[Folklista] Te Jocó

[Szilágyi Szabolcs]

Te Jocó!

Én Panek Kati vagyok, Kolozsvárról. Vagy ismersz, vagy nem (ejsze 
igen) de ez most ebbe a nagy népnemzeti gyászba szinte mindegy. Én 
nem igen írogattam, se igenre, se nemre, nehogy már én könyörögnék 
az állampolgárságért. Küldtem egy nótacsokrot December elsején, le se 
szarták, ejsze nem értették, de mit is várjak az "anyaországtól". Ézem, 
hogy fáj a lelked, fáj minden porcikád, mint kaszálás után, ha elverte a 
jég a rendet. Nekem is. De én mától nem félek semmitől. Ha ti, közel 
másfél millió igennel szavaztatok, mi közel másfélmillió itt vagyunk 
Erdélyben. Szülőföldeden.
Áttevődött a súlypont, az erő. Üzenem, ne félj, ne féljetek. Mától már 
én sem félek. Inkább úgy érzem, hogy mi vagyunk az erő, a hajrá 
magyarok, a csendes beszélgetések, a mostohaanyaország helyett a 
szülőföld szigete. Mondom, ne félj, s ne féljetek jószándékuak, bár, ha 
idegennel találkozom, egy mondatból kiszüröm havá tartozó, mégis, 
most már mi nem adhatjuk fel, mert a játszma: öt ötnél kapucsere. Azt 
hiszem, bennünk kéne bízni, mert ha már tudjuk, hogy csak magunkra 
számíthatunk, akkor már ti is, az a másfél millió csak ránk számithattok. 
Meg a Felvidékre, Vajdaságra és Kárpátaljára. Ölellek, Jocó, szép 
szavaidért, keserves lelkedért, én értelek. Remélem te is értesz. Az 
Isten legyen velünk. 

Panek Kati

Szász József Árpád <SzaszJ at olajterv.hu> írta:

> Hadd énekeljek el nektek egy keservest itt a népilistán.
> 
> Szomorú, megtört honfitársaim,
>  
> Én is az vagyok, jogom is van hozzá. Nektek is van, éljünk is vele.
> Azzal a joggal, hogy fáj nekünk, és mint tudjuk a fájdalom az 
bennünk van, ott születik a szívünkben, és bizony nem ért semmi féle 
nyelven. Csak egyhez ért, hogy fájlaljon. És ezt meg kell engednünk, 
különben lefolytunk, elhallgattatunk, legyőzünk.
> Ez a minimum, de még mit tehetünk? Ha már elfogadjuk létét, jogát 
elismerjük akkor jöhet a kifejezés, engedjük szóhoz jutni, figyeljünk rá 
mit is mond. Aki ezt nem tudja megtenni, az nem fogadta még el a 
fájdalom jogát, létjogosultságát (csak dicsekedett vele, hogy ő 
demokrata, de nem így van ez). Aki már megtudja tenni, az kifejezi 
fájdalmát. Így tették a nagy elődeink, hőseink, művészeink. az igazi 
nagyok. Így tették a józan parasztok, amikor dalra fakadtak, táncra 
perdültek, egymásba karoltak és nézték az eget, vagy a földet, néztek 
egymás szemébe, vagy egymás mellé.(olvassunk tőlük, figyeljük meg 
őket, tanuljunk tőlük)
> Manapság nem divat, nem üdvözlik, ha valaki kifejezésre adja 
önmagát, eltaszítjuk tőlünk, undorodunk tőle, stb. Éppen ezért a 
képességeink is elvesztek, hogy megtegyük, de a fájdalom feloldása 
érdekében nincs egyéb eszközünk. 
> Én szerencsésnek mondhatom magamat, hogy érzem és érezhetem a 
fájdalmat, sokunknak bizony mindez nehézség. És ők maguk állnak ki 
ellene, felfegyverkezve akár, be nem engedik az Istennek sem. De mint 
mondottam a fájdalommal nem lehet hadakozni, az így is úgy is van és 
meg is teszi amit csak tud, és előbb vagy utóbb ledönti az embert. 
> Emberek kár érte, mindnyájunknak.
> 
> Szász József
> 2004-12-06
> 
> ui: Köszönöm ti nektek akik értetek a szív hangjából, akik engeditek 
a fájdalmat és azt is jóra használjátok, akik szeretni tudtok, akik nem 
undorodtok ha egymás mellé ültök, ha egymás kezét érezhetitek, 
akiket mindez felemel a tiszta levegő magaslatába, ahol a beszéd is 
egyenes és tiszta...
> és büszke vagyok rátok,
> hajrá magyarok, hajrá magyarszív!
>