RE: [Folklista] Antológia

[Szász József Árpád]

Sziasztok listatagok,

Judit kérésére én is elmondanám a véleményemet, gondolataimat a MN cikkével és tartalmával kapcsolatban. 
Előre is kérném ne az indulatotok vezéreljen olvasása közben, egyáltalán, ha elolvassátok. Már korábban mondtam ki is lehet dobni, magatok választhattok.ez az én véleményem és nem felettébb vagy alattább való másokénál csupán csak személyes és hiszem, hogy a leghitelesebb rólam.
Tehát:
	Számomra a cikk elsősorban annak az elkeseredésnek ad hangot, amit a szerző megélt az ez évi antológián, a korábbiak folytatásaként. Nagy jelentősége van annak, hogy korább is érdeklődéssel figyelte e sorozatot, de természetesen más helyeken is érdeklődő a népi kultúra tekintetében (Benke Ildikó is említést tett: pld. a két évvel ezelőtti táncháztalálkozón) és érdemes együtt értelmezni az írásait. Számomra természetes az is, hogy nem a rosszindulat vezérli, hiszen akkor a legjobb fegyver a nemtörődömség, meg sem említeni, nem írni róla. Már sokan említettétek, hogy nincs elég tere, reklám, érdeklődés e kultúra iránt. Úgyhogy számomra egyértelmű, hogy a cikk pontosan a törődés, az ügy fontossága és a tenni vágyásból született, és méghozzá nagyon is bátran felvállalva a személyes vonzódását és közelségét e műfaj iránt. Ő nem egy kívülállónak érzi magát. Erre bizonyíték pld. az, amit ír: "Nos ha ez tényleg így van, akkor itt az ideje, hogy ruhánkat megszaggassuk, fejünkre hamut szórjunk, és siratódalokat énekeljünk csendesen- mert úgy tetszik, ez a vég. S ha nem annál rosszabb."
Számomra oly nagy elkeseredés szólal meg a cikkben, hogy az író még kritizálni sem képes. Néhány színpadi képen, mindennapi ismétlődő figurán, szokásos koreográfiai alapfogáson kívül, amit megemlít, nem is talál életet még csak sugalló, pislákoló mozzanatra sem. Ez olyannyira fájdalmasan érinti, hogy még az ebből kirugaszkodó produkciókat is csak épp megemlíteni tudja.
És zárszóként is csak mindezt megerősíti, hogy még egy előítéletektől mentes, izgalmasnak, kedvesnek ígérkező előadásra sem érez erőt elmenni ezek után. És mindezt be is vallja, abban a hitben, hogy ez mégis a legtöbb, amit megtehet: leírni, kiengedni fájdalmát. De végül is az is kiderül, hogy néhány nap után lát azért esélyt arra, hogy változhat a jövő és hogy mindez nem egy lezárt ügy számára sem.
	Nahát ennyit a cikkről, és most a táncról, produkciókról.
Bevallom nem voltam a műsoron ígyhát arról nem tudok beszélni, de láttam én már az előbbiekből és más műsorokat is különböző együttesektől, és idekívánkozik egy-két észrevétel.
Sajnálattal veszem én is tudomásul, hogy bizony a néptánc, népzene produkciókat igenis jellemzi egyfajta fásultság, a műsorokba foglalt kifejezések szűkebb keretek közé szorultak be. Én James-el ellentétben, sajnos, nem néptáncokat szoktam ezeken látni (azokért én élek halok, mindig feltöltenek). Inkább annak értelmezéseit és a felhasználásainak próbálkozásait látom. Számomra a néptáncot nem a sportteljesítmény, a vigyorgó arc, a különböző térformák, kisebb nagyobb csoportok mozgásai, a hangos, csendes üvöltések, a fiúk lányokat dobáló műveletei, az éppen nem táncoló egyének kínos mitévő legyek álló helyzetei, a zenekarra rászóló, zenekarral és egymással mutyizó kalandorok megnyilvánulásai stb. jellemzi. És rögtön hozzáteszem, nem vádolok senkit, csak ilyennek látom a produkciókat. Ráadásul úgy látom mindez egy közös munka eredménye. Itt tartunk, mindahányan beletettük a magunkét.
	A legnagyobb felelősség azért természetesen az együttes vezetőké, koreográfusoké, rendezőké, de a produkció résztvevőinek, a nézőknek is van némi felelőssége a jövőt illetően. Pld. nem biztos, hogy mindent meg kell tapsolni.a résztvevők meg jó tennék, ha érdeklődnének a kritikák felől, és meghallgatnák, feldolgoznák az észrevételeket (ez a felnőtt, érett magatartás). Láthatjátok itt a listán is, de máshol is pld. a MAG-ban, hogy csak a dicséreteket képesek elfogadni, nem tudjuk fogadni a kritikát (mondjuk nem is nagyon van kritika, pedighát nagyon hiányzik). Ha valaki mást lát mint mi, akkor már bunkó, attól már hányingerünk van. Pedighát ha fejlődni akarunk, akkor ezeket kár kihagyni. Meg kellene köszönni, hogy van aki észreveszi és felvállalja a nekünk nem tetsző álláspontot is. Persze nem biztos, hogy igaza van, de az idegeskedés, indulat biztos nem segít. Aki pedig meg van győződve, hogy amit csinál, az a sajátja és jól esik, akkor nincs mire idegeskedni, azt senki sem tudja letagadni. Úgyhogy kár a gőzért, inkább nézzétek meg mi tetszett, és mi nem, és miért. Vagy mit láttatok? A cikkben írottakat nem? És hogyan érintett? 
	Számomra nagyon elgondolkodtató, ha valakiben ekkora fájdalmat és ilyen ürességet volt képes nyújtani 3 óra táncműsor. Nem lehet az ő bunkósága az oka, mégha úgy lenne is. Egyébként nem egyedül van így szerintem sem. Nézzetek csak magatokba mélyen, ahová csak ti tudtok és magatokért! Ez mindnyájunknak jól jönne, lenne még miről beszélni bőven.és az örömmé válhat, csak
fel a fejjel ki a mellel!
derűvel,
Szász József
Budapest, 2005.02.02.