[Folklista] mindent a maga módján

[Pávai István]

VITA. Ezzel a vitával azért nem jutunk sokra, mert gyakran nem az egyik
felvetett érveire válaszol a másik, hanem ahhoz hozzáképzel valamit, s azt
támadja meg, feltételezések születnek a vitapartnerekről, , hogy azok
kötekedésnek veszik a másik hozzászólását, hogy klikkesedő csoportokat
alkotnak stb. Az én véleményem, amennyiben egyezik az Agócs Gergelyével, meg
a Szász Jocóéval, az nem azért van, mert mi összebeszéltünk, mégcsak nem is
jártunk egyféle iskolát. Más-más úton kerültünk kapcsolatba a hagyománnyal,
s annak ismeretéből ezt szűrtük le. Ez nem szentírás, nem is elmélet, csak
tapasztalat, amit itt megosztunk a többiekkel, de amit nem kötelező
elfogadni.

UTÁNZÁS. Ez egy rosszul hangzó szó, azért félünk tőle. De a hagyomány
szabályrendszerének elsajátításához erre van szükség. Le kell utánozni, hogy
hogyan képezzük a hangot, hogyan díszítünk minden eljátszáskor másként,
hogyan vonózunk mindig kis eltérésekkel, hogyan kell improvizálnunk, hogyan
hozhatunk létre új dallamváltozatot, hogy rakjuk össze mindig más sorrendbe
a dallamokat, miközben a közösség által megkövetelt táncrendet betartjuk
stb. Mert mindennek megvannak a szabályai a hagyományban (nem az
elméletben). Az is, hogy hogyan találhatunk rá saját egyéniségünkre. És azt
is vegyük észre, hogy itt sokkal nagyobb teret kap az egyéniségünk
kibontakoztatása, mint a klasszikus zenében, ahol a kotta kötelező, hangokat
nem változtathatunk, ott valóban kevés eltérés lehet két előadó között. Én
persze a hagyományos zenélés megtanulásáról, utánzásáról beszélek, nem egy
adott hangfelvétel hangról hangra történő betanulásáról, ami lehet hasznos,
lehet egy apró lépcsőfok, de nem elég. Igen sok felvétel összehasonlítása
szükséges, s méginkább az élő kapcsolat a falusi zenészekkel ahhoz, hogy
célunkat elérjük. A legjobban tényleg akkor lehetne zenélést megtanulni, ha
örökbe fogadna bennünket a falusi zenész, s odaköltöznénk a környezetébe.
Persze ezt nem tehetjük. De ismerek olyan budapesti zenészeket, akik
kiköltöztek napokra, vagy akár hetekre a faluba, hogy ott tanulják a
zenélést. Ez nyilván többet ér, mintha 1-2 órányi felvétel erejéig beugrunk
hozzájuk. Ha ez sem lehetséges, akkor még mindig vannak a felvételek,
amelyekből ha minél többet megismerünk, annál közelebb kerülünk az
eredetihez. Tudatos tanulással, tanítással és a technika modern eszközeivel
le lehet rövidíteni a tanulási időt. Azért erre már rengeteg példa van.
Persze a módszereket kombinálni kell, amennyire lehet. Mert egyre kevesebb
az olyan falusi prímás, aki még őrzi a hagyományt, mert az ő környezetükben
a falusi lakosság már "vette az adást", a város üzenetét, hogy ne
foglalkozzon ezekkel a régi dolgokkal, vegyen néhány Lagzi Lajcsis kazettát,
s azzal már majdnem városinak érezheti magát.

HAGYOMÁNYŐRZÉS. Erről is beszéltünk már. A népzenekutatás maga is
folklorizmus, nem maga a folklór. Amit itt városon a népzenével teszünk -
mindegy, hogy székiesen vagy mozartosan - az nem a néphagyomány őrzése. Az
csak az abból kihasított tortaszelet ízlelgetése, a különbség csak annyi,
hogy az egyiken az öntet kurucos, a másikon labancos. De azért ez sem
mindegy.