Fw: [Folklista] FW: Folklor Digest, Vol 2, Issue 99

[Szabó László]

Aki esetleg lemaradt róla, ismét elküldöm a Benke Ildikó által közzétett
cikket:

Nagy sárkány
Botrányok a gyimesi tánctáborban

Már az első megrengette az időn kívüli világot. Nyílt a völgy, lassan,
de megállíthatatlanul, ahogy a hosszú csángó falvakat elözönlötték a
tarisznyás pesti bölcsészek meg a nyugati egzotikumvadászok. Az idén
tartották meg a tizenharmadikat, lehet, az utolsót. A napokban zárult
gyimesi tánctábor botrányai igazolták, hogy a székelyföldieknek sincs
mindig szükségük vadromán hőzöngőkre, hogy rosszul érezzék magukat
hazájukban.

Husángokkal, vasvillákkal felfegyverkezve toporognak a gyimesi parasztok
a patakok partján. Egyre többen, egyre gondterheltebben gyülekeznek a
hidakon és a sáros töltéseken. Háború van: morogva, folyóvá szélesedve
zúdul a Hidegség patak a Tatros völgye felé, százával sodorva magával
ásványvizes palackokat, színes rongyokat, mindenféle nem bomló
háztartási mocskot. Kitartóan szakad az eső a kelet-erdélyi Gyimes
völgyében, a csángók feszülten bámulják a megfeketedett vizet. Most
gyökerestül kimosott fűzfák jönnek. Az emberek nézik, amint a vízszint
emelkedik. Öles cölöpök érkeznek, gerendák, félbetörött ablaktokok
bukdácsolnak lefelé – valahol megbonthatottaz ár egy kalibát. Vagy
hidat sodort el.

A készültség nem tart sokáig, a pusztító áradás elmarad, vagy ahogy a
helybéliek mondják, nem jött le a nagy sárkány, hogy felfalja
otthonaikat. Pár településsel lejjebb, Comanesti környékén a moldvaiak
már nem voltak ilyen szerencsések: néhány napja utakat, falvakat, vasúti
síneket söpört el az árhullám, emberek, juhnyájak tűntek el a hullámok
között. Gyimesközéplokon most minden visszasüpped abba a bénult,
ellenséges csöndbe, amely az idelátogatókat fogadja. Tizenhárom éve
először történhet meg ez: fesztivál, nemzetközi tánctábor zajlik, de az
örökös szervezők, a középlokiak csak az orrukat lógathatják a kiürült
faluban. 1992-ben, a legelső tábor idején forradalom rázta meg a csángók
kanyargós patakvölgyeit. Az addig tökéletes elszigeteltségben, sok
helyütt villany nélkül és csak szekérrel járható utak mentén éldegélő
gyimesi parasztok először találták szembe magukat a tolakodásig kíváncsi
anyaországi emberáradattal, amely sátrakkal népesítette be a
futballpályát, hívatlanul is bevackolta magát a havasi szállások
szénakazlaiba, bumfordi módon jött-ment a legelőkön. S áhítatos arccal
hátizsákjába tett mindent, amit echte csángónak gondolt, a rossz
fagereblyétől a cifrán kivarrott bőrövön át a legesetlenebb asztali
nótákig. Évről évre jöttek az etnoturisták meg a táncosok a nyár
derekán, s a középkorias gondolkodásmódú, kemény és barbár Csángóföld
lágyulni, nyílni kezdett. Megjelentek a nálunk már levetett popdalocskák
meg lakodalmasok a gyerekek repertoárjában csakúgy, mint a divatjamúlt
farmerek és simlis sapkák, amelyek leginkább a segélyszállítmányokkal
vagy az anyaországi látogatók szeretetküldeményeivel lepték el a
völgyeket.

Ám a gyimesiek nem csupán a „külső”, erdélyi, anyaországi
világgalszembesültek, mint egy lázrohammal járó megrázkódtatással, hanem
a fiatalabbak körében már csak fanyalogva-fintorogva emlegetett,
korábban Székelyföld-szerte lenézett saját csángó kultúrájukkal is. Az
első tábor idején, miközben a magyarországi táncosok lúdtalpasra
gyakorolták a lábukat a sebes csárdás elsajátítása közben, a
„nagykultúr” galériájában naprólnapra többen könyököltek a
helybéli bámészkodók, hogy az esti mulatságokban már gátlás nélkül
táncolják le a deszkákról a fővárosi szalonparasztokat. Most üres a
nagykultúr, a futballpályán egyetlen sátor sincs: a fagyosan hallgató
Középlokon csak átsuhannak a magyarországi jövevények, az ezeréves határ
és a gyimesfelsőloki tábor között kirándulva.

– Öt éve gondozom a gyimesi tánctábort, a középloki polgármesteri
hivatalkért föl, hogy segítsek – mondja Sára Ferenc főszervező
–, de ehhez hasonlóeddig még nem történt velünk. Az utolsó
pillanatban, egy nappal a megnyitás előtt kellett dönteni: vagy elmarad
a tábor, vagy a hagyományt megtörve nem Középlokon tartjuk meg. A
Magyarországról Gyimesbe települt Sára Ferenc táncos-koreográfust nem
könnyű szóra bírni: a tábor utolsó napjaiban is állandó készenlétben
áll. Hol idegenrendészek, hol rendőrök, hol meg az egészségügyi
szolgálat emberei cirkálnak a rendezvény helyszínein, a szervező után
kajtatva. Sárának valósággal bujkálnia kell, nehogy mondvacsinált
indokokkal idő előtt zárassa be a tábort valamelyik túlbuzgó román
hatóság. Ám a főszervező szerint korántsem állami túlkapásról van szó.
Néhány bosszúszomjas középloki magyar potentát akarja őt eltávolítani
nem csupán a tábor éléről, de kiebrudalni egész Erdélyből is, noha már
tíz éve él a csángók között letelepedve.

– Itt nem az egyszerű gyimesközéploki parasztemberekről van szó

– magyarázzaSára Ferenc –, hanem egy-két ember piti üzleti
érdekeiről. Korábban a középloki kultúrigazgatónak adtam a táborlakók
étkeztetésének jogát, illetve a magyar államtól kapott évenkénti
pályázati támogatások összegét, de az általunk elfogadhatatlannak
tartott elszámolások miatt meg kellett vonnom ezeket tőle. Ebből lett a
probléma az idén. A kultúrigazgató összejátszott az önkormányzati
titkárral, aki a polgármestert megvezetve elérte, hogy a szervezők feje
fölött írják ki a pályázatokat az étkeztetési-büfétartási jogokra
– arra törekedve valójában, hogy minden visszakerüljön az
igazgatókezébe. Amikor nem tudtuk elérni, hogy az önkormányzat tartsa
magát a megállapodásokhoz, szedtük a sátorfát, és egy nap alatt
felköltöztettük a tábort Felsőlokra, ahol a vezetőség teljes mértékben
mellénk állt. Ennek köszönhetően mégis sikerült családias, jó hangulatú
fesztivált megszervezni. De itt nem ér véget ez a nagyszerű történet:
Sárát mindvégig hajszolták a hatóság emberei; a tábor utolsó előtti
napján hogy, hogy nem, hosszas áramszünet zavarta meg az éjszakai
mulatságot, amely azonban még bőszebb, gyertyafényes muzsikálásra és
táncra ösztökélte a táborlakókat; az utolsó napon pedig a főszervezőt
becitálták a középloki rendőrök az őrsre, hogy fizessen 700 ezer lej
(mintegy 4300 forint) büntetést becsületsértésért

–mint a régi rendszerben.

– Harminc éve a csángókért dolgozom – mondja Sára
ingerülten. –Magyarországra, a világ minden tájára utaztatom őket
bemutatókra. Népszerűsítem kultúrájukat. A fiataloknak újra megtanítjuk
táncaikat. A feleségem hat éve fillérekért tanít hatszáz gyereket. A
csángók a táborban mindig ingyen vethettek részt.

– Kiábrándultnak tűnik.

– Az vagyok. Nagyon. Nem az egyszerű falusi emberekből ábrándultam
ki, azokmellettünk vannak. Csak azzal a pénzéhes középloki társasággal
van problémám. És a helyiek mentalitásával: „… hát nem is
tudom, de nem isérdekel”. Nem állnak ki mellettem nyilvánosan, de
kérni, azt tudnak. Ez azelmúlt ötven év agymosása. Maximálisan elvárják,
hogy tegyek értük, ezt meg is mondják, ám ha én akarok valamit, azt
válaszolják: „egyet lépjek, azt ismeg kell fizesd”. Nem
fenékig tejföl a csángócskák között élni. – Nem gondolja, hogy ez
a tábori konfliktus csak a messziről jött beilleszkedésének nehézségeit
bizonyítja? Gyimesben magyarországi csángóként élni…? – Nem
akartam ide beilleszkedni a feleségemmel. Mi csak pozitív
dolgokatteszünk. Egy népcsoportot segítünk, ezért hagytam ott a hazámat,
a volt családom is ezért ment tönkre. És milliárdosként sem élek. Ebben
nekem pénzem van, nem pedig fordítva, ahogy ezek itt gondolják.
Adósságaim vannak, a csángókért. Ez a fölháborító ebben az ügyben. De ha
úgy is lenne, hogy mi ebből meggazdagodnánk, nem értem, azt miért
irigylik tőlünk.

– Más erdélyi vagy anyaországi faluban más lett volna a helyzet?

– Nem hiszem. Ilyen a falusi ember. A pénz érdekli. Sajnos én nem
tudok ilyen lenni. És akkor menjek el a középloki rendőrőrsre, mert föl
vagyok jelentve! Az is benne van a följelentésben, hogy vizsgálják meg,
miért tartózkodunk itt. Minden eszközzel el akarnak távolítani innen.
Lehet, hogy a feleségemet eltiltom a gyerekektől. Lázadjon fel a falu!
Rúgják ki ezt a két középloki embert, a titkárt meg az igazgatót. Ha nem
sikerül, csak egy dolgom van: beülök a kocsiba, és megyek haza
Magyarországra. Nem lehet így zárni harminc év munkáját. Ha tévedek, ha
csend lesz, akkor a tevékenységemnek nem volt semmi értelme. Nem hiszem,
hogy ez egy népcsoportnak túl jó reklám lenne. Álljanak ki mellettünk. A
kocsmasátorban dübörög a gardon, élesen, üveges hangon szól a furulya,
miközben vigasztalanul zuhog az eső, kicsit megáradnak, majd
viszszasimulnak medrükbe a gyimesi patakok, a csángók husángokkal őrzik
partjaikat, a nagy sárkány a havasokon motoz, és Sára Ferenc azt mondja:
nem valószínű, hogy jövőre megszervezi a tánctábort. Nem kell ide román
zsandár, még veszedelmesebb, megye- és etnikai határokat ide-oda
csúsztató, könyökvédős bukaresti hivatalnok. Úgy tetszik, elegek vagyunk
mi, magyarok magunknak.

2004. augusztus 7. (33. oldal) MNO

Margittai Gábor

http://www.mn.mno.hu/index.mno?cikk=233332
------------------------------

_______________________________________________
Folklor mailing list
Folklor at lists.hungaria.org
http://lists.hungaria.org/mailman/listinfo/folklor


End of Folklor Digest, Vol 2, Issue 99
**************************************