[Folklista] Kodály-módszer

[Fehér Anikó]

http://library.thinkquest.org/05aug/01340/hun/index.html

Elöljáróban ezt ajánlom, rövid, tömör és a lényeget elmondja.

A Kodály Zoltán nevével fémjelzett, a gyakorlatban Ádám Jenő és Szőnyi Erzsébet által megalkotott zenepedagógiai módszer méltán van jelen a világ sok országának zenetanítási - metodikai repertoárjában. Így a miénkben is. Nem mondhatjuk, hogy egyeduralkodó, de az iskolák nagy többsége ezt használja.
A módszer lényege egy mondatban: 
A zenei írás-olvasás elsajátíttatása a relatív szolmizáció segítségével, a magyar népzenén keresztül. 
Importálhatóságának feltétele, hogy minden nép behelyettesítheti saját népzenéjét.
Fontos megjegyezni, hogy a szolmizációt magát, mint metódust egy Arezzoi Guido nevű bencés szerzetes találta ki a1050 körül, tehát közel 1000 éve. Ezért felháborító, hogy most, a frekventált időben is sorra emlegetik a különféle médiumok a szolm-ót, mint Kodály szellemi termékét. Nem az, K. csak igazított rajta. A másik nagy mumus pedig a kézjelezés, ami pedig egy 19. szd-i angol, Curwen szellemi terméke, s nem véletlenszerű kézmozdulatok gyűjteménye, mindnek oka van.
A dolog idáig nem is olyan bonyolult.
A baj ott kezdődik, amikor a Kodály módszerrel szoktatott és okított gyermek- fiatal elérkezik a késő romantika műveinek bekebelezéséhez. Mert ha jól bevette a kodályi relatív szolmizációs gondolkodásmódot, itt megáll a tudománya. A klasszicizmuson s a kora romantikán még csak-csak átrághatta magát, ha nem is könnyen, de a komoly modulációknál bizony fel kell ezt adnia. Nem beszélve az atonális, szeriális és egyéb 20. szd-i alkotásokról, amelyeknél már labdába sem rúg.
Ez a veszélye ennek. De mint mindennek, ennek is oka van. K. ezt a metódust nem feltétlenül profi képzésre, hanem a mindennapi életre, a művelt, zeneértő közönség okítására találta fel. S arra igen kiváló. Tehát pl. a magyar (és még sok más) népzene megismeréséhez, formai, zeneelméleti, tehát tud. igényű kutatásához is elegendő egy K. m-en nevelkedett fül. Ha innen nem akar kitekinteni az illető. De zenésznek semmiképpen sem vallhatja magát valaki úgy, hogyha csak szolmizál és csak a tonalitás biztonságos közegében van otthon. Bizony, magam is átéltem azt a poklot, amikor bőszen szolmizáló Kodály-iskolásként a Zeneakadémiára kerülvén szembesültem saját korlátaimmal. Mindet a mai napig sem győztem le. Ráadásul volt egy olyan zeneelmélet tanárom, aki a Bárdos-féle szolmizáción alapuló összhangzattan tanítási módszert is alkalmazta. Később ő is belátta, hogy nagyon ingoványos a talaj és abbahagytuk ezt.
Most, a jövő tanírainak tanáraként naponta vívódom ezeken a dolgokon. Főként azon, hogy a K. m. tananyagában van egy olyan vakvágány, ami sajnos félre is viheti az egészet. Matematikában pl. az első pillanatban ugyanazt tanítják, mint amit egy matematikus is el tud fogadni. Igaz?? Nincs gyerek matek meg felnőtt matek. Itt van! Van gyerek kottaírás és van igazi kottaírás. Elsős gyerekkel bátran szolmizáltatunk pl. egy d-h hangközt előjegyzés nélül sz-m-vel, holott az r-t lenne igazából. (Bocs ha nagyon előre megyek, kihagyható ez a rész....) Tehát azt a tonális keretrendszert, amit az előjegyzésekkel határozunk meg - egy könnyítésnek látszó hallgatólagos egyezményes engedménnyel - nagyon is megnehezítünk! Mert igaz, hogy a d-h az kisterc, ezért illik rá a s-m. De a d-h, előjegyzés híján a C-dúr hangsor 2. és 7. hangja, ily módon r-t.
Nohát, ettől én mindig idegbajt kapok, és nem is így tanítom. Próbálok rendet tenni a fejekben és nem halat, hanem hálót adni a diákjaimnak. Eddig meglepően eredményesen!
Bizony, elemezzük a skálákat, közben énekeljük a magyar népdalokat, s vizsgáljuk azok lelkét, mondanivalóját és építgetjük velük saját emberségünket.
A K. m-ből ezt kellene leginkább átvenni. Azt a hitet, emberséget, szeretetet, máshol nem kapható bizonyságot magyarságunkban, népdalaink esztétikai értékében.
Kodálynál nem hiszem hogy volt nagyobb gondolkodója a 20. sz-nak MO-on!! Látnunk kellene ezt, és azt hiszem, eljött az ideje annak is, hogy - picit revideáljunk betonba döngölődő - nem is teljesen általa kitalált módszerein. Meg kell hagyni belőle ami jó, pl. a tonaltás érzék fejlesztését, a hangközökhöz pavlovi reflexszel csatolt szolmizációs szótagokat, stb.
Én ezt már Zak-ista koromban megírtam - igaz, kicsit másként: Eretnek gondolatok a K. M-ről címmel. Nem arattam vele nagy sikert.
Beszélhetnénk napjaink zenepedagógiai gumicsontjáról, az óraszám kérdéséről is. Felesleges. Azzal kell focizni, ami van. Most az énekórákból vesznek el. De ugyanígy fájna, ha az irodalomból, a rajzból, a tornából vagy a biológiából vennének el. Melyik ujjam fáj kevésbé? Melyik gyerekemet szeretem legjobban?? Költői a kérdés. Igen, nagy kihívás előtt állnak mai zenepedagógusaink. És itt jön be az a téma, amiről egyszer már szó volt: a tanár egyénisége. Ennél nincs fontosabb...,. Szívem szerint 5.-ig semmilyen tankönyvet nem engednék be az énekórákra. Legyen könyv a tanító néni/bácsi két szép, csillogó szeme.........
És most megkerestem azt a papírt, amit Kméten kaptam - kikerülvén onnan érettségi után. Útravaló a címe:
"És mire való mind a fáradságos tanulás? Hogy versenyeket nyerjünk? Társaink fölé kerekedjünk, hírt, nevet szerezzünk? - Nem. Akiben van tehetség, köteles kiművelni azt a legfelsőbb fokig, hogy embertársainak mennél nagyobb hasznára lehessen. Mert minden ember annyit ér, amennyit embertársainak használni, hazájának szolgálni tud." (Kodály Zoltán)

Igaz szeretettel::::::::

Fehér Anikó
www.feheraniko.hu