[Folklista] nem igaz!

[dedesz]

Ziku Evantia írta:
> Dedesz!
>
> Nagyon meglepett, amit írtál! Számomra mindig Pécs (Baranya) volt a (jó) példa a nemzetiségek együttélésére, és a nemzetiségi oktatásra. Kifejtenéd egy kicsit részletesebben? Magánlevélben is, de lehet, hogy mást is érdekel, itt a listán.
>   
Nem az én problémám, de együtt érzek velük... és én is csak azt tudom, 
amit hallottam.
Az elmúlt 10 évben a táncház mozgalmat a kultúrházakból átköltöztették a 
művészeti iskolákba (helyszín, finanszírozás). A komoly együttesek úgy 
tudják fenntartani magukat (egy-két kivétellel) hogy az utánpótlásuk 
bázisa (ez nyilván nem kevés pénzt is jelent) a művészeti iskolájukban 
van (ebből fakad az is, hogy sokszor a gyerek-ifjúsági csoportok 
rendezettebb anyagi helyzetéből következően színvonalasabbak tudnak 
lenni, mint a felnőtt csapat - mert ott igen gyakoriak a pénzügyi gondok).
A nemzetiségi együttesek viszont - legjobb tudomásom szerint - 
kimaradnak a művészeti iskolai finanszírozás kereteiből, mert sem a 
Művészeti Iskolák Alaptanterve nem teszi ezt lehetővé, sem a megfelelő 
képzettséget (nemzetiségi néptánc oktató) nem lehet megszerezni. A 
szerb, horvát, makedon... táncházi hagyományok Magyarországon igen 
jelentősek (jól sejtem, hogy már a dunántúli-széki előtt is voltak szerb 
táncházak?), a hatásuk meghatározó, ma is nagy a közönsége (sokszor itt 
is folyt vita a balkanizálódásról, mint a populizálódás nem egyértelmű 
jelenségéről), élénk a kapcsolatuk az anyaországgal - nem lenne itt baj. 
Csak...
Én azt látom, hogy a magyarországi nemzetiségi csoportok nem kapják meg 
azt a támogatást, mint a magyar együttesek, és fenn áll a veszélye, hogy 
a saját, egyéni dialektusaik elvesznek. Egy mohácsi sokac tánc az 
legalább annyira tartozik ránk, mint a Horvátokra - felelősök vagyunk 
érte, a MIÉNK.
Szerintem ezért ne mutogassunk a románokra.
Mondom ezt úgy, hogy én elsősorban magyarban "utazom", és nem szeretem a 
mostanság divatos román-cigány tánc- és zeneőrületet, pedig szeretem, és 
tudom értékelni.
Nem szeretnék a politikába belemenni (talán meg is köveznének), de úgy 
látom, hogy a magyar történelem nagy pillanataiban, 1848-ban, 
Trianonnál, (lehet, hogy előbb is) és azóta folyamatosan azon buktunk 
meg, hogy a környező nemzetekkel és a saját nemzetiségeinkkel nem voltak 
megfelelőek a viszonyaink, nem vettük számításba őket, pedig 
közép-európa keveredett etnikai viszonyai közt ez kihagyhatatlan - 
mindenkit hibáztatunk, és sosem nézünk magunkba.

Még egy élményemet had mondjam el:
Van egy mondás: "rossz szomszédság, török átok". Hát ez sajnos egyre 
kevésbé tűnik igaznak. A Szent István kora utáni pogánylázadások 
évszázadokig elhúzódtak, és nem a pogány-keresztény vitában csúcsosodtak 
ki, hanem, hogy adott területen ki a földesúr, kinek adóznak a 
jobbágyok. Ledöbbenve olvastam helytörténeti tanulmányokban, hogy a 
nemesek, sokszor családokon belül, és generációkra visszamenőleg is mit 
hadakoztak egymással, és amikor már itt voltak a törökök, akkor is csak 
a jobbágyaik adója érdekelte őket - miközben a "pogány" török saját 
rendjét építette ki.

Ezért is gondolom én azt, hogy van mit feldolgoznunk, van mit 
ledolgoznunk. Ahhoz, hogy itt valami lehessen, el kell fogadunk egymás, 
a MÁST is, és erősítenünk kell magunkban a magyar kultúra legnagyobb 
értékét, a befogadóképességét. ÉS ennek meghatározó szerepe van az 
egyéni és a közös jövőnk szempontjából.

Dedesz

-- 
Deáky Péter - Dedesz
7300 Komló, Akácfa u. 1/2.
7625 Pécs, István u. 50.
30/501-1821
dedesz at freemail.hu