[Folklista] még mindig hagyomány

[Pető Szabina]

 Elnézést, hogy ilyen későn zavarok mindenkit ezzel a témával, de egy 
hónap után most olvastam csak e-mailt, és a levelek felénél leírtam 
néhány mondatot papírra, amit még így, a vita lecsengése után is 
szeretnék elküldeni. (Így egy olvasatra nagyon sok volt, pontosan nem 
is tudom ki mit mondott kinek, de a lényeget talán sikerült leszűrnöm.)
Felvételi előtt nekem is sok gondom volt ezzel a témával. Tavasszal 
elmentem a Néprajzi Múzeum EREDETI, MÁSOLT, HAMISÍTVÁNY -- 
tárgyak párbeszédben című kiállításra. Ez sokat segített hova tenni ezt 
a kérdést. 
Szerény véleményem szerint, mindenki döntse el, mit akar játszani. 
Bármit játszhat, csak tudja, hogy amit zenél, az micsoda. Számos 
ismert hanglemezen megjelenik (esetleg egy-egy szám erejéig) olyan 
feldolgozás, amit nem neveznék népzenének, de tanulmánynak simán 
elmenne. Érdekes, szép, elgondolkodtató. A fontos, hogy tudjuk róla, 
mi az. (Szinte mindig tesznek róla az igényes előadók, hogy ne 
legyenek kétségei még egy külföldinek sem.)
    A popzene lépéseit a népzene felé, nyilván nem kell 
szentségtörésként megélni, ez megtörtént más országokban is. Ha a 
táncházmozgalmaknak (és számos ágának) sikerült elérnie azt, hogy a 
könnyűzenében is megjelenik egy sajátosan "magyar zenei anyanyelv" 
(K.Z.), akkor annak örülnünk kell. Szerintem.
   Fontosabbnak tartom azt, hogy pontosan meg tudjuk határozni az 
általunk játszott zene hovatartozását, stílusát, célját és 
talán "minőségét". (Erre visszatérek.)
    (Egy személyes példa: táncosoknak "tanítottam" egy buliban hajnali 
kettőkor egy, táncházasok által széles körben ismert, 
szeretett "népdalt". Kedves zenész ismerősöm odalépett és 
megkérdezte, tudom-e mit énekelek, rávágtam: mezőkölpényit és 
hozzátettem hogy honnan tanultam. Elmosolyodott és szinte napra 
pontosan megmondta, mikor csinálták (ők maguk). Keletkezése 
véletlen volt, a dallam létezett, a szöveg szintén, a tánctípus is amiben 
játszották, de ez a három soha nem találkozott Mezőkölpényen. Azóta 
találkoztam ezzel a dallal más "tanítás" (nem hivatalos) alkalmával, de 
már én is elmondtam a "tanítóknak", hogy ők is tudják. Ha énekeljük 
azzal nincs semmi baj, csak tudjuk róla, hogy mi az. Pontosan 
ugyanúgy keletkezett, mint egykor keletkezhetett volna, de nem tette. 
Miért nem? Nem tudjuk. Lehet, hogy csak véletlen, lehet, hogy egy 
kimondatlan szabály gátolta. És ez a fontos. Egyre több szabályra 
derül fény, de még ez is kevés. )
   Azt, hogy honnan ered a sajátosság, azt nem lehet pontosan 
megállapítani. A koszos bugyit azonban hiába utánozzuk (kissé 
mesterségesen), mert ugyan hozzátartozik, de nem mint befolyásoló 
tárgy. A bugyi koszosságának oka az, ami szerepet játszhat a 
zenealkotás módjába. Más az ha szeretem a puliszkát, és máz amikor 
nincs mást ennem és az is más, ha lenne, de nem akarok, pedig a 
puliszkát nem is szeretem. 
    Ugyanolyan feltételeket nem teremthetünk, így nem tudjuk ugyanazt 
csinálni, csak lemásolni, vagy feldolgozni. Ahhoz azonban, hogy saját 
zenénket meg tudjuk határozni, meg kell tanulnunk, le kell tudnunk 
utánozni (nem japánosan, hanem a kereteket), vagy legalábbis 
tudnunk kell azt, hogy mitől nem tudom, vagy nem akarom leutánozni. 
Mit veszek át és mit nem. Nem azt kell tudni, hogy mitől jó, hanem azt, 
hogy MI. 
   Még hosszan lehetne ragozni, hogy a folklór hagyományokban él; az 
archetípus csak munkahipotézis; mit vesz át a közösség; mi marad 
fenn stb. Gyakorlatilag a néprajz szak első fél éve erről szól, de még 
senki nem ért ennek a témának a végére. A "tanulni, tanulni, tanulni" 
azonban ebben a témában sem megvetendő, mert egyetlen ember 
sem lehet okosabb az előtte megszólaló több évszázadnyi "felszólaló" 
összes tudásánál.

       Tisztelettel: 
                                Pető Szabina