[Folklista] cikk(i)

[Pávai István]

Péter írta: "Magyarország balkanizálja a tánckultúráját... Ez bizony nagy
butaság. Legalább akkora, minha azt mondanám a széki, mezőségi, kalotaszegi
zenékre, hogy az cigányzene..."

- Itt a listán egyszer írta egy Péter (nem tudom, te vagy-e az), hogy az
erdélyi népzene az a cigányoké is ők is hozzátették a maguk kultúráját,
ezért nem mondható teljességgel magyarnak. Én akkor vitatkoztam vele...

Péter írta: "Egy táncházba járó bankár, manager, vagy tűzoltó természetesen
divatból jár táncházba."

- Ezek közül engem a bankár érdekel. Tényleg ismersz táncházas bankárt?
Hátha tudnánk tőle támogatást szerezni. :-)

Péter írta: "Sajnos a magyar zenében és táncban a neves kutatók húztak egy
vonalat, hogy eddig és ne tovább! Ami nem úgy volt mint régen az csakis
hamis dolog lehet..."

- Nem tudok róla hogy neves kutatók valóban mondtak volna ilyet, talán
valami félreértés van a dologban. Pl. nem tudom mennyire ismered a
kenyérsütés folyamatát. Miután a dagasztott tészta a kemencébe kerül, kell
neki 2 óra sütési idő. Ha 10 perc múlva mégis kiveszed és tálalod, akkor az
nem nagyon lesz ehető. Persze meg lehet enni, ha nagyon akarjuk, s főleg meg
tudjuk etetni olyanokkal, akik még sosem ettek igazi kenyeret. Szóval itt
van az idő, mint tényező. Az a bizonyos zene vagy tánc nem azért "érettebb",
mert régi, hanem mert ideje volt "elkészülni, ahogy a jó bornak is ki kell
fornia, a kenyérnek is meg kell sülnie. Folklórnak csak azt lehet nevezni,
ami átmegy a folklorizálódási folyamaton. Ez nem azt jelenti, hogy nem jó,
ami nem folklór. Van aki a mustot szereti, nem a bort, de a mustot nem
szokás bornak nevezni.

Péter írta: "Ezzel nem azt akarom mondani, hogy a jövő a world music-é, de a
változás jelen van, mint ahogyan mindig is jelen volt."
- Ha a tanácsaidat követjük, akkor mégis a world music-é a jövő. A változás
pedig nem önmagától van. Emberek változtatnak valamin, amit már nem úgy
akarnak csinálni, vagy amivel már nem értenek egyet stb. És ugyanők döntik
el, ha valamin nem akarnak változtatni, mert az úgy jó, ahogy van. A
hetvenes évek elején a moszkvai Mojszejev-együttes hatására már húsz éve
működő színpadi baletthatású néptáncfeldolgozások mesterkéltségét kezdték
kritizálni, rámutattak az "Ecseri lakodalmas" és társaik esetében arra, hogy
az eredeti folklórtól milyen messze állnak ezek a kompozíciók. Ez a kritikai
gondolkodás fordított akkor egy generációt az újbóli falujárás, gyűjtés, az
eredeti megismerése felé. Ebből jött egy változás: lettek városi táncházak,
sőt a színpadi néptánc sem tudta már ezalól kivonni magát. Ha akkor nincs
kritikai szemlélet, akkor nincs változás és megújulás, ami akkor a
"régi"-hez való visszaatérést jelentette.

Péter írta: "A táncházmozgalom 30 év alatt bevéste az emberek tudatába, hogy
csak az a magyar, ami Erdélyből jön."
- Hát szeretném látni, hogy ezt hol láttad leírva, vagy ki mondta és milyen
alkalomból. Egyébként nagyon érdekes ez a vélemény, mert a kezdeti
táncházakban "széki" és "mezőségi" volt (persze a széki is mezőségi),
Erdélyben viszont a székelyek vagy a kalotaszegiek, tehát az ottani
magyarság kompakt többsége általában lenézte a csángókat és a mezőségieket,
nem tartotta őket teljesértékű magyarnak, pontosan azért, mert a kultúrájuk
jobban egyezik a románokéval. (Ezzel kapcsolatosan kutatásokat végeztem, nem
saját véleményként mondom.) Szóval a kérdés nem egyszerű. 

Péter írta: "Csak én látom rosszul, vagy tényleg ilyen merev nálunk a népi
mozgalom? Miért ne táncolhatna valaki más táncot, mint a "sajátja". Kinek mi
a sajátja? Én alföldi születésű vagyok, de Dunántúlon élek. Mit táncoljak
oláhost, vagy ugróst?"
	 
- Lőrincz logikája szerint mindkettőt táncold. Ő nem mondja, hogy CSAK a
"sajátot". Abba pedig ne kössünk bele, hogy egy szóban készült interjúban
pont a "saját" szót használta, más alklamakkor tőle ezt úgy hallottam:
"helyi tánc", "környékbeli tánc", tehát azt szerette volna, ha
Székelyudvarhelyen nem csak "székit" és "mezőségit", hanem "székelyt" is
táncoltak volna. Ez már azóta régen megvalósult, nem is tudom miről
vitatkozunk.

Pávai István