[Folklista] 30 éves a kolozsvári táncház

[Zagyva Natália]

Több lapban is jelent meg cikk a jubileumi rendezvényről, de talán az
alábbi, a Krónika tegnapi számában megjelent cikk a legrészletesebb. A
többit is megtaláljátok a www.folkradio.hu tallózójában.
Nati

Buli a szülőknek is
A harmincéves táncházat ünnepelték szombaton Kolozsváron.

Kétszintes mulatsággá alakult estére a kolozsvári táncház 30 éves
születésnapjára szervezett szombati ünnepség a Tranzit Házban. A
zsúfolt földszinten egymást váltották a zenekarok, a pihenőjük idején
pedig az emeleti kávézóban biztatták őket muzsikálásra a kötetlenebb
mulatságot választó táncházasok. Sokan és sok helyről érkeztek az
évfordulóra: a fiatalabbak – huszonévesek és hamincasok – apró
gyermekekkel, az idősebbek már felnőtt fiaikkal, lányaikkal jöttek el.


Utóbbiak nagy hányada Magyarországról vagy akár a tengerentúlról tért
haza ebből az alkalomból. A kolozsváriak, illetve a hajdani kolozsvári
diákok közt számos sepsiszentgyörgyi arcot is fel lehetett fedezni: az
évforduló napján a Háromszék Táncegyüttes is fellépett a városban.
Az össznépi mulatság előtt gálaműsoron léptek fel az ünnepelt
zenekarok: az elsőként megalakult Bodzafa, amelyet hatan képviseltek
ezúttal: Papp István Gázsa, Székely Levente, Panek Kati, Kostyák
Alpár, Kelemen László és Porzsolt Antal; a néhány hónappal később
alapított Ördögszekér és a Regősök, valamint az 1990 után létrejött
együttesek, a Tüske és a Tarisznyás. A sort a magyarlapádi
Pirospántlikás egészítette ki: a hagyományőrzőnek számító zenekar
idősebb tagjai kolozsvári diákéveik alatt ismerkedtek meg a
táncházzal.

A közösség és szervezői

Az évforduló nemcsak a mulatságra, de akár konferenciának beillő
szakmai beszélgetésre is alkalmat adott. Pávai István népzenekutató
irányításával a mozgalom alapító tagjai fejtették ki véleményüket a
kolozsvári, illetve az erdélyi táncház múltjáról és jelenéről, a
továbblépési lehetőségekről. Kolozsváron most már közel két éve nincs
heti rendszerességgel táncház, jelenleg a Heltai Alapítványnál gyűlnek
össze havonta egyszer a műfaj kedvelői. A meglehetősen elméleti síkra
terelődött beszélgetés során a résztvevők ennek okait is megpróbálták
feltérképezni. Valamennyien megegyeztek abban, hogy a diktatúra
nyomása alatt felvirágzó mozgalom – amely akkor divattá válhatott,
hiszen újdonságnak számított – folytatásának új kereteket kell
találni. Harminc évvel ezelőtt a zenekarok gyűjtötték a vonzáskörükbe
a néptánccal ismerkedőket, ma már ilyen spontán közösségszerveződésre
nem lehet számítani. A beszélgetés során két megoldás fogalmazódott
meg: a közösségeket – akár osztályközösségeket – támogatni lehetne
abban, hogy táncházat szervezzenek, illetve egyes intézmények „a
háttérirányítást" vállalhatnák fel. Ez utóbbira említett sikeres
példát Deák Gyula, a Háromszék Táncegyüttes igazgatója: szerinte a
sepsiszentgyörgyi táncházasokat nem zavarja, hogy a bulik kereteit az
együttes biztosítja. Ezekre a keretekre, feltételekre azonban
mindenképpen szükség van – még akkor is, ha akad ellenpélda, hiszen
Szamosújváron, Nagyváradon egy-egy összeszokott csapat évekig
megelégedett a magnós táncházzal is. Könczei Csongor néprajzkutató
szerint ma is a legfontosabb a zenekar – 2000-től 2004-ig azért
működhetett a Zurboló-táncház a kolozsvári Tranzit Házban, mert a
Zurboló táncegyüttes akkor még középiskolás diákokból álló zenekara
muzsikált benne. Mikor az Albert Szilárd vezette, ma Tüske néven
muzsikáló zenekar kivált az együttesből, a zenészek többé nem
vállalták heti rendszerességgel a muzsikálást.

A profizmus útján

A megoldást a népzenei képzés jelentené, azonban iskolai keretek
között nehézkes lenne megszervezni, hiszen Kolozsváron csak magyar és
román tagozattal tudnák elindítani – vetette fel Kostyák Alpár
népzenész, zenetanár. Többen úgy vélekedtek, hogy a népművészeti
iskolákban van lehetőség ilyen jellegű tanfolyamok szervezésére. A
kolozsvári utánpótlásról Könczei Csongor elmondta, újabb csapat van
felnövőben: a Bogáncs táncegyüttes tagjaiból verbuválódott zenekar
idéntől már gyerektáncház, később felnőtt táncház muzsikálását is
vállalhatja majd. Hogy lesz-e igény rá egy-két év múlva vagy a távoli
jövőben, fennmarad-e a táncház mint szórakozási forma – erre
természetesen nem született válasz a beszélgetésen. Hogy az utóbbi
évtizedekben milyen változásokon ment át a táncházmozgalom, annál
több. Pozsony Ferenc vetette fel a mai táncház egyik paradoxonját: „A
professzionalizmus árthat a táncháznak". Pávai István osztotta a
véleményét, szerinte a táncházzal ismerkedőket sokszor elriasztja az,
amit a színpadon látnak. Előfordul, hogy a legényesbe minden motívumot
bezsúfolnak, ami fellelhető az archívumokban. Egyre több a profi a
táncházakban, akik „letáncolják" a porondot, olyan rendet kérnek a
muzsikusoktól, amit rajtuk kívül senki nem ismer – egyszóval nem
figyelnek azokra, akik még csak most ismerkednek a népzenével,
néptánccal.

R-P. E.

Az „aranycsapat" akkor és most

Papp István Gázsa, a Bodzafa együttes prímása: „Minél öregebb egy
zenekar vagy egy zenész, annál jobban sokasodnak az évfordulók, mindig
akad alkalom az ünneplésre. Ha valaki előrukkol egy lemezzel, akkor a
bemutatón „összetalálkozunk". Legutóbb Kallós Zoltán 80.
születésnapján muzsikáltunk együtt. Annak idején jó baráti társaságot
alkottunk, a mi osztályunk – a zeneiskola végzős osztálya – indította
el a táncházat Kolozsváron. Körénk gyűltek azok az egyetemisták, akik
magyar, és nem diszkós társaságra vágytak. Ebben a korban, húszévesen
az ember könynyebben köt barátságot, és a mi esetünkben a barátság
életre szóló maradt – mint a mellékelt ábra is mutatja, hiszen
mindenki eljött. Szerencsésnek érzem, hogy egy helyen, egy időben
voltunk sokan zenészek, akik mindannyian igényeltük ezt a fajta
szórakozást. Untuk a magyar nótát, nem szerettük a Modern Talkingot.
Ma már nem tudom, mi lenne a recept, hogyan működhetne tovább a
táncház, annyira megváltoztak a körülmények."

Babos Csaba, régi táncházas: „Erre az alkalomra jöttem haza
Kolozsvárra, találkozni barátokkal, ismerősökkel, mindenkivel, akivel
a hetvenes évek végén együtt jártunk táncházba. Kolozsváron 1985-ben
voltam utoljára „igazi" táncházban, tavaly két ízben is ideutaztam az
öregek táncházába, amelyet havi rendszerességgel egy vendéglőben
rendeztek meg. Budapesten élek, és ott eljártam időről időre táncolni,
de tavalyelőtt abbahagytam. A fiam viszont nagyon szereti ezt a
muzsikát, odavan az újabb zenekarokért, sok felvételt készített velük.
De azt tapasztalom, hogy egyre több nem ideillő dallamot is
megszólaltatnak, és ezt egyáltalán nem tartom jónak. Nem figyelnek
eléggé a népzene tisztaságára, nem úgy örökítik tovább a hagyományt,
ahogyan kellene."

Panek Kati, a Bodzafa énekese: „Nagyon szerettem a nagyapámat, miatta
kezdtem énekelni: láttam, hogy ezzel örömöt szerzek neki. Ő azt
érezhette, hogy nincs idegenség, műviség abban, ahogyan énekelek, és
tovább viszem azt, amit ő megfogalmazott a Magyarózdi toronyalja
falumonográfia megírásakor. A fiatalok mindig lázadnak – a lányom
egyelőre nem lázad. Én énekes vagyok, a lányom táncos, és együtt
járunk táncházba. Ő az én korosztályommal, magam akár a
tizenévesekkel. Ha valaki a gyerekét táncházba járatja, és a csemete
beleszeret a népzenébe-táncba, akkor a szülő elérheti azt, hogy egy
csapatban bulizhat a gyerekével. Ahogy Gázsa a lányával, Kostyák a
gyerekeivel vagy én az enyémmel, de sorolhatnék akár húsz veteránt is
az aranycsapatból. Esténként jókat táncolunk a lányommal. Ha valami
kötelességmulasztás történik, a gyereknek az a büntetés, hogy az
édesanyja elmegy – mondjuk – a szentgyörgyi néptánctalálkozóra, ő meg
otthon marad."

Rostás-Péter Emese
http://www.kronika.ro/nd.php?name=Sh&kat=5&what=9265