[Folklista]

[Szász József Árpád]

Kedves listatagok,

Feltettem már korábban, többek közt azt a kérdést, miért vagyunk a folklistán. Hadd gondolkozzak hangosan egy picit:
	Bizonyára sokan szeretik, ha gondolataikat megoszthatják és főleg, ha megértésre találnak. Ez emberi tulajdonság. Bizonyára olyanok is sokan vannak, akik nem kívánják a más gondolatait meghallgatni, vagy csak akkor, ha az tetszik nekik. Ez is emberi tulajdonság. Olyanok is vannak bőven, akik dühösek lesznek a másik megnyilvánulásától (pedig nem is biztos hogy jól értik azokat), vannak akik ölre is mennének ezért, de vannak akiket pedig feldob, akiknek örömöt okoz. Ez is emberi tulajdonság. Sokfélék vagyunk. Ez is emberi tulajdonság. Ha egyetértünk, ha nem.
	De azért egyben egyformák vagyunk, hogy mindahányan egy testben élünk és egy fejjel rendelkezünk, ahonnan a saját szívünk által hajtott agyunk, a gondolatunk felelőse, diktálja a szavakat, többek közt. És nem vagyunk felhatalmazva, de felruházva sem azzal, hogy a másikét korlátozzuk, megsemmisítsük. Azt csak a saját gazdája teheti meg. Ő hordozza a testében, ő táplálja. Ő felel érte. Úgyhogy kár ezt bármire, bárkire ráfogni. Az nem igaz, nem lehet igaz.
És kedves listások énnékem is ez a szív, a sajátom, által vezérelt agyam diktálja a szavaimat: és történetesen azt is, hogy szép a zene és szép a tánc. De hol van? Hogy lehetne -újra- előhívni?
	Nézzünk szembe a valósággal: hányan táncoltak ezelőtt mondjuk 50 éve és hogyan, valamint most a napjainkban is hányan és hogyan? Pedighát mennyi új modern lehetőség ígérkezett ennek segítségére (magnó, kazettafon, lemezjátszó, TV, rádió, elektronika stb.). Beláthatjuk könnyen, hogy igen mindezek jó lehetőségek, és használhatóak, de kell hozzá az ember is. Sőt elsősorban az ember kell. És az ember szerintetek azért született, hogy a másikat dirigálja? Nem azért, hogy élje az életét? És megossza mással? Békében. Békésen. Emberi módon. Nem robotosan, tanult ideológiák, teóriák mentén, hanem a természetbe is beillő módon. A szív hangján. Az, az ember igazsága. Ezt kellene meghallani.
	Én szeretném ha elfogadnánk, hogy mi csak egy vagyunk a sokból, de a sok alkotja a világot. És minden egyes egyén fontos része a világnak. A világnak azt a részét tölti ki, amely nélküle üres lenne. Úgyhogy nemcsakhogy igent mondok ti rátok, hanem szükségesnek is látlak benneteket. Betöltötök egy-egy hiányzó, üres helyet. De azért kérlek: élvezzétek azt, örüljetek neki. Ne a másik helyét keressétek, a tieteket éljétek meg, az fogja okozni az örömöt.
És ezt nem foglalja, foglalhatja el senki és semmi. Sem a politika, sem a gazdaság, sem a másik nézete, gondolata. Mindazok csak segíthetnek, ha emberként használod. És használni meg érdemes. Sok mindent. Nem eldobni kell, hanem megtudni mire jó az az eszköz, és hogy kell használni. Hogy lehet egy botot a botolóban használni, hogy lehet a pároddal táncolni, hogy lehet zenére járni. Ez a kérdés. És hogy milyen helyen táncolhatsz. Nézd meg magadban hol szeretnél mulatni. Szeretnél-e egyáltalán? 
	Ezekre választ érdemes keresni. Akkor tudod majd jól érezni magad. Tudod-e hogy hány helyet akarnak bezárni, ahol a saját néped zenéjére, a saját néped táncát járnád? Hogy hogy utálnak téged, mikor ki akarod fejezni magad, persze ha az nemzeti, közösségi, ősi? Hogy mindenféle butasággal, méreganyagokkal etetnek. Nem eszel már valódi kenyeret. Valódi húst, valódi zöldséget. Nem hallgathatsz valódi zenét a rádióban, TV-ben. Miért, szerinted? Látod-e hogy a helyzet nem javul a pusztán csak a régi, ismert módszerek alkalmazásától? Merthát ezekben mi nem szerepeltünk. Nem szóltunk hozzá, nem mondtuk el, vagy nem hallgatták meg a hangunkat. Hogy ez a kenyér nem ízlik. Ez a zene most nem kell. Mert hangos és zajos, és erőszakos stb. És közben elhiszed másoknak, hogy nem kell erről beszélni. Ez a politikusok dolga, a gazdasági embereké, a jogászoké, a magasabb szintű lényeké. Hát nem. Ez a mi dolgunk, persze őket is beleértve. Ők nem magasabb rendűek. Őket mi engedtük elszállni. Meg engedjük továbbra is, ha nem állunk meg és mondjuk ki. MIT SZERTNÉNK. És nem követelni, hanem szépen megfogalmazni. És kiállni érte. Mert azok vagyunk mi. Azok akarunk maradni, akinek születtünk. Embernek. Nyított szívű embernek. Ezért szeretnénk énekelni, táncolni, mulatni.
	És ehhez kell pénz is, kormányzati támogatás is (ráadásul a magáénak kell éreznie). Terem is, csizma is, ruha is, és zenész is, táncos is. TV is, rádió is, CD is, Internet is. Jó kenyér is, jó bor is, minden kell. És ehhez politizálni is kell. És jól. És bátran. És szívből, őszintén. Mert az nem más ellen van. Az magunkért van, a népművészetet, népi életmódot kedvelők számára is. És akkor is, ha én egyik pártot tartom jobb partnernek ebben, a másik meg egy másik pártot. Ez nem megosztás. Ez együttműködés (az a megosztás, ha nem akarunk egymással beszélni, csak arról amiről azt hisszük egyetértünk). Nem ezt akarjátok? Nem együttműködni, egyeztetni, hozzátenni a sajátunkat? 
	És higgyétek el, hogy van aki így tud hozzájárulni, hogy esetleg politikai felhangú észrevételeket oszt meg. Nem a gondolatok tartalma (esetleg politikai irányultsága) az akadály (erről meggyőződhettünk már korábban is), hanem az emberi bölcsesség hiánya ahhoz, hogy egy közösség együttműködni, egyeztetni, listázni tudjon. Ehhez viszont gyakorolni, edzeni, nem hallgatni (szájat befogni és befogatni) kell.
Erőt, bölcsességet, egészséget kívánva üdvözlettel,
Szász József
Budapest, 2005.02.25.
U.i. Kedves Zsuzsa köszönöm a válaszaid.