[Folklista] NÉPHAGYOMÁNY

[Pávai István]

Pap Endre írta a Folkrádió Fórumán a CITERA témában: "az hogy mit nevezünk
hagyományosnak, az csupán attó függ, mikor keletkezett. Ami régen
keletkezett, az hagyományos, ami most, az nem az, akkor sem ha a régire
épül. Azonban 100 éve nem volt hagyományos az ami most az. Vagyis ami most
nem hagyományos, az 100év múlva lehet az. Vagy mégsem? Lehet, hogy ma már
nem adottak a feltételek hagyomány keletkezéséhez? Ez kiderül 100 év múlva.
Mindenesetre ha Paganinit valaki elmarasztalta volna újításáért akkoriban,
akkor ma nem lenne "klasszikus" fogású játékmód a hegedűn? Érted mit akarok
mondani? Nem kell a műfajokat összekeverni, csupán élni kell hagyni mindet!"

Azért itt válaszolok a felvetett kérdésekre, mert ez már nem csak a
citeráról szól, s hasonló kérdések gyakran a listán is felmerültek.

A HAGYOMÁNY szó mindenképpen azt jelenti, hogy valami olyasmi történik, ami
már korábban is történt, tehát "van hagyománya". Bárminek lehet hagyománya,
a klasszikus zenélésnek, a kórusmozgalomnak, a citeramozgalomnak, a városi
táncházmozgalomnak. Ez azonban nem NÉPHAGYOMÁNY, hanem a felülről szervezett
kultúra hagyománya. Amikor a folkrádiós listán és fórumon hagyományról
beszélünk, akkor ez egy rövidítés. Valójában ilyenkor a néphagyományra
gondolunk. A magyar néphagyomány pedig nem azt jelenti, hogy a 15 millós
magyar nép hagyományáról van szó, hanem a magyarságot alkotó, HAGYOMÁNYOS
ÉLETMÓDOT ÉLŐ KÖZÖSSÉGEK HAGYOMÁNYÁRÓL. A néphagyomány elnevezés tehát egy
konvenció, ami azért ilyen, mert amikor foglalkozni kezdett az értelmiség
ezzel a fajta kultúrával, akkor még a nemzet nagyobbik részét ilyen
hagyományos népi közösségek alkották. Így tehát nem azonos a
nép+hagyománnyal, hanem igazi értelme ez: NÉPI KISKÖZÖSSÉG HAGYOMÁNYOS
KULTÚRÁJA. Az ilyen közösségekben a hagyományozás meghatározó formája a
SZÁJHAGYOMÁNY, a népi kultúra gerincét pedig a KÖZÖSSÉGEN BELÜL egymásnak
adják át a nemzedékek, azt alapjában nem kérdőjelezik meg, nem akarják
alkotó szándékkal megújítani, megújulása a természetes újrafogalmazási
rendszerekből (változatképződés, új típusok kikristályosodása), s a
kismennyiségű természetes külső hatások sikeres asszimilálásából ered. Ha
ezek a hatások nem természetes úton jönnek (pl. rádió, televízió, hanglemez)
és mennyiségileg túlsúlyba kerülnek, akkor már nem beszélhetünk ezek
természetes asszimilációjáról, akkor KULTÚRAVÁLTÁS következik be. Ezt jól
jelzik azok az állapotok, amikor egy falun belül teljesen más az idősebbek
kultúrája, mint a fiataloké. A magyar falu vonatkozásában kultúraváltás
leggyakrabban társadalmi átalakulásokkal jött létre (iparosítás,
mezőgazdaság szocialista átalakítása, piacgazdaságra való visszatérés stb.).
Van olyan helyzet is, hogy a kultúraváltáltás ETNIKUMVÁLTÁS alklmából
történik. A Mezőségen pl. néhány száz éve egész falvak, falucsoportok váltak
magyarból románná. Az átalakulást elszenvedő generációk eredeti kultúrájuk
jó részét elvesztették, viszont az új közösség, amelybe bekerültek, szintén
hagyományos közösségként működött, tehát 100 év alatt újra egyensúlyban ált
a helyi néphagyomány, az unokák újra a nagyapák dalait énekelték.
A felülről szervezett kultúrában azért nem jöhet ilyesmi létre, mert ott nem
a közösség működteti a kultúrát, hanem annak szervezői. Ezért az nem
néphagyomány, akkor sem, ha a legősibb népzenét játssza, s ha ezt felülről
szervezve ezer éven át teszi.
Azt kérdezed, Endre, hogy ma adottak-e a feltételek hagyomány
keletkezéséhez? Hagyomány nem keletkezik, hanem valami az által válik
hagyománnyá, hogy ilyen közösségeken belül továbadják egymásnak a
generációk. Ma egyrészt igen kevés a kisközösségek száma, s azokat is lazább
szálak kötik össze egy régi hagyományos falusi közösséghez képest. Másrészt
a mai világ kulturális trendjei, a globalizáció, a divatkultúra nem kedvez a
hagyományozódás kialakulásának, mert gazdasági érdek az állandó változtatás.
A tavalyi mosópor ma már "hagyományos", ami azt jelenti a reklámban, hogy
elavult, elvetendő, itt az új, azt kell megvenni. De az újra is ugyanez a
sors vár jövőre. Hát ez nem igazán hagyomány. És ugyanez érvényes a
slágerekre is.
Az "élni kell hagyni mindet" kijelentésed jogos, csak kissé későn jött.
Miután a városi divatkultúra majdnem teljesen kiszorította a hagyományosat,
mondhatni megfojtotta azt, most kezet nyújt neki, hadd éljünk békében,
jusson hely mindenkinek ebben a globális mozaikban, szépen megfér egy
színpadon a megasztár énekese és a csángó öregasszony ősi dala. Csakhogy a
csángó öregasszony szinpadi fellépése sem hagyomány, csupán
hagyomány-bemutató. Mert az nem mindegy egy autómodell bemutatóján sem, hogy
csak láthatom a bemutatott modellt, vagy használhatom is, mert az enyém.