéktelen, szükségtelen részeket.
>Az érdekes kérdés, hogy mi kerüljön fel a népzenei színpadokra? Hol
>legyenek meghúzva a határok? A más dolgok időt-teret vesznek el, de
>adhatnak új lendületet is. Nem érzem annak a veszélyét, hogy a népzene
>kiszorulna a saját színpadáról, jelenlegi tereiből. Küzdenie kell a
>bennmaradásért - de nem ez a küzdelem viszi előre?
>
>
>> Pávai István írta Varnus Xavér provokációja kapcsán, hogy az egyik zenei rendszer nem érthető a másik zenei rendszer szemszögéből. Ebből az is következik, ha feldolgozzuk a népzenét, vagy készen vett elemekkel párosítjuk, egyúttal más zenei rendszerbe transzponáljuk.
>> Pávai István: "A népzenét jórészt már a népzenei revival mozgalom egy jelentős része is félreérti, és félreértve interpretálja.(...) A nyugati divatos szórakoztató zene kizárólagos hívei meg saját ismert zenéjük modorába átdolgozva kívánják hallgatni a népzenét, mert ők meg csak azt a zenei rendszert ismerik, annak paramétereit kérik számon minden más zenétől. Olyan kort élünk, amikor nem a közönség képezi magát, hogy felérjen egy magasabb minőségű zene szintjére, hanem elvárja, hogy azt butítsák le az ő képzetlenségi szintjére. "
>> Hát itt tartunk. Az egy tévhit, hogy a más rendszerekbe átemelt népzene akár egyetlen hívet is toborozna a népzenének, hiszen abból a népzenét megismerni már nem lehet. Jó példa erre akár a NOX, de a Kerekes is. Bármit mondott is a két zenekar a céljairól, az ilyen zenekarokat már egy másfajta zenei rendszer és egy másfajta világ vonzza, és ahhoz keresnek "friss", az ottani törvényszerűségeknek megfelelő tündöklésre alkalmas eszközöket. Ők maguk se törődnek, hogy bárkit is toborozzanak a népzenének, csakis a pénztárcájuk érdekli őket.
>> Kerekes: http://www.youtube.com/watch?v=AN2dx18Z9pA
>Érelemszerűen a közönség formálja a zenét. Ez jó vagy sem, így van, így
>működik. Ez a felvétel viszont azt bizonyítja a számomra, hogy vannak a
>népzenéből táplálkozó zseniális dolgok. Semmiképpen sem nevezném
>népzenének, de fontos értéknek, ami a miénk. Ez és a hasonló dolgok
>hoztak életre olyan világhírű, sikeres dolgokat, mint a Naplegenda, és
>sorolhatnám... ezek világszinten egyedülállóak. A népművészetünk
>rendkívüli, és az ebből született újabb feldolgozások is büszkeségeink
>kell, hogy legyenek.
>Az, hogy ez milyen hasznot hoz a népzenének... ? Fontos ez? Egyáltalán
>értelmezhető?
>Az biztos, hogy emellett van egy csomó olyan felületes megoldás, ami
>csak a divatot lovagolja meg, és semmilyen újdonságot, értéket nem
>hordoz - na ettől már jobban tartanék.
>
>> A táncházmozgalomnak meg kellene újulnia, a táncháznak magának nem. A táncház egy "modell", az már adott, amelyet a legjobb tudásuk alapján alkottak meg a táncok sokaságából, sokféle dialektus, tájegység szerint. Az más kérdés, hogy az azóta beemelt vidékek táncai, már nem azon a színvonalon lettek kiválasztva, így kerültek a moldvaiba nem folklórizálódott polgári táncok stb. Se a módszer, se a táncház modell már nemigen változhat, hiszen letűnt korok hagyományán alapul, az meg már nem tud változni. Az esetleges újabb információk hatására a tudomány által módosított álláspontok átvezetése nem jelent lényeges változást, a táncház-modell egy merev rendszer, úgyis mondhatnám, hogy dogma.
>Oké. A táncház-modell állandó (bár amennyire én ismerem, ennek is
>sokféle megvalósulási formája volt/van). De a táncházmozgalomnak miben,
>hogyan kellene változnia?
>
>> "az önfenntartó paraszti társadalom olyasmit tudott, ami sok problémánkra adhatna ma is megoldást"
>> Sajnos a tudás, a tudatosság az kevés volt, nagyon sok minden az életviszonyaikból, értékrendjükből, életmódjukból, és az öröklött szokásokból és hagyományokból fakadt. A többségén soha nem is gondolkoztak, csak éltek, ahogy elő volt írva. A közös éneklés és tánc, ami szintén nem tudatos jellem- és közösségformáló célkitűzésként jelentkezett, viszont ma nagyon hiányzik az emberek életéből.
>Ezen az igényen alapul a táncház-mozgalom.
>
>> "De a TISZTA FORRáS mindig ott van, és vissza-vissza térünk."
>> Én is ebben bízom, és várom a csodát...
>"Ne várd, éld!" - nem tudom ki mondta, csak eszembe jutott.
>Nem tehetünk mást, mint hogy mi használjuk a tiszta forrást, és magunkon
>úgy szűrjük át, hogy minél hitelesebben adaptálhassuk az adott helyzetre.
>
>Köszönöm gondolataidat, mert figyelmeztettek arra, hogy választásaimnak
>fontos következményei vannak!
>
>Minden jót! Dedesz
>
>--
>Deáky Péter - Dedesz
>7300 Komló, Akácfa u. 1/2.
>30/501-1821
>dedesz at freemail.hu
>
>___________________________
>
>A Folkrádió Közhasznú Alapítvány idén is köszönettel fogadja és jó muzsikával hálálja meg adód 1 százalékának felajánlását.
>Adószámunk: 18565449-1-09
>www.folkradio.hu
>
>
>
További információk a(z) Lista levelezőlistáról