[Folklista] cserebere

[Galbács Péter]

Kedves Mindnyájan!

Engedjétek meg, hogy pontosítsak, talán nem voltam teljesen érthető. Az én
korábbi felvetésemben nem szerepelt (vagy legalábbis nem akartam, hogy
szerepeljen) az a kitétel, hogy a gyűjtők áruba bocsássák gyűjtésük anyagát.
Mindössze arra próbáltam célozni, hogy különféle "alternatív" eszközökkel
talán újból és újból meg kellene próbálni a szélesebb tömegekhez közelebb
vinni a népi kultúrát. Nem sugalltam azt, hogy ezek a próbálkozások eddig
teljesen elmaradtak volna, csupán itteni felvetések nyomán megfordult a
fejemben, hogy talán a digitalizált gyűjtési anyagok is hasznosíthatók
lennének ilyen célokra - anélkül, hogy a lemez-, vagy könyvkiadás
költségeivel számolni kellene, illetve anélkül, hogy ezekért bárkinek a
boltokban pénzt kellene adnia.

Néhány héttel ezelőtt ellátogattam egy falusi rendezvénysorozatra egy olyan
kistelepülésre, ahol még négyszázan sem laknak, száz-százötven turistánál
többet a falu képtelen is befogadni. A helyieket és a látogatókat esténként
igazán igényesen válogatott koncertekkel igyekeznek szórakoztatni. Az egyik
estén a magyar népzene egyik legjelesebb zenekara lépett fel, úgy
kétszázötven néző előtt (ami ott persze teltháznak számított). Az első
percektől lehetett látni, hogy a zenészek és a közönség nem találták meg
egymást, szórványos tapson kívül egyébre nem futotta (közben hangos
csevegés, zacskózörgés, stb.). Már-már úgy tűnt, hogy a zenészek csupán a
maguk örömére játszanak. Nem akarom hosszúra nyújtani az élménybeszámolót,
de végül (szerencsére!) eleredt az eső, a koncert megmenekült, be kellett
húzódni egy hegyen épült apró templomba - ide a nézők közül nagyjából
harmincan kaptattunk fel. Itt aztán végül egy (hallgatónak, de talán
zenésznek is kivételes) együtténeklés kerekedett, de csak azzal a néhány
lelkes nézővel. Az egészet csak azért mondtam el most, hogy érthetővé
váljon, mire céloztam: a népzenét ma már még az elzártan élő aprófalvak
lakossága sem érti, nem tud vele azonosulni, így - talán - nem is műveli,
legalábbis nem úgy és olyan arányban, intenzitással, ahogyan az még
ötven-száz évvel ezelőtt is tapasztalható volt. Ezért gondoltam arra, hogy
talán ha megpróbálnánk MEGÉRTETNI az emberekkel a népzenét, és (tágabban) a
népművészetet, messzebbre jutna az ügy. Az anyagi érdekek fel sem merültek
az érvelésemben.

Manapság a népművészet kicsit olyan, mintha rezervátumba dugták volna.
Alkalmanként összehívják néhány tucat, vagy néhány száz művelőjét, a
közönség kitódul, bámészkodik, sokan vesznek is ezt-azt, aztán mindenki
hazamegy, semmi nem változik, legfeljebb annyi, hogy néhány iparművész
így-úgy meg tud élni a szerény bevételekből. Az egész arra az esetre
emlékeztet, hogy Bartók 2. és 3. zongoraversenyét ABC-kben lehet kapni 490
forintért. Ez nem siker, nem azt jelenti, hogy mindenki számára elérhető.
Akit megérintett a klasszikus zene, úgyis hozzájutott, ismerte már azelőtt
is (legfeljebb most megvette, mert eddig nem volt rá pénze), akit pedig nem,
az úgysem fogja megvenni csak azért, mert megfizethető(bb).

Üdv:

Galbács Péter