[Folklista] (szocia)lustalista

[Dr. Nagymarosy András]

Kedves Józsi!

Ha emlékszel még, a FIDESZ a kezdetek kezdetén egy antikommunista, 
alapvetően aufklerista, kozmopolita, szociális demagógiával fellépő pártként 
indult. Úgy is hívták őket: a Kis SZDSZ. SZDSZ-es ismerőseim ma is állítják, 
a FIDESZ csak azért lett jobboldali-nemzeti párt, hogy egy megüresedő 
politikai szerepkör felvállalásával hatalomhoz juthassanak.

Nos, ha ebben eleinte lehetett is valami, mára - azt hiszem, remélem -, 
valódi népi-nemzeti-konzervatív párttá kezd válni. (Persze csak akkor, ha ez 
nem álruha, amit ügyes manipulációval velem is megetettek). Ami pedig Orbán 
Viktor szerepét illeti, 1993-ig ő is másképpen beszélt, mint ma.

De ha Nagy Imrére gondolunk, aki nemcsak elkötelezett kommunista volt, hanem 
pl. moszkvai besúgó is és a Rákosi-kor törvénytelenségeinek egyik 
végrehajtatója, mégis a Forradalom 13 napja alatt   annyira elkötelezte 
magát a magyar nép és nemzet mellett, hogy ezért a vérét is adta, akkor 
hihetünk abban is, hogy Orbán Viktor megértette a rá váró feladatok lényegét 
és 12 év alatt felnőtt ahhoz, hogy a kisemberek és a nemzet érdekeit 
felvállalja, képviselje a politikában. Hogy aztán a FIDESZ-ben szintén 
jelenlévő haszonleső cápák hagyják ezt vagy sem, azt nem tudom. Szóval 
bízzunk benne!

Üdvözlettel

Ánti

PS. Amúgy nem biztos, hogy ezt a listát politikai fórummá kellene 
változtatni, úgyhogy elnézést kérek a hozzászólásomért.

----- Original Message ----- 
From: "Szász József Árpád" <SzaszJ at olajterv.hu>
To: "Folklista a Folkrádió levelező listája" <lista at list.folkradio.hu>
Sent: Wednesday, February 23, 2005 9:13 AM
Subject: RE: [Folklista] (szocia)lustalista


>A nagy pangást látva (nincs ezzel semmi gondom amúgy) bátorkodom az alábbi 
>sorok elküldésére. Valójában nem ide szántam, de valahogy úgy érzem mégis 
>jól jöhet egyeseknek. A politikai felhangját nem érdemes mellre venni, nem 
>arról szól.
>
> "Hallgassuk meg egymást"- a szív hangját
>
> Gyermekkoromban alig vártam, hogy a magyar futballválogatott pályára 
> léphessen. Mintha a világot ehhez viszonyítva érzékeltem volna, csak a két 
> mérkőzés közti időt kellett valahogyan eltölteni, és aztán így tovább. És 
> persze minél több időt foglalkoztam a meccsre való felkészüléssel és a 
> mérkőzés utáni élményfeldolgozással, annál tartalmasabbnak tűnt az életem. 
> Még visszaemlékszem milyen erősnek, gyorsnak és technikásnak éreztem 
> magam, de mondhatnám a többi gyerek is, egy-egy jó mérkőzés után. Úgy 
> éreztem
> mindenre képes vagyok. Akkorákat vetődtünk a labdáért -a lányom szavával 
> éljek- hogy csak nacsak, meg úgy belerúgtunk a böndőbe, hogy az csak úgy 
> puzmázott.
> Alig húsz esztendő telt el az óta, és felismerem ezt az érzést újból. 
> Valahogy így világosodik meg előttem a mostani politikai helyzet, vagyis 
> hogy a volt miniszterelnök beszédei a viszonyítási mérföldkövek, és a két 
> beszéd közti időt kellene valahogyan eltölteni. Éppen így készültem a 
> tegnapi beszédre is, de tudtam, hogy valami igazi nagy fordulat következik 
> be. Már a felkészülési időszak is rendhagyó volt, de érezni lehetett, hogy 
> mindez csak az előkészület a nagy fordulathoz. A körcsarnok kialakítása is
> , a színpadi megjelenéstől a kitűnő műsorvezetői minőségű felvezetőkig az 
> egész menetrend ennek megfelelően készült.
> Ahogy a focimeccseken is a játékosok az elején még csak ismerkednek a 
> labdával, úgy láthattuk Orbán Viktort, de a két kérdezőt is belerázódni a 
> valódi küldetés végrehajtásába. Egy-két bizonytalan labdaérintés, egy-két 
> bátortalan mozdulat és beindul a csapat. Egyre jobban elkapja a ritmust és 
> a közönség is felkapja a fonal szabadon lévő végét. Elkezdődik a tánc. Az 
> élet tánca. És ez így megy másfélórán keresztül. Táncolunk, figurázunk, 
> csújjogatunk, fújjuk a nótát. Még nem tudjuk igazából: kik vagyunk? Mint
> ha Viktor párja lennénk, és ő táncoltatna. Büszkék vagyunk hogy minket 
> táncoltat, hogy vele táncolunk, jól esik, de még nem tudjuk miért. Nem 
> tudjuk hogy minket választott-e? Velünk akar-e lenni?
> Ő viszont mind tudja. Rólunk is, és önmagáról is. És felvállalja magát, 
> kifejezi. Szívét lelkét beleteszi. Ő táncolni akar, táncolni az életet. Az 
> életet választani. És kiadja mindenét, amije van. Kiénekli, kitáncolja és 
> ezzel véget ér a bál. Egy kis mozgolódás, öltözködés készülődés és 
> mindenki elindul hazafelé. E közben dolgozik a belsőnk, a tudatalattink. 
> Erősnek, tisztánlátónak érezzük magunkat. Gondolatban még táncolunk 
> egy-két rendet, aztán lefekszünk.
> Álomba merülök. Folytatódik a korábbi álomsorozat, amelyekben Orbánnal 
> kerülök kapcsolatba. Megjelenik most is, beszélünk a szokásos mindennapi 
> életet érintő gondokról, azok megoldásairól, de most valami nagyon furcsa. 
> Nem akar elmenni. Lefekszik a lányom ágyába és elalszik. A családi 
> életünkbe kerül. Másnap mennék a munkába, de átgondolom: mégis csak megér 
> egy szabadnapot, hogy a miniszterelnökkel együtt lehetek, a saját 
> házamban. Ígyhát maradok vele. Beszélgetünk, majd elmegyünk ebédelni a 
> gyerekeimmel e
> gyütt (a valóságban még csak egy van). Orbán úgy mutat be a pincérnek, 
> mintha az ő családja lennénk, és tovább beszélgetünk. Az agyamban még a 
> tegnapi évértékelő beszéd forrik, mígnem egyszer csak rádöbbenek a 
> lényegre. Megértem, felvilágosodok, és elmondom Orbánnak:
> - Viktor! Te a tegnapi szertartással tulajdonképpen közénk jöttél. 
> Mindannyiunk világába. Beléptél az életünkbe. Mától az változott meg, hogy 
> többek vagyunk egy-egy Viktorral.
> Erre ő kacag egyet és mondja nekem:
> - Á, dehogy. Mi (FIDESZ) csak találtunk egy jó köntöst, vezérszót, amely 
> mindenkit elkápráztat és ezt vettük fel. Nem gondolod komolyan, hogy 
> érdekeltek ti minket? Ez csak eladható színjáték. Nincs semmi mélyebb 
> tartalma.
> Ettől egy kicsit csalódottá válnék, de erőt gyűjtök, és magamba vonulok. 
> Végül is győzedelmeskedik az énem és mondom:
> - Nem tudsz átverni! Átlátok rajtad. A legmélyebbről tudom, hogy igenis 
> már bennem vagy. Még ha te nem is látod.
> Gondolkodóba esik, megpróbál még egy-két kacarászó megjegyzést tenni, de 
> leáll, és mint ahogyan Robert de Niro a pszichológusára (Csak egy kis 
> pánik-ban), rám mutat mutató újával:
> - Te! Te tudsz valamit.
> És eltűnik. Én meg ráébredek a valóságra, hogy igenis felnőttem. És 
> elkezdődött az életem. Nem a két beszéd közti idők elfogyasztása, hanem a 
> sajátomé. Ezt tette Orbán. Ennyit tudott megtenni. Előcsalni a szív 
> hangját, ezt kellett meghallanom.
> És felébredek, de még mindig hallom.
> Kívánom, hogy ti is halljátok a sajátotokat...
> Üdvözlettel,
> Szász József
> Budapest,
> 2005-02-23
>