[Folklista] (vajon miért?!)

[Halmi Aranka]

Kedves Mindenki!
Tudjátok, ez úgy van, és bocsánat, hogy hozzászólok...
Én, amikor egészen kicsi voltam, egy nénitől hallottam egy népdalt, csak úgy 
a kerítése mögött énekelgetett, csak úgy magának, vagy az éppen nyiladozó 
tulipánjainak... Nem tudom. El is tettem magamnak ezt a népdalt, és sokáig, 
nagyon sokáig, az az egy népdal volt amit tudtam... Nem is tudtam akkor még, 
hogy az népdal, csak kerestem, hát ha megtalálom valahol... Megtaláltam. 
Erdő erdő de magas a teteje...
Sírt benne a madárka, csak ezt tudtam, és nagyon sajnáltam... Később, amikor 
iskolába mentem, újból hallottam ezt a népdalt, és igen, akkor már tudtam, 
hogy népdal... Aztán, ahogy nőttem, cseperedtem, egyre több népdalt tudtam, 
akkor már tudatosan kerestem, hiszen mindig visszavitt egy olyan világba, 
ami csak álom volt, és soha nem kerülhettem igazi állatok, földek közelébe, 
csak a népdal szólt róluk, és a népmesék.
Ekkor, még rettenetesen utáltam a népzene "hangszeres" hangját, valahogy nem 
bírtam elviselni...
Talán, negyedik osztályos voltam ebben az időben...
Jött, az iskolánkba a Szokolai Sándor, és az nap tudtam meg, hogy népdal 
verseny lesz, és azt mondták, hogy mivel kicsi vagyok, nem mehetek, és 
különben is 100 népdalt tudni kell.
Azzal töltöttem a délelőttömet, hogy gyorsan, összeszedjek ennyi sok 
népdalt... Aztán, miután sikerült, akkor nagyon boldog voltam, mert én is 
énekelhettem a "nagyok" között. Persze, egy leányzó oly csodálatosan 
énekelt, hogy elragadott, teljesen magával ragadott, és onnantól kezdve, 
kerestem, hol találok népdalt... Nem találtam, csak a kórus 
feldolgozásokat... Mindegy. Ezzel is beértem...
Aztán, ez a lelkesedés elmúlt, mert nem jutottam közelebb, hiába próbáltam 
saját kis lehetőségeimmel szerencsét...
Eltelt kb 20 esztendő, és nekem is lettek gyermekeim... Mit ad isten, 
néptánc oktatásban vett részt kislányom, az iskolában, és azt mondtam: Jaj, 
ez nem is olyan jó... Néptánc... De, ahogy hallgattam a műsort, és táncoltak 
a gyerekek, akkor éreztem, hogy valami, valami nagyon közel került hozzám...
Valami nagyon megfogott ott, és akkor...
Utána, megint szünet, és kb 30 éves koromra sikerült népdalos könyvekhez 
hozzájutni, és felénekeltetni hangzó anyagot, ahol csak ének volt, és nem 
volt kíséret. Nem szerettem még akkor a "hagyományos" népzenét, a 
"hagyományos" népdalt sem... Hogy miért? És, itt a lényeg. Azt gondolom, 
hogy a "népdalra, népzenére," meg kell érni... Ma már, nagyon szeretem 
hallgatni az idős néniket, bácsikat, mert ma már látom a lényegét... De, 
sokkal könnyebb egy olyan zenét eladni a fiataloknak, ami közel áll 
hozzájuk. Hiszen, azért a "paraszti" éneklésben, zenélésben,ill. abban az 
időben, amikor ezek a felvételek készültek, nem volt se rádió, se televizió, 
se internet, se számítógép, se semmi, hanem csak az idősek, idősebbek, és 
tőlük hallották a "fiatalok" az éneket, mesét... Ha most nézzük, akkor csak 
azt látjuk, hogy cartoon network van, vagy bocsánat, de idióta mesék, tehát, 
nincs honnan megismerniük testestül lelkestül a "népi" hagyományainkat... 
Távol áll a fiatalságtól, mert nem a néptánc, népzene, és nem a népdal 
hallható a lakásokból, az utcákon sétálva, és a rádiókból, televiziókból.
Ha mindennap hallhatnák a mai fiatalok, gyerekek ezt, akkor sokkal inkább 
nyitottak lennének a népzenére...
És, mivel ma, felgyorsítva, egy kicsit átdolgozva, talán közelebb áll a 
fiatalokhoz a "népi" műfaj, így még az is lehet, hogy akik ezen nőnek fel, 
lesz majd igényük, és el kezdenek kutatni, hogy: Igen? Ez népdalból van? És, 
vajon, hogy szól ha nincs feldolgozva? Milyen lehet eredetiben?
Hisz, én is a "profi" népdalosok után voltam képes a "paraszti" éneklést 
elfogadni...Csak magamból indultam ki.
S a "vadvirágok", pedig csak hadd nyíljanak, mert igazán ők azok, akik 
kibírnak mindent, mindent. A forró nyarat, a hideg esőt...


Üdv: Aranka