RE: [Folklista] Ad: Margittai Gábor

[Szász József Árpád]

Ismét egyetértek veled Gergely, a fő vonalakban (tanultam tőled, örülök, hogy ilyen világosan, tömören fogalmazol), de azért még leírnám ezzel kapcsolatos aggályaimat, meglátásaimat:

1.      Nem szeretném, hogy elsiklódjunk a fölött, hogy nem csak a kritikussal kellene foglalkozni, hanem a minket érintő, érdeklő produkcióval, előadásmóddal, tartalmával, milyenségével, stb...Éppen ezért megkérdezem, akik ott voltak az idei antológián,  a MG által leírt "üres nagyotmondások" valóban nem igazak? Vizsgáljátok szó szerint, indulat mentesen: idézem MG-t "a rendezői jobbról bevonuló, egymást átkarolva éneklő legények látványa, a túloldalról ütemesen fel-feltörő lányujjongatások kacér hangorkánja, illetve az a nemes verseny, hogy melyik koreográfus képes az Erkel Színház amúgy nem liliputi színpadát annyi táncossal benépesíteni, amennyi már biztosan elég a teljes zűrzavarhoz, vagy melyik az a táncos, aki eléri lábával a saját fülét"... 

Bevallom, én már sokszor láttam ilyent, és bármennyire akarnék jót mondani, építőt erre csak az egyszerű tény tudja átjárni a fejem: ez se nem néptánc sajátosság, se nem előadó-művészeti fogás. Ez egy felületesen, figyelmetlenül használt kéznél lévő eszköz ahhoz, hogy a fellépők bekerüljenek valahogyan a színpadra, és továbbá hogy ottan tudják változtatni a helyüket, az unalmasság elkerülése végett. Ezért természetesen nem a fellépő a felelős, hanem a darab rendezője, koreográfusa. Őt írja le, az ő képességeiről tanúskodik. És mily nagy a felelőssége éppen azért, mert ilyen sok "ártatlan", örömmel, odaadással, élettel teli fiatalt ilyen korlátok közé szoríthatja, üressé nevelheti. Ő a felelőse azért, hogy ilyenné sívárodhat a produkció, de sajnos az örömteli állapotok is hamarosan lelankadnak ennek következtében. Itt az idő, hogy ezen változtassunk. Ki kell jönni a megsértődni tudás rabságából, ki kell emelni a fejeket a homokból. Ehhez pedig, amatőr együtteseknél főleg, nem a nagy briliáns ötletek, szakmailag kifogásolhatatlan eszközök használatára van elsősorban szükség, hanem az egymásra figyelésre, a mások felfedezésére, a mások egyéniségeire. És azok ápolására. A gátlások, feszültségek kioldására. Az összetartozás megélésére és kinyilvánítására...A zene és tánc szeretetére, örömére.

És ezért álljanak ki a rendezők, koreográfusok és ők védjék meg a gyerekeket, ne hagyják magukra (amiről nem tehetnek), jöjjenek, vitázzanak megalapozottsággal...mert elsősorban ők kerültek górcső alá (főleg az amatőr együttesek esetében).

2.      Hamár a kritikusokról beszélünk, én örülnék ha az emberi mivoltuk lenne az elemzés mozgató rugója. És ezt a fő vonalat a szakmai felkészültségükkel, megalapozott tudásukkal egészítenék ki a cél érdekében. Éspedig a fejlődés, teljesség, kiteljesedés útjára terelni úgy az előadót, mint a széles publikumot.

Az ember és tulajdonságai szeretetével,

Szász József
 

Szász Jocó írta:
 

"Egyetértek az észrevételeiddel kivéve, hogy a MG cikkei fröcsögők lennének, vagy fikázók. Van némi igazság benne, de szerintem, mint korábban írtam nem támadó jellegűeknek látom én, inkább a saját állapotát tükrözik (hitelesen), és ez is szolgálhat kritikaként az előadónak."

 

Hát, pont ez az! A cikkek a szerző saját állapotát (is) tükrözik. És a cikkírásban is, mint minden egyéb önkifejezési formában (pl. zene, tánc, ének) a stílus az egyik leglényegesebb eszköz. Másként: "A stílus maga az ember" (José Ortega y Gasset). Az előadó pedig a tárgyilagos kritikának örül, mi több, a lap olvasója is csak az ilyenből tudja felmérni, milyen is volt valójában a kritika tárgyát képező esemény (mű, produkció, stb.). Azt is lehet, hogy valaki lezserre veszi a stílust, de attól még a kritika tartalmazhat tárgyilagos megállapításokat. MG az élclapokra jellemző stílussal, üres nagyotmondásokkal akarja ellensúlyozni a szakmailag értékelhető bírálat hiányát. Annak, hogy végre valaki kívülálló tollat ragad, és kritikát ír a népművészeti színpad alkotásokról, már önmagában örülni kellene. A hozzáértésnek pedig nem csak a táncosok kérdéseinek kereszttüzében kellene megnyilvánulnia, hanem (elsősorban!) magában a kritikai írásban is. Arról, hogy mi hogyan "nem támadó jellegű", pedig csak annyit, hogy a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve! Azt korábban is tudtuk, hogy a kritikus egy egészen különleges állatfaj, de az ő szakmai elismertségét érveinek megalapozottsága határozza meg. És hidd el, léteznek SZAKMAILAG megalapozott, illetve SZAKMAILAG támadhatatlan érvek. Legalábbis, ami a népművészet szakmaiságát illeti. 

A valóság és az igazság között a leglényegesebb különbség az, hogy az igazság egyszerű, a valóság pedig bonyolult. Ennek az alaptételnek a felismerése pedig minden kritikus számára meghatározóan fontos (kellene, hogy legyen).

 

A valóság határtalan szeretetével

 

Agócs Gergely

--------- következő rész ---------
Egy csatolt HTML állomány át lett konvertálva...
URL: <https://list.folkradio.hu/pipermail/lista/attachments/20050204/25113fbf/attachment-0017.htm>